Elhunyt Dargay Attila
Életének 83. évében elhunyt Dargay Attila animációs filmrendező – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége. Video-összeállítás a legismertebb rajzfilmjeiből az FN.hu-n! Bővebben>>
Népek háborúja – Kína vásárolja föl a világot
Három országnak van rettentő sok elkölthető pénze. Közülük egy, Kína elkezdett globálisan cégeket vásárolni, ami alapjaiban rendezheti át a világgazdaság cégtérképét. A másik két, komoly tartalékokkal rendelkező állam, Oroszország és Japán sokkal kevésbé van lendületben. Bővebben >>
Németország várja a magyar szakikat
Míg Magyarországra csak 19, addig Németországba 119 ezernél is több uniós állásajánlatot hirdetnek az EURES honlapján. Emellett az Állami Foglalkoztatási Szolgálat külföldi partnerei is több állást kínálnak a magyar szakembereknek, most épp Németország a leggyakoribb célállomás. Bővebben >>
Harry Pottert már veri a Windows 7
Akárhogy is alakul majd az új szoftver sorsa, az már most biztos, hogy az új Windows előrendelései az eddigi legjobbak a történelemben. Bővebben >>
Horoszkóp és párthierarchia – így üzletelnek a kínaiak
Pártpolitikai hierarchia, szerencseszámok, horoszkóp – bizony az angolszász üzleti világban teljesen ismeretlen szempontokkal sem árt tisztában lenni, amikor kínai üzletemberrel tárgyalunk. Bővebben >>
Vasárnap hajnalban órát állítunk
Október 25-én vasárnap hajnali 3 órakor kell egy órával visszaállítani az órákat, hajnali 2-re. Bővebben>>
Elszívjuk az amerikai agyakat
Elit egyetem épül Magyarországon. Az alapító Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke. Az intézmény elsőrendű célja a magyar szürkeállomány népszerűsítése világszerte. Bővebben>>
Hordható a gárdamellény, de nem alakzatban
Nem törvénysértő a gárdamellény viselése, de az igen, ha alakzatban mozogva teszik ezt – véli a lapunk által megkérdezett ügyvéd, aki szerint az ország különböző pontjain eltérően léphetnek fel a rendőrök. Eddig 197 személlyel szemben indult eljárás a gárda feloszlatása után. Bővebben>>
A szokásos lezárásokkal ünneplünk
Az október 23-i ünnepségek és megemlékezések miatt rengeteg helyen lesz megállási tilalom vagy teljes lezárás a fővárosban. Bővebben>>
Félünk október 23-ától
Minden második ember fél attól, hogy a rendőrök és a civilek összecsapnak az október 23-ai ünnepségek során – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Bővebben>>
Politikai szálak Csányi zsarolása ügyében
Keller László és Kapolyi László szocialista politikusoknál “házalt” több évvel ezelőtt a Bank Center-ügy irataival az egyik vádlottja annak a büntetőpernek, mely Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának megzsarolása miatt indult – derült ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki tárgyalásán tanúk vallomásaiból. Bővebben>>
Obama senkire sem hallgat
Obama legjobb tulajdonságai közé tartozik, hogy nem hallgat feltétel nélkül tanácsadóira, és a közvélemény sem fogja befolyásolni abban, hogy további katonákat küld-e Afganisztánba – mondta lapunk kérdésére Andrew J. Pierre amerikai politikai és diplomáciai szakértő, aki szerint az amerikai elnöknek adott Nobel-díjjal a Bush-korszak lezárulását jutalmazták. Bővebben>>