Miért pont Petri és miért pont ez a vers?
Amikor egyetemre jártam – a MOME-n tanultam, aztán sokáig ott is dolgoztam – akkor kezdtem olvasni Petrit. Ez 2000 környékén lehetett, aztán tizenöt évvel később újra beleszerettem, amikor kávézgatás közben beleolvastam. Nagyon tetszett, hogy egyszerű, hétköznapi dolgokból tud egy olyan minőségű szöveget írni, mint a Bagatelle. Megfogott a humora, a játékossága és a fanyarsága. Nem gondolom, hogy ez vers – persze, formailag nyilván az – hanem egy nagyon szabad szöveg. Kifejezetten szeretem a Bagatelle-ben, hogy a takonytól való szabadulás lehetőségeit és körülményeit úgy írja meg Petri, ahogy. Egy velünk együtt létező, kis nehézségből ír egy ilyen játékos, mégis pontos szöveget, amivel nagyon könnyen tudsz azonosulni, röhögsz rajta és élvezed minden pillanatát.
Fontos szempont, hogy olyan feladatokat adj ki oktatóként a hallgatóknak, amiket te is szívesen csinálnál, de még nem próbáltad. Így benned van a vágy, hogyan ölt testet az egész. Azt gondoltam, hogy ha lesz lehetőség arra, hogy tervezési feladatot adhatok a mesterszakos animációs diákoknak, akkor Petrit biztos előveszem. Ez meg is történt, ötödik éve szerepel ez a feladat a METU-n, hogy készítsenek animációs adaptációt egy Petri-vershez. Közben én is kedvet kaptam, hogy csináljak egyet és mivel senki nem választotta eddig a Bagatelle-t, megmaradt nekem. Szerelemprojekt volt, nem pályázati pénzből, nem kiszabott határidőre készítettem, hanem szimplán, csak mert érdekelt, és olyan dolgokat próbáltam ki a készítése közben, amit még sosem csináltam. Igazi szabad, friss kísérletezés volt ez nekem.
Sokféle technikát használsz a Bagatelle-ben, ez rímel arra a szabadságra, amit már említettél, hogy Petri verseiben is érzel. Közben meg azt mondod, új dolgokat is kipróbáltál a Bagatelle készítésekor, mik voltak ezek?
Képdramaturgiai és technikai irányból is meg lehet közelíteni ezt a kérdést. Soha nem animáltam például színes ceruzával, olajpasztellel vagy szénceruzával, ezek teljesen újdonságot jelentettek számomra. De az is új, hogy nem kevertem az animációt natúr vagy forgatott képpel. Képdramaturgiai szempontból kifejezetten érdekelt, hogyan lehet kapcsolatot teremteni két különböző technikájú kép között. A Bagatelle-ben próbáltam ki ezt először, lásd, amikor behajol a képbe egy színész és fúj egyet a szájával, a következő képben meg már animációban látod, hogy mit fúj el. Újdonságot jelentett számomra az is, mit lehet kezdeni egy verssel a film nyelvén, hogyan lehet áttenni mozgóképre és ritmizálni, adaptálni.
Most készülő, Kék Pelikan című egész estés animációs dokumentumfilmed sokkal kötöttebb, gondolom. Nagyobb szabadságod ad így kísérletezni, mint a Bagatelle-ben vagy a Kék Pelikanban is lehetőség nyílik erre?
Filmet csinálni és benne lenni a készítés folyamatában mindig jó. A Kék Pelikan is viszonylag nagy teret enged a kísérletezésnek. Rengeteg Super 8-as felvétel lesz benne, az animációval keverve. Ezt, az animáció összevonását a forgatott jelenetekkel például a Bagatelle-ből emeltem át. Ha mindent átraknánk animációba, vagyis absztrahálnánk, azzal idézőjelet tennénk köré, ami nem biztos, hogy hiteles lesz. A forgatott képpel viszont bele tud kerülni ez a hitelesség az anyagba. A Kék Pelikan egy animált dokumentumfilm, vagyis eredeti interjúkon alapul, a képi része pedig nagyban animáció.
A Kék Pelikan a kilencvenes évek vonatjegy-hamisítási lázáról szól. Török Ferenc Moszkva tér című alkotásában megjelenik a téma, de nem nagyon készült erről élőszereplős film, animációs pedig egyáltalán. Te készítesz élőszereplős filmeket is, miért döntöttél úgy, hogy a Kék Pelikan animáció legyen?
Sokáig úgy tűnt, hogy élőszereplős film lesz, de azt éreztem, hogy az animáció inkább az én terepem. De ott van mellette a téma érzékenysége, hogy a film szereplői végül is bűnben jártak. Nem hiszem, hogy vállalnák az arcukat, másrészt a fő karakterek közül az egyik meghalt időközben. Amúgy sem akartam „beszélő fejes” dokut készíteni, kellett valamilyen eszköz, ami kiránt ebből, így jött az animáció. A hanganyagok miatt megmarad a dokumentumszerűség, de egy olyan csomagolást adunk neki, ami – reményeim szerint – egységesen és filmszerűen adja majd át a sztorit.
Kovásznai György Riportréja volt az első. Nagyon örülök, hogy én csinálhatom meg ezt elsőként és kíváncsi vagyok, milyen lesz a nézők reakciója. Örülnék, ha másokat is beindítana, hogy ilyen formában is lehet mesélni és dokumentumfilmet csinálni.
Hogy áll a Kék Pelikan, hol tart most a folyamat? Mennyi idő egy egész estés animációs dokumentumfilmet elkészíteni?
Egy évig csináltuk a Kék Pelikan animatikját, ami ugyanolyan hosszú, mint maga a film. Ezek tulajdonképpen fekete-fehér beállítási rajzok, plánok, amiket összevágtunk az eredeti hanggal és a zenével. Az animatik után rögtön elkezdtük gyártani a filmet, három hónap alatt készült el tíz perc, itt tartunk most. 2023 nyarán kerül a mozikba a film, addigra kell elkészülnie.
Tehát alaphangon is két-három évig dolgozol ezen. Egy ilyen hosszú időszak alatt elkerülhetetlen, hogy ne legyenek mélypontjaid. Sok ilyen volt?
2014-ben készítettük a Kék Pelikan első hangfelvételét, de az ötlet, hogy film készüljön a témából 2006-óta van. Az idő nagyon megversenyezteti benned az ötleteket. Valami elhull, mert jön egy jobb, ami felülírja. Nekem nem volt olyan más ötletem, ami a Kék Pelikant kilökte volna, ugyanolyan lelkesedéssel dolgozom rajta most is, mint az elején. Fontos projektnek tartom, jelenleg csak ez érdekel. Addig volt inkább gond vele, amíg azon ötleteltünk, rövidfilm legyen-e vagy egész estés, élőszereplős vagy animáció, illetve amíg nem nyertük el a támogatást adó Inkubátor programot a Nemzeti Filmintézetnél.
Szerinted hogyhogy nem készült eddig egész estés animációs dokumentumfilm?
Szerintem elég friss műfaj az animált dokumentumfilm, most fedezzük fel. Világviszonylatban Ari Folman Libanoni keringőjével tört be igazán, itthon pedig a már említett Kovásznai, Szoboszlai Péter, Pálfi Szabolcs és most már egyre többen kísérleteznek ezzel, ha nem is egész estés formátumban. Az animációban Gauder Áron Nyóckere óta volt egy nagy szünet itthon (bár már előtte is), csak Jankovics Marcell és Milorad Kristic tudott egész estés filmet csinálni. Ennek köszönhetően az egész szakma stúdió háttere gyakorlatilag szétforgácsolódott. Én például azzal, hogy megkaptam most ezt a hatalmas lehetőséget, légüres térbe kerülök. Magyarországon összesen két animációs stúdió létezik akinek van egész estés animációs film gyártási tapasztalata és referenciája, és ennyi. Újra fel kell építeni ezt az egészet, hogy legyen kivel és hol filmeket csinálni. A Kék Pelikan gyártása jól alakult, mert az Umbrella a film gyártója, Kázmér Miklós producer vezetésével, de a Cinemon és Temple Réka is beszállt a filmbe, így megvan az a szakmai és infrastrukturális háttér, amivel jó körülmények között dolgozhatunk. De most szerencsére Szirmai Márton, Gauder Áron és Bánóczki Tibor – Szabó Sarolta párosa is lehetőséget kapott, hogy egész estés fikciós animációs filmet készítsen. Azt várom, hogy ezekkel a filmekkel a Nyóckerrel elkezdett tendencia folytatódik, és egy új generáció tud bemutatkozni.
