Az elmúlt néhány évben a klasszikus órák között több trendet is fel tudunk fedezni. Az egyik az arany órák visszatérése. Az arany hagyományosan a siker jelképe volt, így nem volt meglepő, hogy a hetvenes-nyolcvanas években még kifejezetten sokan hordtak arany órát. Az arany Rolex pedig szinte szinonimája volt annak, ha valakinek bejött az élete.
Később, talán pont a gazdagság explicit mutogatása maitt, az arany kora kicsit lejárt. A valódi luxust sokáig azok az acél sportórák jelentették, amilyeneket Gerald Genta is tervezett. Ezek az órák már nem azért voltak értékesek, mert nemesfémekből készültek, hanem azért, mert az Audemars Piguet és a Patek Philippe azt mondta róluk, hogy értékesek. Az arany pedig mindeközben megmaradt klasszikus, elegáns órák alapanyagának.
A második fontos trend a patinás számlapoké volt. A klasszikus órákat gyűjtők között sokszor egymásnak ellentmondó igények működnek. Egyrészt minél több hibátlan, eredeti alkatrészt szeretnének birtokolni, másrészt viszont igénylik azt, hogy egy órán látszon a kora és a története. A viselés, használat miatti nyomokat sokszor a japán esztétika filozófiai alapvetéseire utalva wabi sabi-nak nevezik, de még ezt sem fed le minden igényt.
Annál ugyanis kevés értékesebb van az órák világában, ha egy óra számlapja megérik és szinte mélyvörösre, sárgára, vagy hasonló színekre barnul a napsütés és a kémia keverékeként. Valamennyire persze ez is az arany óratokok allegóriája, hiszen a kor értéket jelent a klasszikus órák világában, az elszínezett számlap pedig nem csak a kort, de az óra érintetlenségét is jelzik.
A harmadik, egyben legnagyobb trend a mechanikus kronográfoké. Abban a világban, ahol mindenki hord a zsebében egy telefont, működő stopperrel, egyszerűen nincs értékesebb annál a karóránál, amely rövid időtávokat is tud mérni.
Ennek persze több magyarázata is van, és a nagy része esztétika. A kronográfok nagy része egyszerűen szebb, mint az egyszerű óraszerkezeteké. A számlap és a tipográfia érdekesebb és komplikáltabb, az óratok pedig mintha tökéletes egyensúlyban lenne a kronográfot irányító gombok és a korona harmóniájával. Kézen hordva nagyon kevés olyan óra van, ami felveszi a versenyt a legegyszerűbb kronográfokkal.
A kronográfok királya pedig vitán felül a Rolex Daytona. Mivel a mechanikus órakészítés és az extrém technológiai fejlődás a XX. század nagy részében együtt járt, kezdve a repüléstől az autóversenyeken át az űrutazásig, ezt az órát a 24 órás autóversenyeknek otthont adó versenypályáról nevezték el.
A Daytona a kronográf platóni ideálja, a mutatók és a lünettán lévő, távolság és sebesség mérésére alkalmas tahiméter tökéletesen egészítik ki egymást. De ez az óra nem csak esztétikai, hanem technológiai szépség is, hiszen a célja nem az volt, hogy jól nézzen ki, hanem hogy a világ legbátrabb autóversenyzőit segítse a világ legveszélyesebb időszakában.
Az arany tok, a gyöngyház számlap és a kronográf kombinációjával nem csoda, hogy egy Rolex Daytona úgy néz ki, mint a tökéletes sikeróra, ami értékesebb bárminél. Egyébként valójában értékesebb is, hiszen Paul Newman színész panda számlapos, acéltokos Daytonája minden idők egyik legértékesebb aukción eladott órája lett.
Szponzorált tartalom
A cikk a BÁV támogatásával készült.
