Közélet

Megbüntette a strasbourgi bíróság a magyar államot

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Egy afgán menedékkérő családot 209 napon át tartottak fogva a röszkei tranzitzónában. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a magyar állam megsértette a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek emberi jogait – olvasható a Helsinki Bizottság közleményében.

A strasbourgi bíróság csütörtöki ítélete szerint a magyar állam jogellenesen tartotta fogva az egész családot, a gyerekek esetében pedig a fogvatartási körülmények annyira rosszak voltak, hogy azok embertelen és megalázó bánásmódnak minősülnek az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint. Ezért az ítélet 17 ezer euró kártérítést ítélt meg a panaszos családnak.

A hatfős afgán családot 2017-ben tartották fogva 209 napon át a magyar hatóságok. A családfő M. B. K. egy amerikai cégnek dolgozott hazájában. Miután a tálibok megölték munkatársát, őt is összeverték, és maradandó sérülései keletkeztek. A hazara nemzetiségű és síita családnak nem lehetett tovább maradása Afganisztánban, el kellett menekülniük. Szerbiában kilenc hónapon át kellett várakozniuk arra, hogy beléphessenek a röszkei tranzitzónába, ahol a legnagyobb forróságban laktak szűkös konténerbörtönükben – írja a Helsinki Bizottság.

A sérült és beteg apa megfelelő orvosi kezelést nem kapott. Az iskoláskorú gyerekekkel öt hónapon át nem foglalkoztak a hatóságok. Az egyik gyereket viszont tolmácsolásra használták: más, sokszor megbilincselt menekülők egészségi ellátásánál kellett fordítania.

Őt súlyosan traumatizálta, amikor rendszeresen szemtanúja volt annak, ahogy  menedékkérőket, köztük akár állapotos nőket megbilincselve szállítottak rendőrök a tranzitzónán kívüli kórházi ellátásra.

Az afganisztáni család szabadulására a strasbourgi bíróság ideiglenes intézkedését követően is csak akkor került sor, amikor végül menekültként elismerő döntést kaptak.

A tranzitzónában elszenvedett súlyos traumák és a védelemben részesülők számára megszüntetett minden állami integrációs segítség teljes hiányával szembesülve a szabadulást követően a család más európai országban talált új otthonra – írja a jogvédő szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik