Autózik? Akkor elbutul, megbetegszik és magányos lesz

Tagadhatatlan, hogy az autóvezetésnek is megvannak a maga előnyei: azok, akik a tömegközlekedés helyett a saját autójukat használják, sokszor önállóbbnak és potensebbnek érzik magukat, mint azok, akik villamossal busszal vagy metróval közlekednek.

Csakhogy a vezetés egyik legnagyobb látszólagos előnye – nevezetesen az, hogy csak a konyhánkból a garázsig, illetve a munkahelyi parkolóból az irodánkig kell elgyalogolnunk – valójában egyáltalán nem áldás. Inkább átok.

A séta jótékony egészségügyi hatásai régóta ismertek. George Macauley Trevelyan angol történész már több mint száz évvel ezelőtt hosszasan értekezett a gyaloglás előnyeiről Walking (Séta) című könyvében.

Két orvosom van: a bal lábam és a jobb lábam. Ha a testem vagy az elmém gyengélkedik… Tudom, őket kell hínom, hogy jobban legyek

– írta. És igaza volt.

Napi harminc perc séta 40 százalékkal csökkenti a szívbetegségek, hatvan százalékkal a kettes típusú (szerzett) cukorbetegség és harmadával a sztrók kockázatát. Krónikus ízületi gyulladás? Napi fél óra gyaloglással 18 százalékkal csökkenthető az osteoarthritis veszélye.

1990-ben a japán Osaka vállalat HR-vezetői úgy döntöttek, felmérik, milyen hatással van a dolgozóikra, ha autó helyett gyalóg járnak be a munkahelyükre. Mint kiderült, napi húsz perc talpalás 12 százalékkal csökkentette a magas vérnyomás kialakulásának veszélyét. Nem rossz üzlet.

De a gyaloglás nem csak a fizikai, hanem a mentális állapotunkra is jó hatással van. A Duke University kutatása szerint heti háromszor harminc perc szapora séta hasonlóan hat ránk, mint a Zoloft nevű antidepresszáns.

És nem ez az egyetlen ilyen kutatás; egy csapat angol egészségügyi közgazdász több mint 18 000 ingázó 18 éven át gyűjtött adatait összegezve azt találta, hogy minélt többet közlekedünk gyalogosan vagy tömegközlekedéssel, annál jobban érezzük magunkat a bőrünkben: nagyobb az önbecsülésünk, jobban alszunk és úgy általában könnyebben megküzdünk a problémáinkkal.

Ráadásul okosabbak is leszünk. Vagy legalábbis kevésbé buták. Hogy miért? Az ok az agyunk egy apró, a homloklebenyünk alatt található, csikóhal formájú részében, a hippokampuszban rejlik.

Ez az agyterület fontos szerepet játszik az összetett információk és események memorizálásában. Sajnos, az Alzheimer-kór is éppen az agynak ezt a részét támadja meg először, és az oxigénhiány is károsíthatja, súlyos amnéziát okozva ezzel. De még ha meg is ússzuk a tartós memóriavesztést és a demenciát, ahogy öregszünk, folyamatosan romlik a memóriánk – részben azért, mert a korral a hippokampusz is elsatnyul.

Ez egy természetes folyamat, olyan dolog, ami ellen semmit sem tehetünk – gondolhatják sokan. De nagyot tévednek.

Annak ellenére, hogy sokan – köztük egyébként igen képzett és tájékozott emberek is – még ma is azt hiszik, hogy az elpusztult agysejtjeink helyett nem születnek újak, valójában nem ez a helyzet. Amíg a szervezetünk termeli az agyi eredetű neurotróf faktor (röviden BDNF) nevű fehérjét, addig agyunk is folyamatosan gyártja az új neuronokat és erősíti a meglévők kapacitását.

És hogy mivel serkenthetjük a BDNF-termelésünket? Természetesen testmozgással.

Ha tehát gyalog vagy biciklivel megyünk dolgozni, sokkal egészségesebbek, boldogabbak és egy és egy kicsit okosabbak (de legalábbis kevésbé feledékenyek) leszünk. A testmozgásnak evolúciós előnyei vannak – olyannyira, hogy egyes kutatók szerint a két lábon járás nélkül magasan fejlett emberi intelligenciánk sem alakult volna ki. Ráadásul a gyaloglásnak ne csak az egyes ember fizikai, pszichikai és lelki jóléte – hanem a társadalom mentális egészsége szempontjából is pozitív hatásai vannak.

Az, hogy mit látunk, nagyban függ attól, hogy hogyan szemléljük a környezetünket. Az autóvezetéshez csőlátás szükségeltetik – méghozzá szó szerint. Egy 2010-es kutatás szerint a sofőrök látómezeje annál kisebb lesz, minél gyorsabban hajtanak. Ha mondjuk 50 km/h-s sebességgel haladnak, 75 százalékkal kevesebb vizuális információhoz jutnak hozzá, mint ha csak 25 km/h-val. A képi információk hiánya és az autóvezetés követelte folyamatos éberség miatt pedig miatt gyakran megalapozatlan és hibás döntéseket hoznak.

A kutatók szerint ez az oka annak, hogy az autóvezetés gyakran gyanakvóvá és bizalmatlanná teszi az embereket. A jó hír, hogy a séta viszont bizakodóbbá, optimistábbá. És nem csak azért, mert maga a gyaloglás nyugtató hatással van a kedélyünkre, hanem azért is, mert ha gyalogszerrel közlekedünk, több emberrel találkozhatunk, köztük olyanokkal is, akikkel pozitív kapcsolatot alakíthatunk ki.

A felmérések azt mutatják, hogy a társadalmi kohéziót és az általános bizalmat már az is nagy mértékben javítja, ha egy kevésbé forgalmas utcában élünk.

Az autók dominálta környezet társadalmi költségéről már a T-Modell megjelenése óta vitáznak a kutatók, de az első igazán alapos (és a mai napig sokat hivatkozott) kutatást az hatvanas években készítette ebben a témában Donald Appleyard, a Brekeley városépítészeti karának professzora.

Appleyard San Francisco három utcájának lakóit kérdezte ki arról, hogy mekkora és milyen minőségű Szociális hálóval rendelkeznek. Az utcák első látásra nagyon hasonlítottak egymásra – az egyetlen lényeges különbség az volt, hogy naponta átlagosan hány autó megy végig rajtuk. Az egyik utcán naponta átlagosan kétezer, a másikon nyolcezer, a harmadikon pedig tizenhatezer kocsi hajtott végig naponta.

Mint kiderült, az első utca lakóinak átlagosan három olyan közeli barátjuk volt, akik ugyanabban a háztömbben laktak, mint ők – a harmadik lakóinak viszont csak egy vagy egy sem.

Amikor a tesztalanyokat arra kérték, hogy készítsenek rajzokat a háztömbjükről, az első utcában lakók sokkal részletesebb skiccekkel rukkoltak elő, mint azok, akik a harmadikban laktak. Appleyard follow-up interjúiból kiderült, hogy azért, mert ők nem csak a saját házukat vagy lakásukat, hanem az egész környéket az „otthonuknak” tekintették.