A speciális kínai „vadkapitalista kommunizmusban” a társadalomban valójában semmi nyoma a szocializmus egyenlőségeszméjének, hatalmasak a jövedelmi különbségek.
Ma már nemcsak pártpolitikai, de gazdasági alapon is be lehet kerülni a hihetetlenül fényűző körülmények között élő szűk elitbe, emellett egyre szélesebb a belső fogyasztást fellendítő városi munkavállalók rétege, de a legalább 1,3 milliárd kínai ember zöme mégis vidéki mélyszegénységben él. A világot éppen hódító kínai vállalatok zömében, legalábbis részben államiak.
Profitcél helyett méretcél
Az állami tulajdonnak különböző önkormányzati szintjei lehetnek, és nagyon gyakori, hogy nem elég egy tárgyaláson a konkrét cég menedzsmentjével megállapodni, hanem külön kell az állami és a magántulajdonos képviselőivel egyezségre jutni.
A vállalatok vezetői, főleg a politikailag megbízható vezetői általában nem európai aggyal gondolkodnak, például a profitcélt szinte biztosan megelőzi a méretcél. Komoly verseny van a beruházások elnyeréséért, a projektekért, mert a kínai állami menedzserek szemében a minél nagyobb árbevételű, a minél több embert foglalkoztató cég szinte biztosan vonzóbb, mint egy kisebb, de nyereségesebb vállalat. Éppen ezért Kínában a hatalmas fejlődés közben bőven akad üzletileg egyáltalán nem indokolt presztízsberuházás, értelmetlen cégfelvásárlás is.
Az állami tervirányítás szerepe nagyon nagy, a bődületes kínai beruházási programot (a pekingi olimpia előtt, alatt, után is bőven készülnek autópályák, metrók, irodaházak, felhőkarcolók, bevásárlóközpontok mindenütt) még ma is gyakorlatilag teljesen az állam találja ki. Ugyanakkor a pártelithez kapcsolódó vezetői réteg mellett már rengeteg a kiválóan képzett, gyakran az Egyesült Államokban diplomázott, motivált üzletember, akik szívesen térnek haza, hogy a nagy növekedés és fogyasztásbővülés közben amerikai menedzsmentszemlélettel valósítsák meg üzleti álmaikat.
Semmi sem megbízható
Ugyanakkor a kínai tulajdonos, a kínai üzleti partner nehezebben kezelhető európai szemmel, mint akár az orosz. Kínában – európai értelemben – semmi sem megbízható, a statisztikák hibaszórása hatalmas, mindenki használ adatokat, de valójában nem lehet tudni, hogy miképpen alakul Kínában a GDP, az infláció, még az ország lakosainak számában is százmilliós tévedés lehet. (Mivel az első gyermek születése után a további gyermekek után büntetőadót kell fizetni, ezért vidéken rengetegen eltitkolják a hatóságok elől a születéseket, hatalmas tömegek élnek hivatalos papírok nélkül.)
Sajnos el kell fogadni, hogy a kínai tárgyalásokon voltaképpen semmit nem ér az előző tárgyalási napon mondott szóbeli ígéret, megállapodás, csak annak van bármi jelentősége, ami írásos szerződésben van megfogalmazva. Amit pedig szinte lehetetlen az európai üzletfeleknek egyhamar átlátni, hogy a kínai tárgyalópartnerek között hány brókerlépcsőn kell áthaladni, ki mindenki próbálja leszedni a sápot üzletközvetítéssel, noha nincsen döntési kompetenciája.
Nehéz elfogadni, hogy a tárgyalópartner személyek, de sokszor cégek is a párthierarchia különböző szintjein vannak becsatornázva, így egy alacsonyabb szinten levő céggel kötött egyezséget könnyedén felrúg egy magasabb érdeket szolgáló cég beavatkozása, ahogyan egy magasabb politikai beágyazottságú partner nem veszi komolyan az alatta levő kolléga egyezségét, szavait. Egy észak-európai üzleti kultúrán nevelkedett üzletember azzal is nehezen kezd bármit, hogy a tárgyalópartnereik komoly arccal úgy választanak tárgyalási időpontokat, hogy szerencseszámokat, horoszkópokat böngésznek. A legjobb esélyünk 8-án van jó üzletet kötni, mert a 8-as az általánosan elfogadott szerencseszám.
A fogalmakkal mindenesetre érdemes ismerkednünk, a globális és a magyar cégvilágban is biztosan gyakrabban fogunk találkozni kínai üzletemberekkel.
