– Egy ideig a Teknokonnál voltam, a török cégnél, most csak alkalmi munkák vannak, mondja egy ötven körüli, csapzott hajú férfi a hivatal előtti parkban a tónál. A padon üldögél, hunyorogva nézi a felhőket. – De az alkalmi munka sem itt van, el kell utazni. Miskolcra leginkább. Szar az egész. Nagyon hátravágta ezt a várost a két erőmű bezárása.
Most épül az új műanyagüzem.
– Épülget, de ott is törökök dolgoznak, meg mi tudom én, olaszok.
De ha ők a dolguk végeztével elmennek, helyieket is fölvesz majd a cég. Nem?
– Állítólag. Csak hát itt már a jobban fizető állásokba kihalásos alapon lehet bekerülni. Voltam a Petrolnál is, verik a mellüket, hogy mennyi embernek adnak munkát. Ja, csak éppen szarér’-hugyér’ dolgoztatnak. Hát mi marad? Rengeteg közmunkás van a városban, de én nem fogom éhbérért a más szemetét szedni. Inkább nem csinálok semmit.
Mit vár a választástól? Ismeri a jelölteket?
– Nem, és nem is érdekelnek. A hétköznapoknak élek, a politika nekem nulla. Az ígéreteiket meg leszarom, úgyis hazudik mindegyik.
A hivatalban a városüzemeltetésért felelős alpolgármester, Molnár István azt mondja: a közelmúlt legnyagyobb beruházása a Mol poliolgyára (a poliol különböző felhasználású műanyagok alapanyaga) valamint a Tisia hotel, az új prémiumszálloda. Az alpolgármesterrel folytatott beszélgetésünk után, március 23-án rakták le a Mol Petrolkémiai Zrt. új propilén-üzemének alapkövét; a 65 milliárd forint értékű fejlesztés az idén eddig bejelentett legnagyobb magyar beruházás Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatása szerint.
Az alapkőletételről az ellenzéki vezetésű város honlapja visszafogottan adott hírt; Jézsó Gábor, az ellenzék jelöltje sem ejtett róla szót, kampánytechnikai szempontból érthetően: ezt a show-t helyben elvitte Koncz Zsófia, a Fidesz képviselője, aki kiaknáz minden lehetőséget, ahol rajta van a protokoll-listán. Mosolygós, integetős kampányeseményt kreált a Fidesz-stáb az alapkőletételből.
A magyar nehézipar dobogó szíve
Februárban a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) közleményben tudatta, hogy a tiszaújvárosi Mol-kombinátban sztrájkra készülnek a dolgozók az alacsony munkabérek miatt. Cikkünk megjelenése előtt tudtuk meg, hogy a tárgyalások végül eredményre vezettek, nem kellett a tiltakozást munkabeszüntetéssel nyomatékosítani. Kérdésünkre Tóth Éva, a Petrolkémiában, Műanyagfeldolgozásban és Szolgáltatásban Dolgozók Szakszervezete (PKDSZ) elnöke elmondja: évek óta tartó feszültségek vezettek a sztrájkhelyzethez.
„Az átlagfizetés, amibe már a középvezetői szintet is beleszámolom, bruttó 380 ezer forint körül van. Nagy a fluktuáció, folyamatos az elvándorlás, főleg a képzett szakemberek mennek el. Ráadásul Tiszaújvárosban nincs vegyészképzés, legközelebb Debrecenben vagy Kazincbarcikán, de ott a munkahelyek fel is szívják a szakembereket.
Ez azt eredményezi, hogy az átlagos, képzetlen fizikai dolgozót is be kell tanítani egy nagyon felelősségteljes munkába; vegyszerekkel kell dolgoznia, aminek megvannak a maga veszélyei, védőfelszerelésben mozog egész nap. Az, hogy tizenkét órázni kell hétvégén is, meg éjszakázni, ezekben az üzemekben a normál munkarend.
Ráadásul az újonnan belépők sok esetben hasonló fizetéseket kaptak, mint akik évtizedek óta dolgoznak, és ez komoly bérfeszültséget generált. Annak örülök, hogy most sikerült dűlőre jutni, mert az eredeti munkaadói ajánlat nem volt elfogadható; sajnálatos, hogy ehhez a munkabeszüntetés lehetőségét is be kellett vetni.”
Sokat hallani, hogy ezek a nagy beruházások, különösen a poliolüzem, eddig a külföldieknek adtak munkát, főleg ukránoknak. Épült is egy barakkváros a vendégmunkásoknak.
– Igen, de Magyarországon is vannak megfelelő mérnökök, szakemberek, az üzemeltetésben inkább ők fognak részt venni. Akár Tiszaújváros területéről, akár a környező településekről – feleli Molnár István.
A hivatal tárgyalójában ülünk, az épület ablakaiból a városra, a tóra, az övező csinos parkra, valamint a park mögötti morcos lakótelepre látni.
Néhány évtizede itt csupán egy párszázlelkes falucska állt, Tiszaszederkény. A város a XX. század ötvenes éveiben, a kommunista iparfejlesztés jegyében épült Tiszai Erőműnek köszönheti létét; annak építésekor felhúztak egy barakktelepet az erőmű köré, majd, hogy a munkások helyben lakhassanak, lakótelep született a korábbi szántóföldön. Alig húsz év alatt lett a szocialista nehézipar dobogó szíve a környék: Tiszai Vegyi Kombinát, Tiszai Finomító, Olefingyár, Tisza II. Hőerőmű, sorban nőttek ki a földből a böhöm komplexumok. Az első telepek megjelenése után tíz évvel a település várossá avanzsált, a hetvenes évek elején felvette a Leninváros nevet, amit egészen 1991-ig viselt.
Aztán a rendszerváltás után, mikor más kommunista iparvárosok, mint Miskolc és Ózd a csőd közelébe kerültek szlömösödésel és égbe szökő munkanélküliséggel, Tiszaújváros viszonylag stabil maradt; bár hogy mennyire jellemző a prosperitás, arról eltérő véleményeket hallunk városszerte.
– Országos átlag feletti a magasan képzett, diplomás emberek aránya. Mindig magasabbak voltak az átlagbérek is, persze nem az ország nyugati részéhez, de a tiszántúli területhez képest mindenképp – mondja Molnár. – Most 15 százalékos béremelés lesz az önkormányzati szférában dolgozóknak. Egy mérnök itt is megkapja a jó fizetést. Ráadásul magasak a lakásárak; egy ötven négyzetméteres lakás húszmillió fölött van. És ez a beruházások miatt alakult így. Jönnek külföldi mérnökök is, ezért sokan vesznek befektetésként lakást, aztán kiadják.
A vegyipar, az energiatermelés, általában a nehézipar köztudottan nagy ökológiai lábnyommal jár. Hogy viszonyul a környezetvédelemhez egy olyan város vezetősége, amely jellemzően ilyen iparágakra épül?
– Hogy a vegyipar mennyire szennyező, naprakészen nem tudom, de az nem érné meg nekik, hiszen nagyon magasak a környezetvédelmi bírságok. Egy autómosónál is olyan kemény feltételek vannak, hogy szinte egy gramm olaj nem kerülhet a földbe, és ez pluszköltséget jelent a vállalkozónak. Tiszaújvárosban is van rendszer, ami a levegő tisztaságát monitorozza. Arról nem tudok, hogy például a rákos megbetegedések aránya az országos átlaghoz képest magas lenne. Az önkormányzat megteszi, amit tud, például a tájékoztató anyagokat nem papíralapon küldjük ki. Folyamatosan megy a faültetés, és a fenntarhatóságot szolgálja a használtolaj-begyűjtési program. Egyébként gyönyörű a város; mikor kizöldül, menjenek fel a víztoronyba, olyan az egész, mint egy nagy kert.
Ráfordulunk a politikára, végtére Molnár nemcsak alpolgármester, hanem az MSZP-s Jézsó Gábor kampányfőnöke is. Úgy tudja, a kutatások szerint döntetlen körüli az állás a körzetben, de hozzáteszi: az országos politika ezt mindig befolyásolja. „A körzethatárok átalakítását a Fidesz a maga szempontjából ügyesen csinálta. A választókerület központja a baloldali Tiszaújváros a maga 16 ezres lélekszámával, de idecsatoltak olyan hagyományosan jobboldali területeket is, mint Tokaj meg a Bodrogköz. Meg hát felröppennek hírek, hogy némi készpénzért, ajándékért viszik szavazni az erre hajlandó embereket.”
Molnár a többi közt abban látja Jézsó sikerének zálogát, hogy személyisége ellentétes a most dívó politikusi hozzáállással, miszerint keménynek és harcosnak kell lenni. Nem konfrontatív személyiség.
– Egyébként meg egy színfolt lesz, mert hihetetlen jó fazon. Humorfesztivált is nyert, úgy utánozza Torgyánt, hogy az ember leesik a székről. És nem találnak rajta fogást. Nem vagyonos ember, nincsenek milliárdjai, cégei. Bár a propagandagépezet bárkiről bármit el tud mondani, le tud írni. Bírni kell a támadásokat a jelöltnek, ez általános elvárás.
Jézsó mennyire ütésálló?
– Majd kiderül. Abban még nincs tapasztalata, hogy milyen, amikor arra ébred, hogy megjelent róla egy újságcikk, hogy mit tudom én, megverte az anyósát. Mondtam neki: ilyenkor sincs különösebb probléma, megnézzük, feljelentünk, aztán három-négy év múlva dönt a bíróság.
„Nem káderek voltunk, hanem szakemberek”
A város „szülőanyja”, az erőműkomplexum 2012 óta nem termel áramot. Nem nehéz megtalálni: a II-es erőmű kéménye messziről látható, lévén a maga 250 méterével a legmagasabb kémény Magyarországon. 1993-ban tragikus baleset történt itt, egy családot szállító mentőhelikopter csapódott a kéménynek a ködben, nem számítva rá, hogy ilyen magasságban műtárgy alkadhat az útjába.
Tavalyelőtt az MVM Zrt. megvásárolta a Tisza Erőmű Kft. üzletrészeinek 100 százalékát. Az állami beruházás deklarált célja, hogy „olyan új erőművi egységek létesítésére nyíljon lehetőség, amely illeszkedik az MVM Zrt. távlati, rugalmas erőmű építési elképzeléseihez” – olvasható a cég honlapján. A távlati rugalmas elképzelések Shcwardy Miklós energetikai szakmérnök szerint a komplexum gázüzeműre való átállítását jelentik.
És ez szerinte nagyon rossz ötlet.
A bezárt kapunál találkozunk, topogunk a kora tavaszi hidegben, párafelhőket bocsátunk ki; „ha úgy nézzük, úgy emberi test is erőmű”, mondja mosolyogva Schwardy. 1972-ben kezdett az erőműben dolgozni, ’88-tól már főmérnök, ’93-tól a bezárásig a létesítmény vezérigazgatója volt. Az üzem bezárását a mai napig súlyos hibának tartja, személyes sérelemként éli meg.
Máig itt él az erőmű egykori lakótelepén, és reménykedik, hogy egyszer újraindul az áramtermelés, mégpedig az ő elképzelése szerint. Amikor Jézsó Gábort kérdezem, energetikai szaktanácsadóként jellemzi „Miklós bácsit”, akire érdemes hallgatnia a politikusoknak.
„Látja ezeket a lyukas ablakokat? ” – mutat az egykori igazgató a főépület homlokzatára. „A kazánok masszív vasszerkezetek, azokat nem bontják, hanem robbantják, és a légnyomás kitörte az ablakokat.”
Sűrű a csönd és kihalt itt minden. De ha képzeletben visszaforgatom az időt, akkor azt látom, hogy ki-be járnak a teherautók, nagy a nyüzsgés és a zaj, rengeteg a munkás…
– Ennek a lakótelepnek itt saját óvodája volt, saját bölcsődéje, saját postája, üzlete, klubja, teniszpályája. Egy kis város a városban. A menedzsment meg a dolgozók éltek itt, többnyire a műszaki értelmiség és a munkások, egymás mellett. Ott – mutat a partra – híres halászcsárda állt. Most a telep lakói nyugdíjasok, többnyire özvegyasszonyok, férfiből alig van már; vagy fiatalok, akiknek megtetszett a környezet. Nem annyira a kádereket futtatták itt, inkább a szakembereket – mondja kis tűnődés után. – Nekem sem voltak politikai pozícióim, ráadásul kisebbségi sorban éltem, hiszen csehszlovák állampolgárként települtem ide, így nem is volt belépési jogom a pártba, szerencsére. A TVK-nak (Tiszai Vegyi Kombinát, a későbbi MOL-Petrolkémia) ugyanez volt a szellemisége. Szakembereket hívtak az egyetemekről. Aztán TVK-t privatizálták. Az volt a cél, hogy piaci viszonyokat kell teremteni, csak ezek a piaci viszonyok minden kormánynál másképp alakultak.
Schwardy azt állítja, a Dunamenti és a Tiszai Erőmű együtt 2000 megawattot termelt. Úgy számol, hogy ez a Mátrai Erőmű 1000 megawattjával és Paks 1-gyel a mai napig elég lenne Magyarországnak, ezek ugyanis összesen 5000 megawattot jelentenek a szivattyústározó-erőművekkel kiegészítve. Ekkora teljesítmény képes lenne fedezni azt a 40 milliárd kilowattórát, ami nagyjából az éves magyarországi villamosenergia-fogyasztás.
Mióta nem működik az erőmű?
– 2010-től. Eladták az amerikaiaknak ’96-ban, de nagyon rosszul. Előtte nagy harc folyt, az egyik irány az erőműrendszer modernizálása lett volna. Ki is írtak 2000 megawattra pályázatot ’94-ben. Itt volt a fél világ, mindenki be akart jönni erre a piacra, az angolok, a németek, a norvégok, a finnek, de a privatizáció mögött különböző, számomra átláthatatlan harcok dúltak. Végül eladták az egészet négyzetméterre, a komplett technológiával.
Az ország egyik legfontosabb erőművét a hercehurca végén potom 300 millió forintért vette meg egy vállalkozó.
Azt egyébként tudja, hogy ennek az erőműnek van egy ikertestvére?
Ikertestvére?
– A háború után, amikor újjá kellett építeni az országot, a Skoda gyárat bízták meg, szóval a csehek építették fel az erőművet, és ugyanezt párhuzamosan megcsinálták önmaguknak is Morvaországban, Hodonín városában; a két erőmű egyszerre működött, azonos stratégiával. Annyira, hogy ha volt valami meghibásodás itt vagy ott, cseréltük a dolgokat. Ez a legnagyobb fájdalmam: az ragyogóan működik a mai napig, miközben ez itt ócskavastelep.
„Jött Orbán, és lesöpört mindent”
Miért állították le az áramtermelést?
– Mert a rendszerváltás utáni jelszó a kereskedelmi haszon és az olcsóság lett.
Ez itt nem tudott versenyképes maradni, mivel az orosz kapcsolatok miatt olcsóbb lett a földgáz. Az egész országot átalakították földgázüzemre, és nem zavarta őket, hogy ezzel teljesen kiszolgáltatnak minket Oroszországnak. Aztán eladták az amerikaiaknak az erőművet, csináljanak vele, amit akarnak. A vásárló, az amerikai AES nem is szakcég, hanem pénzügyi befektető volt. Szétzavarta az embereket.
Akinek nem sikerült vállalkozni vagy egy vállalkozásnál elhelyezkedni, tönkrement. Ami a menedzsmentet illeti, az első hat embert kirúgták; naná, hogy engem először. Persze finoman intézték: „Schwardy úr, nem jön velünk Amerikába?” Mondom, attól függ, miről van szó. „Hogy tanulmányozza a filozófiánkat.” A filozófiájuk annyi volt, hogy pénzt kell csinálni. Mondtam, hogy van tervünk, amivel ezt az erőművet hatékonyabban, okosabban lehet működtetni. Ugyanaz a stratégia, ami a Hodinín-erőműnél már működik. Az volt a válaszuk, szó szerint: „nem azért jöttünk, hogy okos dolgokat csináljunk, hanem hogy okos szerződéseket kössünk.”
Mindez a Horn-kormány idején történt.
– Igen. Azt vártuk Fidesztől, hogy ezeket korrigálja valahogy. Amikor kiírtak már több erőműpályázatot is 2000 megawattra, azt mondtam: bármelyiket kiválasztom magamnak, és megcsinálom, és folytathatom az életemet. Erre jött az Orbán-kormány, és így lesöpört mindent az asztalról.
Széles, lengő mozdulatot tesz a kezével.
– Akkor jött fel piaci szintre a fluid tüzelés, ami azt jelenti, hogy már nemcsak szénnel, de bármi mással is tud működni az erőmű, többek közt biomasszával. Ennek bevezetése tervbe volt véve mindegyik erőműben, Pécsett, Inotán, Borsodban. A technológiaváltás ezeket az erőműveket megmentette volna úgy, hogy versenyképessé teszi. Ebből a magyar energiaiparban semmi nem valósult meg. Ugyanakkor a csehek, a szlovákok, a lengyelek, az ukránok, az osztrákok, mindenki csinálja.
Schwardy elméletének tudományos relevanciáját e cikk keretei közt nem tudjuk megítélni. Számításai szerint szén-biomassza keveréknek, e hibrid tüzelőanyagnak a széndioxid-kibocsátása ugyanakkora, mint a földgázé, viszont – számos egyéb előnye mellett – nem kell a légkört károsító metánszivárgással számolni. Az árak tekintetében a szakmérnök szerint még jobb a helyzet: hőmennyiségben számolva a lignit (barnaszén) ára 450 Ft/GJ (gigajoule), és a biomassza szerinte körülbelül ugyanennyibe kerül.
– A földgáz olcsó korában volt 2500 Ft/GJ, most már 5-7000 forint körül mozog. Hodinínban úgy termelnek áramot biomasszával és lignittel, hogy a széndioxid-kibocsátás annyi, mintha földgázzal menne az erőmű.
De milyen hatásfokkal működik egy gáz-, illetve egy szénerőmű?
– A gázerőmű hatásfoka 20-30 százalékkal jobb, ez kétségtelen.
Akkor itt van a kutya elásva, nem?
–Nem, mert a lignit-biomassza keveréknek egyötöde az ára, tehát hiába jobb a gáz hatásfoka, sosem lesz gazdaságosabb.
És ha megnő a gáz ára a háromszorosára, nekünk befellegzett. Miközben a gázerőmű az ország politikai és kereskedelmi kitettségét hatványozza, tehát örökös függő helyzetbe kerülünk Oroszországtól. E függés megszüntetéséhez Tiszaújváros lehetne a kulcs.
Feltéve, hogy nem volna nemzetközileg deklarált cél a karbonsemlegesség, biomasszából meg szénbányászatból önfenntartók lehetnénk?
– Örökre. Na jó, nem örökre, de nézze: szénből van 4,2 milliárd tonnánk, szerényebb becslés szerint csak 2,6 milliárd tonna. Az éves fogyasztásunk 10 millió tonna. Kétszáz évre önállóak lehetnénk. Visszatérve a földgázra: amíg odaér a tüzelőhelyhez, pláne, ha az a hely nagyon messze van, a metánszivárgás hatása a környezetre olyan nagy, hogy ha 2,7 százalék a szivárgás a kúttól a fogyasztóig, már azonos értékű a szennyezés a lignit környezetkárosító hatásával. A szén-dioxid és az éghajlatváltozás persze őrült nagy probléma, de ha a nagy képet nézzük, és mindent beleszámítunk, akkor semmi nem marad, ami miatt a gázturbina fenntarthatóbb lenne, mint a szén-biomassza erőmű.
Munkaerőkapacitásban mit nyújtott az erőmű Tiszaújvárosnak és a környék településeinek?
– Közel kilencszázan dolgoztak itt.
Akkor az erőmű bezárásával hogyhogy nem indult el a lejtőn a város?
– Az erőműnek és a TVK-nak egyik jellegzetessége az volt, hogy mindkettő önellátó rendszerként működött. Saját javítórészleget tartottak fent, saját kovácsműhelyt. Ebben az önfenntartó gazdálkodásban sok különféle mesterségű ember dolgozott, ezekből később magánvállalkozók lettek. Az asztalosok gyönyörű műhelyt csináltak, megvették a gépeket. Rengeteg gépész kft. alakult. Kis garázscégek, amik aztán kifejlődtek, de a keltetőjük az erőmű volt. Sőt, az erőmű adta a bázist olyan nagyobb, komoly cégek megalakulásához, mint a Csőszer, a Vegyépszer és a GYVGY.
Az, hogy Tiszaújváros ma is baloldali, egyfajta Kádár-nosztalgiának tudható be?
– Ez a baloldaliság amolyan retorikai fogás. Nem igaz, hogy a lakosság baloldali volna, egyszerűen csak nem látja okát, hogy leváltsa a baloldali vezetést, amíg azt érzi, megfelelően elboldogul. És hát igen, van nosztalgia a régi rendszer iránt az idősebbekben, érthetően, mert akkor nagyobb volt a jólét. Maga szerint jobboldali a mostani kormány?
Nem az?
– Egy jobboldali kormány magyar érdekeltségű fejlődésben gondolkozna, de véleményem szerint ilyen nem volt a rendszerváltás óta.
Itt ez a város, tulajdonképpen mesterséges, egy kommunista kitaláció, ugye? De akik idejöttek, igazi értéket teremtettek. A rendszerváltás után az első városvezetés nem baloldali volt, hanem liberális. Strandot építettek, termálfűtést vezettek be. Nem az ideológia számít, ezek racionális gondolkodású emberek voltak, akik alkotni akartak, de ma a Fidesznél ez nincs, csak pénz- meg hatalomszerzés van.
És mit lát az ellenzékben?
– Reménykedem, hogy az energetika szempontjából megvalósítják, amit Orbán megakadályozott. Ő fújta le a Mátrai Erőmű felújítását is, pedig a szerződés Bajnai alatt már elő volt készítve. Nekem ezekben a projektekben mindig volt tanácsadói tevékenységem, amiért járt volna egy egész komoly profit. De Orbán lesöpörte. Ezek durva politikai hibák. Veszélyben az energiaellátásunk, de ezt senki nem akarja észrevenni. Majd küldök magának egy cikket, hogy például a Koncz Zsófia mit nyilatkozott, és én mit reagálok rá.
Később megkapom levélben a Tiszaújvárosi Krónikában megjelent írást. Schwardy a következő mondatokat idézi Koncz Zsófiától: „A Tisza II . Erőmű az MVM hatalmas összegű értékmentő beruházásának köszönhetően újra régi fényében tündökölhet! A monumentális ipari komplexumban helyet kapó kombinált ciklusú gázturbinás blokkokkal működő tartalékerőmű üzembiztos működést és új munkahelyeket is teremt majd a Tiszaújvárosban és környékén élők részére.”
Schwardy kommentárja: „kiemelendő a projekt kapcsán, hogy Magyarország ismét visszavásárolt egy korábban elkótyavetyélt telephelyet… (A kótyavetye MSZP-SZDSZ kormány alatt történt, a külföldiek elképesztő extraprofitot talicskáztak ki, aztán megléptek. Sajnálom, hogy a döntéshozókat a véleményem nem érdekli. Pedig ott voltam már az erőmű tervezésekor is, 1970-ben. A Tiszai Erőmű Rt.-t sújtó sorozatos rossz döntések általam becsült össztársadalmi kára szerényen számolva is meghaladja a több ezermilliárd forintot. Sajnos, a véleményemre nem volt kíváncsi az innovációs minisztérium szakgárdája sem.”
„Koncz Zsófia meg sem hallgatott”
Egy átlagos hétköznapon órákat lehet bolyongani úgy Tiszaújvárosban, hogy alig látni embert az utcán. A piacra megyünk, hátha ott lehet beszélgetni valakivel. De a piac szinte üres, néhány közmunkás lődörög takarítóeszközökkel. A piac épülete előtti standok is üresek, de az egyiknél ücsörög egy idősebb úr, mindenféle tartós élelmiszert árul. Lencsét például.
Mit gondol: Koncz Zsófia megnyerheti ezt a várost?
– Meg, mert a nyuggerek megszavazzák. Engem a kocsmában lebasznak minden nap, hogy ha nem rá szavazok, nem kapjuk meg a tizenharmadik havit.
Az ellenzéki jelöltet is ismeri, ugye?
– Tudom, melyik az. De csak akkor szavazok rá, ha kárpótol az elvesztett nyugdíj miatt. Ezt ígérje meg valamelyik! Mindegy, melyik. Kevés a nyugdíj, és abból is veszítünk állandóan. Megmutatom, hogy a svájci indexálás hogy áll, várjon.
Előveszi a telefonját, nyomkodja a kijelzőt.
– Az anyja szemit, hát csak megtalálom. Nézze, 33 ezer mínusz. És az egy év alatt mennyi maga szerint? 396 ezer! És ha ebből megkap 80 ezret az ember, akkor még mindig Orbán járt jól, mert 316 ezret spórolt minden nyugdíjason. És akkor még pofázik a tizenharmadik haviról, ugye.
Akkor mennyit kéne fizetnie a következő kormánynak?
– Annyit, hogy kártalanítsa az embereket. Ki kell számolni, a különbözetet meg odaadni. Porhintés helyett. Én a kicsi nyugdíjból élek, ezzel egészítem ki – mutat a felhozatalra.
Volt itt a piacon a Koncz Zsófi, ünnepeltette magát, odament mindenkihez, tőlem is kérdezte, hogy mit keccsölök itt. Persze nem így, de a lényeg ez volt. Aztán a választ nem várta meg, ment tovább.
Mit mondott volna neki?
– Például, hogy ledolgoztam negyvenkét évet, elmentem nyugdíjba, egy kis pénzt félretettem, ha már nem bírok megmozdulni, legyen tartalék. Na, most figyeljen. Ha ezt ott tartom a bankban, a hozamára még szja-t kell fizetnem, azért a pénzért, amit már egyszer megkerestem, befizettem érte minden adót, járulékot. 2019 óta ehót is kell fizetni utána, az is 15 százalék. Elmondtam volna, hogy így rabolják ki az embereket. Elolvad szépen a megtakarításom a bankban. De persze nem érdekelte, úgyhogy elmondom magának.
Bent a piac épületében a házi savanyúságokat kínáló standnál keveredünk szóba az árussal: Selyem Jánosnak hívják, környékbeli kistelepülésről jár ide. Amíg működött az erőmű, szénszállítással és egyéb fuvarozással foglalkozott vállalkozóként.
Szerinte Miskolchoz képest Tiszaújváros gazdasági helyzete sokkal jobb volt egykor, de az utóbbi években megtört a fejlődés, a város hanyatlásnak indult, és ennek egyik oka az elvándorlás; rengeteg fiatal elment.
– Tiszaújváros viszonylag gazdag, ennek ellenére a népességfogyásban az első tízben van országos szinten, a hasonló méretű városokkal összevetve.
De megnyílik rövidesen a Mol üzeme, illetve megújul majd az erőmű, ami sok munkahelyet ígér.
– Lesz is munkaerőproblémájuk. Nincs itt elég szakember, a bérek pedig alacsonyak. Van, aki Tiszaújvárosból Miskolcra, a Bosch gyárba jár dolgozni, mert az inkább megéri.
Mindez hogy mutatkozik meg a piacon?
– Így – mutat körbe, a hipó- és káposztaszagú ürességre Selyem János. – A vásárlók száma a felére csökkent. Igazából csak hétvégén van mozgás, de akkor sem olyan, mint két-három éve. A piacnak megszűnt a hagyományos találkahely funkciója is; néha órák telnek el, mire bejön valaki, és akkor is csak összekapkodja, ami kell neki, és megy. Inkább a multikhoz járnak az emberek.
Hogy lehet fenntartani mégis egy ilyen üzletet?
– Nehezen, kínlódva. Beosztva a pénzt, olykor azon tűnődve, hogy adót fizessen az ember, vagy villanyszámlát. És bízva a jövőben, hogy egyszer talán jobb lesz.
A politikai változásoktól remél valamit?
– Először is történjenek meg. Egyébként a kormánypárti meg az ellenzéki jelölt egyaránt megígéri, hogy sokkal jobb lesz a kisembereknek, a pedagógusoknak. Az is döntő lehet, hogy melyik korosztály fog elmenni szavazni. A saját korosztályomban úgy látom, a többség el fog menni.
Valamelyik nap itt a standnál hangzott el egy idős néni szájából, hogy el kell menni szavazni, mert legalább lesz tizenharmadik havi nyugdíj. Szóval a Fidesz propagandája működik. Ugyanakkor a környéken jelentős azoknak a száma is, akik nem a 13. havi nyugdíjat látják, hanem az országból való elvándorlást, a pedagógusok borzalmas helyzetét, az egészségügy tönkretételét. Én úgy érzem, hogy az emberek többsége itt a kormányváltásra szavaz.
„Ez a város simán üti Pestet”
Behúzódunk a piac melletti kocsmába, csak néhány férfi mereng a söre fölött. Az ablaknál ülő középkorú, erős arcú ember nagyon közlékeny: 1974 óta tiszaújvárosi, sokáig dolgozott külföldön, egy éve jött haza. A kérdésre, hogy mit csinál, azt feleli: semmit. Nem mintha nem találhatna munkát, de nincs kedve dolgozni, és szüksége sincs rá, van még abból, amit Németországban keresett.
Szerinte Tiszaújváros fő problémája, hogy nem a magyar embereket dolgoztatják.
A vendégmunkásokkal van gondja?
– Engem nem érdekel, hogy ukrán vagy vietnámi vagy filippinó, nem ezzel van bajom. Azzal van bajom, hogy felépítenek mindenféle sátortábort a külföldieknek. Magyar emberekkel nem lehet megcsinálni egy építkezést? Az egész környéken munkanélküliség van. Normális ez az ország? Meg benne a város? Én is kint voltam németben meg Hollandiában, ott dolgoztunk sok magyar haverral, hogy normálisan megéljünk, mert itthon nem lehet. Itt meg odaadják a munkát az ukránnak? A faszomat már. Mit akar itt a köcsög ukrán? Úgy felhúzom magam mindjárt, hogy iszom még egy vodkát.
A németek meg a hollandok hogyan viszonyultak a magyar vendégmunkásokhoz? Nem mondták, hogy „mit akar itt ez a köcsög magyar?”
– Nem. De nehogy azt higgyétek már, hogy akkora befogadás van ott. Nem voltak mondjuk elutasítók se. Ott az a lényeg, hogy megcsinálod a munkát rendesen, vagy mész a picsába. Ha jól dolgozol, le van szarva, honnan jöttél. Előbb a jugóknak volt lehetőségük menni Németországba, aztán a törököknek, aztán nekünk. Voltam segédmunkás, betanított, aztán kitanított, aztán vállalkozó. Amióta meg hazajöttem, elmehetnék szarér’-hugyér’ valami gyárba. Akkor inkább lejárok ide, és iszom.
Miért jött haza?
– Hogy itt is legyek egy kicsit. Majd nyáron lehet, hogy kimegyek két hónapra megint, azalatt annyit keresek, hogy itthon elvagyok belőle fél évig. Két hónap alatt megcsinálok három-négymillió forintot. Vagy ötöt. Építőipar.
Mit vár a választástól?
Felhörpinti a vodkát, enyhén fintorog, a szeme könnybe lábad.
– Figyelj, egy dolgot elmondok neked. Mi is a keresztneved? Gyurikám, figyelj ide. Igyatok már valamit.
Nem, köszönjük.
Ötvenkettő leszek nemsokára. Egyetlen egyszer voltam választáson, akkor a Csurka Pista bácsira szavaztam. Szerinted az egy szar ember volt? Na, de hogyha el fogok menni április 3-án, a Kétfarkúakra szavaztok, isten az atyám. Az összes többi bekaphatja, jobbról is, meg balról is.
Nekem a cigány Viktor se kell, meg a Gyurcsány se, meg nem is tudom, milyen majmok vannak még ott. Egyiket se ismerem. Ma reggel valaki ott csörgetett az ajtómon, azt mondja: itt a szórólap, valami Gubás Juliannára kéne szavazni. Na, mondom, el lehet húzni a faszba kora reggel.
– Ez egy kommunista telep – szól közbe egy férfi, a kávéját kavargatja a pult melletti asztalnál. – Akik most laknak itt, azok 50 százaléka az erőműben meg a TVK-ban dolgozott, jó pénzért. Tehát nekik a kommunizmus jó volt, azt sírják vissza. De amúgy nézzék meg, milyen rendben van a város. Üti Pestet, simán. Meg amikor ugye volt ez a privatizáció, akkor egy csomóan, volt TVK-s vezetők, kaptak részvényt. Egy melós kapott háromszáz részvényt, a vezető meg meg tízezer darabot. Itt soha az életben nem lesz jobboldal, az biztos.
Ismeri a helyi jelölteket?
– Persze, van a Jézsó Gábor…
– A Jézsó, arról hallottam. Nem az kapott egy véres kést? – kérdezi a külföldről visszajött férfi.
– Na! Voltam pár hete egy temetésen Palkonyán. Ő volt a ceremóniamester.
– Én nagyon szeretem – mondja a kávéját kavargató férfi. – Édesanyámat, édesapámat ő temette. Anyósomat, mindenkit.
És Koncz Zsófiáról mi a véleményük?
– Várjál már, beugrott! Ezzel jöttek ma reggel nekem, ezzel a névvel! – kiáltja a külföldről visszajött férfi, és rendel még egy vodkát.
