Tudomány

A rettegés hét percére készül a NASA

Magyar idő szerint csütörtök este landol a Marson a NASA új marsjárója, a Perseverance. A szerkezet a 250 méter mély Jezero-kráterben fog leszállni, a manővert a NASA és a Svábhegyi Csillagvizsgáló is élőben fogják közvetíteni. Mire a robot jelei eljutnak a Földre, remélhetőleg már landolt is a vörös bolygón.

Handout / NASA / AFP

A marsjárót szállító szonda hét hónappal ezelőtt indult útnak egy kínai és egy arab űreszközzel nagyjából egy időben. A szerkezet küldetése legnehezebb szakaszához érkezett: egyedül, a földi irányítás segítsége nélkül kell leereszkednie az égitest légkörében. A rázós manőver nagyjából hét percig tart majd. A folyamat rendkívül komplex és veszélyes, több korábbi misszió végét jelentette a hibás landolás.

Nem véletlen, hogy a leereszkedést a szakértők gyakran nevezik a rettegés hét percének.

A Perseverance a NASA eddigi legmodernebb marsjárója, amely a bolygó éghajlatát és geológiáját fogja tanulmányozni, emellett olyan mintákat is begyűjt majd, melyeket később elhozhatnak a Földre. Lehetséges, hogy a robot küldetése során olyan nyomokra fog bukkanni, amelyek igazolják: egykor jelen volt az élet a Marson.

A leszállóegységben utazik egy 1,8 kilogrammos kísérleti robothelikopter, a Ingenuity is. Ha a drón sikeres lesz, úgy az első ember alkotta szerkezetté válik, amely egy idegen bolygón repked.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik