Különös világ a magyar filmé. Egyfelől ott van ez az aprócska piac, ami gyakorlatilag nem képes rentábilissá tenni egyetlen filmet sem. Így aztán állami támogatás nélkül szinte lehetetlen filmet készíteni itthon – de az állami támogatási rendszerünket politikai érdekek torzítják. És akkor ehhez jönnek a magyar filmesek és a magyar filmnéző közönség, előbbi dolgozni, alkotni vágyik, utóbbi – az apró, de kitartó keményvonalas művészmozistáktól eltekintve leginkább szórakozni. Imádjuk az akciót, a közepes horrorokat, a térdcsapkodós vígjátékot, de a különféle határműfajokkal már gyanakvóbbak vagyunk.
Hogy ebben a képletben hogyan tud majd helyet, közönséget találni magának Kerékgyártó Yvonne filmje, az Együtt kezdtük, ez a visszafogott, a melodrámát és az erőltetett humort érzékeny emberismeretre, finom melankóliára, keserédes kedélyeskedésre cserélő film, az számomra egészen komoly rejtély – és mégis, inkább ilyen kihívásokkal szembesülő ilyen filmeket kívánok a magyar moziknak, mint a huszadik kommersz tucatkomédiát.
Ki ne emlékezne a középiskolai éveire, főleg azok végére, a ballagásra, szerenádra, érettségire, bankettre? Kinek hogyan, de meghatározó élmények. Így vannak ezzel főhőseink is, egy csapat osztálytárs, a félszeg Marci, aki a céltudatos Franciskáért rajong, a tréfamester Ádám, aki Juliért, a tesitanár lányáért, aki viszont Renátóval van együtt, míg Ádám iránt leginkább a vagány Gigi érdeklődik. Egyfajta Szentivánéji álom-képlet ez, ahol mindenki szerelmes valakibe, de jellemzően pont senki nem abba, akibe „kellene”, aki viszonozni tudná. Az egyértelmű viszonzott és mások által nem érintett vonzalom Nóri és Benett között van, akik a banketten végre össze is jönnek. A kakukktojás a Deák néven becézett Geri, a csendes, okos jófiú, ő kimarad ebből a szerelmi őskáoszból, szegény, főként inkább a viccek tárgya. Történetünk a ballagás utáni bulin indul, folyik a vodka meg a VBK, felszabadul a társaság, de hiába a nagy este, nem mindenkinek zárul olyan sikeresen az este, ahogy szerette volna.
Snitt, tíz évvel később, Marci egy londoni klubban csapos, éli a kivándorolt magyar százezrek életét a multikulti nagyvárosban, és csak komoly unszolásra mond igent végül a meghívásra, ami összecsődíti a tíz évvel ezelőtti barátokat, hogy Juli és Renátó esküvőjén részt vegyenek. Végül mégis elmegy, és úgy tűnik, mindenki a régi, ahogy változatlan a vonzalom is Franciska iránt. Ő azonban egy idősebb brit férfival érkezik az esküvőre, és hiába a társaság minden machinációja, Marci ezen az estén sem tudja meghódítani a lányt. De nem csak neki nem sikerül úgy az este és a hétvége, ahogy szeretné: mindenkinél dráma, feszültség, titkolózás és játszmázás zajlik, lelepleződések, botrányok, pofonok és csókok is elcsattannak, és mire véget ér a hétvége, senki sem ugyanakként távozik, akiként érkezett.
Az Együtt kezdtük zsánerét nem könnyű meghatározni, a legközelebb talán a felnövéstörténethez van, annak egy érdekes, duplázó formájában: hiszen a középiskolai ballagás már bőven belefér a coming of age-sztorikba, ám itt történik egy – vélt – felnövés akkor, hogy aztán tíz évvel később megtörténhessen egy második, egy igazibb felnőtté válás is. Fontos, aktuális üzenet ez abban a korban, amikor egész generációk kezdenek rájönni, hogy nem biztos, hogy reális az az elképzelés, hogy tizenévesen kitaláljuk magunkat, aztán úgy is maradunk a következő ötven-hetven évben. Elvégre a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan elveszett generációjáról, sőt, a náluk is pár évvel fiatalabb, még elveszettebb, még útkeresőbb generációról mesél ez a film – és hogy ennek a sötétben tapogatózásnak az emberi és párkapcsolatok alakulását nem kizárólagos, de fontos részeiként tárgyalja a film, az szintén ügyes húzás.
Az összes karakter kapcsán elmondható, hogy a forgatókönyv – amit A besúgót is jegyző Szentgyörgyi Bálint, valamint Boros O. István és Maruszki Balázs jegyez – minden karakter esetében igazán jó alapanyagot adott a színészeknek, akik szépen éltek is a lehetőséggel, ám egyiküknél sem vitték teljesen végig a karakterívet, így mindenkinek valamelyest homályban maradtak a motivációi. Marci kamuzásának nem láttuk az okát, ahogy azt sem, hogy hogyan jutott végül arra, hogy színt valljon, vagy hogyan született meg benne a karrierváltás gondolata. Franciska vágyai sem lettek tiszták, ahogy azt is csak sejtjük, miért olyan fékezhetetlen Ádi, amilyen; hogy Deákban milyen indulatok és elfojtások munkálnak; hogy Gigi harsány könnyedsége mögött alighanem a túl korai felnövés húzódik – az ő „lelepleződése” a film egyik legszebb jelenete, Kanyó Kata gyönyörűen játszik. Egyébként minden alakítás rendben van, sőt, ez a rétegzettség szokatlan lehet a karakterjegyek szájbarágásához szokott közönségnek: itt nemigen lehet fekete-fehér, kategorikus megállapításokat tenni egyetlen karakterről sem – mindenki több, mint aminek elsőre látszik.
Különösen szép húzása a forgatókönyvnek két nem túlságosan brutális, de ezzel együtt is vastagon bántalmazásnak minősülő párkapcsolati működés ábrázolása. Franciska brit pasijának birtokló, uralkodó, számonkérő, a verbális erőszakot kimerítő viselkedése nagyon életszerűen jelenik meg, de azt azért sajnáltam, hogy nem lett jobban kidomborítva, hogy ez nem oké, hogy ez nevén lenne nevezve mint bántalmazó kapcsolat. Ugyanígy nem kapott nevet az a mérgező partnerség sem, amiben Nóri folyamatosan cseszegeti, gyerekként kezeli, sőt lekicsinyli és nyilvánosan megszégyeníti Benettet, majd amikor az a végén kiáll magáért, Nóri kapaszkodni próbál, hogy maga mellett tarthassa az addig folyamatosan bokszzsákként használt fiút.
Persze nézhetjük úgy is, hogy a forgatókönyv nem akart túlontúl szájbarágós lenni – egyértelmű, hogy a könyv gondosan kerülte azt a kioktató, pátoszos hangvételt és happyend-kényszert, amit ezek a baráti társaságos-összetartós történetek úgy szeretnek. Azért persze minden rendben lesz, csak itt ez a „minden rendben” valami maszatosabb, karcosabb, repedezettebb jelentéssel érvényes: kicsit fáj, kicsit keserédes, kicsit kudarcos, kicsit aggódni, küszködni, félni, embereket elengedni-elveszíteni kellett hozzá.
Ezzel együtt ez az okos, érett hangvétel – amibe azért hoz mélységet, érzelmeket az ősrégi, kitartó szerelem romantikája, a párkapcsolatok eredendő keserédessége, és az ízlésesen tálalt, de egyértelmű rajongás a Balaton-felvidék iránt – sajnos jó eséllyel nemigen lesz képes tömegeket hívni a mozikba. Húzónév sincs sok, Mucsi Zoltán az egyetlen, a többi nagy nevű színész csak pillanatokra tűnik fel, márpedig a magyar közönség érzékeny az ismerős nevekre. Az Együtt kezdtük streamingre való film, de még jobb lett volna ugyanebben a hangvételben, ugyanezzel a szeretetre méltó szereposztással elkészült sorozatként, úgy igazi rajongótábort építhetett volna maga köré, afféle magyar, 21. századi Jóbarátokként.
Az Együtt kezdtük augusztus 4-től nézhető a magyar mozikban. 24.hu: 7/10
