Kultúra

Holdkőzetet is láthatunk majd a Természettudományi Múzeum új, ingyenesen látogatható kiállításán

Magyar Természettudományi Múzeum
Magyar Természettudományi Múzeum
A november 3-tól egészen az év utolsó napjáig látható A Hold felfedezése a holdkutatás történetét, eredményeit, illetve az aktuális magyar űrkutatási fejlesztéseket mutatja majd be.

Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a NASA és a Magyar Természettudományi Múzeum által közösen életre hívott, ingyenesen látogatható kiállítás célja az Apollo-küldetések, valamint a jelenkori hazai űrkutatási fejlesztések bemutatása a szélesebb közönség számára – olvasható a múzeum az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A kiállítótér középpontjában az Apollo 17 küldetésen gyűjtött 70215,41-es számú holdkőzet áll, amelyet a NASA kölcsönzött. Látható emellett Neil Armstrong űrruhájának élethű másolata is, kiemelve a ruha egyes részeinek funkcióját.

Az amerikai űrkutatási hivatal kiállítási tárgyai mellett a Magyar Természettudományi Múzeum vitrinében a Goodwill Moon Rock néven emlegetett, az Apollo-küldetések keretében végrehajtott első, illetve utolsó Holdra szállás során begyűjtött mintákat, illetve Magyarországnak a Holdig eljuttatott zászlóit tartalmazó dísztárgyakkal is találkozhatunk. A tárlaton több, a Puli Space Technologies Kft. által kölcsönzött tárgy is feltűnik, köztük a holdjáró Puli Rover, illetve a NASA-díjnyertes holdi „vízszimatoló” szerkezet makettje.

A Magyar Természettudományi Múzeum által kapcsolódó programsorozattal is megtámogatott kiállítás mindezeken kívül két nagy tablón mutatja be a Holdat, az Apollo-programot, valamint a Hold-, űr- és bolygókutatás magyar vonatkozásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik