A gazdasági válság egyik legérdekesebb aspektusa, hogy az elmúlt évszázad Amerika-központúsága után miként fognak átrendeződni a nemzetközi erőviszonyok a világgazdaságban. A változás gyors ütemű, és alapvetően Nyugatról Keletre tolódnak el az arányok. Kína, India, Szingapúr, az arab államok, mind-mind nagyobb szeletet hasítanak ki a globális fogyasztásból, a privátbanki vagyonkezelésből, jobban jelen vannak a leggazdagabb dollármilliárdosok listáin.
Sőt, egyre fajsúlyosabbak a multinacionális cégek üzleti döntéshozatalában is, nem utolsósorban azért, mert Kína intenzíven terjeszkedik. A jövő biztosan Kínáé, de a folyamat már mindennapjaink része.
A világ talán elég nekik…
Kína szép csendben komoly pozíciókat szerzett Fekete-Afrika nyersanyag-kincsei, a világ acélipara, vagy éppen a dél-amerikai kikötő-kapacitások felett, de újabban a fejlett világ cégeiért is kínai cégek jelentkeznek be. Csak az elmúlt hetek híreit böngészve, a General Motorstól a Tengzhong kínai cég vette meg a Hummer terepjárómárkát, a Petrochina kínai olajóriás bekebelezte az argentin Repsol YPF olajcéget, de nem kell ilyen messzire tekintenünk, a kazincbarcikai BorsodChem ajtaján a kínai Wanhua vegyipari csoport kopogtat, egyelőre kisebbségi pakettig jutottak, de a cél nem titkoltan a kontrollszerzés.
Kína bevásárol
2009 a globális válság első olyan éve, amikor a reálgazdasági számok is súlyos visszaesést mutatnak, recesszió, exportcsökkenés, fogyasztás-visszaesés mindenfelé. A világ tőzsdéi kezdik visszanyerni az egy évvel korábbi értéket, Kína 40-50 százalékos pluszban van, mindenhol csökken a GDP, Kína 7,9 százalékos idei növekedést jelez. Tombol az autóipari kereslet-visszaesés, Kínában 30 százalékkal több autót adnak el, mint tavaly. Vagyis rohan a kínai gyorsvonat, de még nem változott meg az ismert képlet: az Egyesült Államok és általában a Nyugat fogyaszt, válságot kezel, gazdaságot élénkít és brutálisan eladósodik, Kína, és szélesebben is a Kelet pedig termel, nő és megtakarít.
Az évek során három országban döbbenetes devizatartalék halmozódott fel, a legfrissebb jelentések alapján Kínának 2273 milliárd dollár, Japánnak 1052 milliárd dollár és Oroszországnak 403 milliárd dollár arany- és devizatartaléka van. Hárman együtt sokkal több tartalékkal bírnak, mint a világ összes többi állama együtt. A források jelenleg alapvetően amerikai állampapírokban vannak, de a kínaiak az elmúlt évben elkezdtek világgazdasági kapacitásokat, pozíciókat, cégeket venni.
Miért most?
A nemzetközi tőzsdéken ugyan azt látjuk, hogy a vállalatok értéke nem alacsonyabb, mint a válság előtt, de ez a kép csalóka. A nyilvános piacokra ömlik a sok pénz (nagyrészt az államok gazdaság-élénkítéséből kifolyólag), miközben a vállalati szektor bajban van, és a tőzsdén kívüli világban nagyon olcsók a cégek.
Hogyan értékelődnek le egész szektorok? A recesszió miatt nem megy olyan jól az üzlet, a hitelmizéria miatt pedig nem könnyű fejlesztésekkel előremenekülni, mert a cégek nem kapnak forrást a bankoktól. Fillérekért lehet hozzájutni egészen kiváló cégekhez. Ráadásul a jó európai és amerikai cégekből egyelőre még a lokális versenytársak sem könnyen mazsoláznak, mert óvatosak, és mert nekik sincs hitelük. Kínának viszont töménytelen pénze van, és a kétezer milliárd dollárnyi tartalék egy részének felhasználásával most négyszer-ötször annyi céget lehet venni, mint pár éve, kínai üzletemberek járják a világot és elkezdtek jó érzékkel vásárolni.
Japán, orosz problémák
Egy pillanatra érdemes elidőzni annál a kérdésnél, hogy a többi nagy tartalékkal bíró ország miért nem vásárol? Japánnak és Oroszországnak egészen rosszul megy most, olyan nagyok a belső problémák, hogy erre nincs igazán esélyük. Japán a fejlett világ legmagasabb, 200 százalék feletti adósságával, egy lassan harminc éve megtorpant gazdasággal, brutális kereslet-visszaeséssel nem nagyon tud „ugrálni”, főleg úgy, hogy legfontosabb exportcikkeinek (gépjármű, szórakoztató elektronika) nagyon megcsappant a kereslete a válság miatt. Az elvesztegetett évtizedek folytatódnak, minden az exporton múlik, mert a hagyományosan alacsony japán belső kereslet nemhogy beindult volna, de a válság miatt még jobban visszaesett.
A japánok nagyon sokáig élnek, ami ugyan nagy pozitívum, csak éppen a gazdaságban nagyon súlyos probléma az öregedés, erre pedig nincs a gazdaságnak válasza, Japán munkaerőpiacára nem érkeznek fiatal bevándorlók, Japán mindent a robot-technika fejlesztésére tesz, ami azonban aligha lesz megoldás.
Oroszország talán még rosszabb helyzetben van. Ugyan hatalmas devizatartalék gyűlt össze a nyersanyagok magas ára idején, de az oroszok ezt éppen felélik. Nyersanyagaik vannak, és a környező államokban kialakított érdekövezetek mentén sok más ország nyersanyaga felett is kontrollt gyakorolnak, de az alapanyag-szállításon kívül Oroszország képtelen bármilyen más módon integrálódni a világgazdasági vérkeringésbe. A gazdaság átpolitizáltsága riasztó, a hatalmas piac és a viszonylag képzett és viszonylag olcsó munkaerő miatt mégis érkeznek tőkebefektetők, de önerőből az orosz ipar képtelen a nemzetközi piacon is piacképes termékeket előállítani. Ha pedig a nyersanyagárak sokáig nyomottak maradnak, akkor vészesen apadnak a devizatartalékok.
Oroszok, kínaiak?
Az orosz cégek, általában erős állami támogatással azért olykor vásárolnak cégeket. Itthon is komoly riadalmat szokott okozni, ha orosz befektetők közelednek, pár éve éppen a BorsodChemet környékezte meg a Gazprom, idén pedig a Molt a Szurgutnyeftyegaz.
Félünk az oroszoktól – nyilván történelmi okokból is – idegenkedünk az állam és a nagyvállalatok összefonódásától, a nagy, egységes orosz érdekek hódító jellegű kezelésétől. Kínát kevésbé ismerjük, pedig már az ajtóban vannak, és egyáltalán nem biztos, hogy jobban járunk, sőt a kínai cégek általában még zavarosabb képletek.
