Foci

Utazó dulimanók és a röhögő miniszter

Focimentes nap vár ránk a brazíliai vb-n, megvan a nyolc továbbjutó, mi kedélyes búcsút veszünk a svájciaktól, és áradozunk egy kicsit egy argentin íróról.

A focistákat leszámítva mérget vennénk rá, hogy jelenleg Jorge Mario Bergoglio a legismertebb argentin a világon. Bár többnyire Ferenc pápaként szokás emlegetni. Annak ellenére, hogy meggyőződéses ateistának valljuk magunkat, kifejezetten szimpatizálunk vele, cikkünk főhőse most mégsem ő. A kolumbiai, Márquezről szóló cikkünkben már megfenyegettünk mindenkit, hogy még visszatérünk a mágikus realizmusra. Most beváltjuk ezt, méghozzá kedvenc latin-amerikai írónkkal, Julio Cortázarral példálózva.

Legismertebb utóéletű novellája a Nagyítás című, melyből kiindulva készítette klasszikusát Antonioni ugyanezzel a címmel. Elbeszéléseiben zseniálisan vegyíti a reális és mágikus elemeket, könyveit nehéz befejezés előtt letenni. A szívünk csücske azok az írásai, ahol fámákról, reményekről és dulimanókról ír, itt olvasható a kedvencünk.

Julio Cortázar – Utazások

Ha a fámák elutaznak egy városba és meg is szállnak ott, a következőt szokták csinálni: az egyik fáma elmegy a szállodába, és pontosan megtudakolja az árakat, a lepedők minőségét, és a szőnyegek színét. A második fáma a rendőrségre látogat, ahol kitölt egy űrlapot, ahol feltünteti mindhármuk ingóságait és ingatlanjait, valamint leltárt készít a bőröndjeik tartalmáról. A harmadik fáma a kórházba megy, és fölírja az ügyeletes orvosok beosztását és szakterületét.

E teendőkkel végezve az utasok összegyűlnek a város főterén, és bemennek egy kávéházba, hogy igyanak egy szíverősítőt, s hogy megtárgyalják az észrevételeket. De előbb még kézen fogják egymást, és körbe-körbetáncikálnak. Ennek a táncnak az a neve, hogy “A fámák öröme”.

Ha a dulimanók utaznak valahová, a szállodákban minden szoba foglalt, a vonatok elmennek az orruk előtt, úgy zuhog, mintha dézsából öntenék, és a taxisok vagy nem veszik fel őket, vagy többet számolnak. De azért a dulimanók nem csüggednek; meg vannak győződve róla, hogy ez mindenkivel megesik, és elalvás előtt azt mondogatják egymásnak: “De szép kis város, de gyönyörű szép kis város.” Aztán pedig azt álmodják, hogy van a városban egy nagy ünnep, amire őket is meghívták. És másnap roppant elégedetten kelnek föl; hát így utaznak a dulimanók.

A remények – otthon ülő fajta – csak vitetik magukat a dolgokkal meg az emberekkel; olyanok, mint a szobrok: el kell menni megnézni őket, mert ők nem zavartatják magukat.

Mesés Cadillacekkel utazunk tovább, legalábbis ezt a nevet választotta magának az alább zenélő csapat. Ami a svájciakat illeti, akinek volt már magyar kártya a kezében annak nem kell hosszan mesélni Tell Vilmosról (van, akinek kártya se kell hozzá), és szabadságharcos társairól, többek közt Harras Rudolfról vagy éppen Rudenz Ulrichról, esetleg Fürst Walterről.

Mi most egy pár éves sztorit vettünk elő, aminek kulturális értéke és történelmi jelentősége is csekély, de ezután az argentin-svájci mérkőzés után szerintünk szükség van valami kedélyjavítóra. (Aki esetleg lemaradt volna, annak eláruljuk, hogy nem egy humoristát lát, hanem a svájci pénzügyminisztert. aki épp a berni parlamentben tartott beszédet. A fűszerezett hús importvámjáról szóló szöveget tartotta annyira mulatságosnak, hogy röhögőgörcsbe fulladt mondanivalója.)

Választott dalunk a Rumpelstilz Kiosk című szerzeménye nem tudjuk, hogy hasonlóan mókás-e, a szöveg fordításába beletört a bicskánk, de a zene alapján még akár ez is előfordulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik