Élet-Stílus

50 évig nem tudták, hogy egy Caravaggio-kép lóg az otthonukban

A hónap elején árverezték volna el a festményt, de aztán kiderült róla, hogy valószínűleg egy eddig ismeretlen Caravaggio-kép, ezért végül mégsem került kalapács alá. Azóta több érdekes részlet kitudódott a festmény és a meghiúsult aukció történetéről.

Mi is megírtuk a kép történetét, amit 1500 eurós (nagyjából 544 ezer forintos) kikáltási áron akartak elárverezni Madridban, mert egy 17. századi, José de Ribera nevű spanyol festő alkotásának hitték. Az aukció előtt azonban a szakértők rájöttek, hogy a Jézust ábrázoló kép alkotója valószínűleg nem az, akit eddig gondoltak, hanem Caravaggio.

A felismerés után a festményt – aminek így az értéke euróban is milliós tétel – visszavonták az aukcióról, a spanyol kulturális minisztérium pedig kiviteli tilalmat rendelt el az alkotásra.

A Guardian most egy szóban forgó szakértők segítségével járta körül a több, mint 400 éves festmény és a meghíusult aukció szövevényes történetet. A lapnak nyilatkozott Massimo Pulini a Bolognai Képzőművészeti Egyetem tanára, aki maga is festő. A művészt szakértőként kereste meg a milánói Altomani Gallery vezetője, Giancarlo Ciaroni, aki szerette volna megvásárolni a képet az aukció előtt.

Ezzel a szándékával azonban nem volt egyedül: amikor eljutottak a személyes találkozóig (természetesen még az aukció előtt), és Ciaroni félmillió eurót (181 millió forintot) ajánlott a képért anélkül, hogy elmondta volna, a festmény Caravaggio kezeinek a munkáját dícséri, akkor a kép tulajdonosai lepattintották, mondván

már két különböző,  hárommillió eurós ajánlatot is kaptak,ami forintban tízszámjegyű összegnek felelne, vagyis több, mint egymilliárd lenne. A találkozó alkalmával a kép tulajdonosai (három testvér) azt mesélte neki, hogy a kép családi örökség, amit az apjuk 1970-ben vásárólt és azóta az otthonuk falát díszítette.

Pulini egy 16 oldalas esszében A koronázás tövisekkel című képként azonosította az alkotást, és két elmélettel állt elő arról, hogyan juthatott Madridba a festmény, Szerinte Caravaggio 1605-ben Genovában készíthette a képet, de a festő 1606. május 28-án egy illegális párbajban megölt egy Ranuccio Tomassoni nevű férfit, a kivégzés elől pedig Rómába kellett menekülnie. Ezután a kor bevett gyakorlatának megfelelően Caravaggio műveit megpróbálták törölni az emlékezetből azzal, hogy megsemmítették őket vagy eltávolították róluk az aláírását.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

OFS (@ofs36) által megosztott bejegyzés

A festmény egy Massimo Massimi nevű arisztokrata versenyére készülhetett, aki a szakértő szerint ezután Spanyolországban adhatott túl a festményen. A másik elmélet szerint egy másik Massimi, egy bizonyos Innocenzo Massimi kardinális 1623-ban vitte magával Madridba, amikor kinevezték a pápa ottani nagykövetévé. A szakértő szerint

a csodával határos, hogy négyszáz év után ilyen jó állapotban van a kép, pedig valószínűleg nem is restaurálták soha.

Pénteken a londoni Colnaghi Gallery (a világ egyik legrégebbi kereskedelmi profilú műveszeti galériája) bejelentette, hogy ők vezetnék a kép restaurálását és az aukciót is ők bonyolítanék le. Valamint nyilvánosságra hozták, kik a kép tulajdonosai: a drága örökösök Antonio Pérez de Castro, a madridi IADE nevű designiskola alapítójának és Mercedes Méndez Atard művésznőnek a gyerekei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik