Tech

Keressen rá a marsjáróra a Google-ben, jópofa dolgot fog látni

AFP
AFP

Csütörtök este hétpercnyi pokol után szerencsésen leszállt a Mars felszínére a NASA Perseverance („Állhatatosság”) nevű rovere, ami tavaly júliusban indult el a vörös bolygó felé. A mostani leszállás azért is különleges, mert amíg a korábbi NASA-roverek egy védőburokban ereszkedtek le a vörös bolygó felszínére, addig ez most egy aktív, kontrollált leszállás volt.

A Google is ünnepli a marsjáró sikerét a maga módján, a keresőben rejtett el egy erre utaló jópofaságot. Ha a keresőbe beírjuk, hogy „Perseverance”, tűzijáték borítja be a böngészőt, asztali gépeken és mobilon egyaránt.

24.hu

A Perseverance a NASA eddigi legmodernebb marsjárója, és a legnehezebb is: a Földön több mint egy tonnát nyom, a Marson viszont a gravitációs különbségek miatt megváltozik a súlya, és „könnyebb” lesz, nagyjából olyan, mintha a mi bolygónkon 400 kilogrammos lenne.

A rover a bolygó éghajlatát és geológiáját fogja tanulmányozni, emellett olyan mintákat is begyűjt majd, melyeket később elhozhatnak a Földre. Lehetséges, hogy a robot küldetése során olyan nyomokra fog bukkanni, amelyek igazolják: egykor jelen volt az élet a Marson. Az egytonnás, nagyjából terepjáró méretű robot egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a bolygón.

A rover megépítésére és indítására 2,4 milliárd dollárt költött a NASA, míg a tervezett 687 napos (1 marsi év) elsődleges küldetés hosszának az üzemeltetési költsége kb. 300 millió dollár.

Kapcsolódó
Leszállt a Marsra a Perseverance
7 percnyi terror után biztonságban landolt a marsjáró.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik