Gondolom, a nagyérdeműt leginkább az foglalkoztatja, kudarcot vallottam-e, vagyis legyőzött-e a lustaság, a kényelem és a nutella. Feladtam-e az edzést, ha nem, mennyit fogytam, végül, de nem utolsósorban, ha mégis eljárok bohóckodni a terembe, nézegetem-e magam a tükörben súlyzókkal a kezemben, mint a többi izomagyú bugris.
Nos, nem hagytam abba, a nutella pedig mindig is hidegen hagyott, nem vagyok édesszájú. Nekem a tészta a gyengém, hogy pörkölttel, ragúval, szószokkal adják, vagy káposztás cvekedlinek hívják, az mindegy. Egyedül a grízes tésztát nem eszem meg, mindennek van határa, ugye. És egyébként is, az embernek legyenek elvei. Nálam a grízes tészta és a szalontüdő, mint zsigerből elutasított, sőt, utált étel elvi kérdés, minden másra nyitott vagyok.
Nem, egy dekát sem fogytam, és Anita, az edzőm ezt az első edzésen megjósolta, de nem vagyok elkeseredve. Nem a gyors és látványos változás volt a célom, tangabugyis bikinit sem kívánok a seggembe szuszakolni. Az elsődleges cél az, hogy az életembe visszahozzam a mozgást. A másodlagos persze az, hogy ez a lobogó háj eltűnjön rólam, de két hónappal ezelőtt még az is elképzelhetetlen volt számomra, öt percet fussak anélkül, hogy ne köpjem ki a tüdőm, most meg önként megyek a heti harmadik edzésre, de ne rohanjunk ennyire előre. Szóval, évek óta tunya életmódot folytattam, ezért először erősítettük a testem, jól is néznénk ki, ha úgy kezdtünk volna neki, ötven kilóval guggolok a petyhüdt combizmaimmal. Egyelőre harminc kilóval nyögök az úgynevezett pinatárogatón és abba is belehaltam már többször.
Az első hónap tehát erősítéssel telt és a testi hibák kiküszöbölésével. Ennek köszönhetően a tartásom sokat javult, nem esik be a derekam, és a térdem sem dől befelé. A homo erectus kifejezés kezd új értelmet nyerni. Több gyógytornászok által is alkalmazott feladaton vagyok túl, mint klasszikus gyúráson, minden tiszteletem azoké, akik bármilyen okból rehabilitáción vannak.
És vannak más sikerélményeim is, amiket megtanultam észrevenni és megbecsülni, mert Anita sokszor figyelmeztet rá: a kis eredmény is eredmény, nem szabad lebecsülni! Nézzük hát ezeket: már ismerős arc vagyok a teremben, ahol nagyobb biztonsággal mozgok. Magabiztos(abb) vagyok a futópadon, megismerkedtem a gépek nagy részével és tudok használni különféle eszközöket. A gimnasztikai labda, amit eleinte kifejezetten utáltam, annyira megtetszett, hogy itthonra is vettem egyet.
Akármennyire is eltunyulunk az évek során, egy-egy izom, izomcsoport erős marad, a felső hasizom például ilyen, hiszen nagy szerepe van a légzésben és más, mindennapi tevékenységekben is. Így az elejétől vannak olyan gyakorlatok, amik jól mennek, ez önbizalmat és sikerélményt ad. Nekem ilyen a hasprés és a különféle karizom gyakorlatok. Cserébe „lábnapokon” többször meghalok, feladom, jajgatok és nyivákolok.
Az első hónap gyorsan eltelt, az ötödik héten csináltunk egy újabb állapotfelmérést. Hajlékonyabb és rugalmasabb ugyan nem lettem, ezek az eredmények szinte semmit nem javultak, a többi viszont hihetetlenül sokat. A gyakorlatokból másfélszer annyit bírtam, mint az első edzésen, hasprésből két és félszer többet csináltam! A combkerületem pedig négy (!!!) centivel csökkent! Gondoljanak bele, hat és fél óra mozgás után!
Két hét az ünnepek miatt kimaradt: nem féltem tőle, mivel az ünnepeket a szabadban, túrázással töltöttük és eddig sem a triplacsokis tortáról szólt a karácsony. Az igazi kaland januárban kezdődött, most vár valóban zsírt égetünk. Hát sokszor nem jó, na, senkit nem hitegetek azzal, hogy micsoda testi örömöket élek át a szőnyegen.
Fáj. Nincs levegőm, ég a légcsövem, vörös a fejem, izzadok, mint a ló. A húsom, a csontom is fáj, remeg a lábam. Néha begörcsölnek a végtagjaim, néha elmerevedik az egész testem. Hülyén nézek ki, emiatt néha lázadok is. Többször kijelentettem, SOHA NEM megyek törpejárásban körbe-körbe és az indiánszökdelést is hanyagoljuk, ha kérhetem.
De csinálom. Minden edzésen van egy holtpont. Addig tart a szenvedés. Amikor azon átesek, úgy érzem, hogy egész nap tudnék edzeni és nem fáradnék el. Mintha felrobbanna bennem valami. Ez az érzés még a nyújtás alatt is kitart, pedig a nyújtás fáj. Anita csinálja, és hiába mondja, hogy nézzem meg, már hol van a lábam, múlt héten pedig még amott volt, ki sem nyitom a szemem és csak arra tudok gondolni, hogy mindjárt szétszakadok és hallom az iszonyú reccsenést, ahogy az ízületeim és az izmaim hasadnak. Anita minden alkalommal kitöri a karjaimat is, tőből, néha a nyakamat is.
Amikor öt percet futottam súlyzókkal a kezemben, arra nincs más szó, mint az eufória. Pedig azon az edzésen hisztiztem először, ott éltem meg azt, hogy ennek az egésznek semmi értelme, ha tudom, eszem ágában nincs leszokni, elegem van, kiköpöm a tüdőm, mindenem fáj és bárkinek a szemét ki tudtam volna kaparni dühömben. Utána viszont úgy éreztem, mintha leomlottak volna körülöttem falak. Megcsináltam! Tudok öt percig futni úgy, hogy nem halok bele. Mindezt harmincnyolc perc futópados-súlyzós edzés után és ötszáz lépcső előtt.
Nem kertelek: edzés közben nem jó. De hát ez nem szex. Utána viszont nagyon jó: zubog a vérem, úgy érzem, hegyeket tudnék megmozgatni. A testemben vagyok, minden porcikámat érzem. Életteli vagyok. És büdös. Nem baj, szappan, törülköző, meleg víz van. És szaunázni is lehet, benne van a napijegy (személyi edzés, bérlet) árában. Nincs kamuzás, nincs sunnyogás: Anita figyel, ha rossz a mozdulat, kijavítja, újra csináljuk, addig csináljuk, míg nem jó, amíg nem lóg a könyököm, amíg nincs a fül mellett a kar, amíg lóg a hasam, amíg nem deszka, hanem hegy. Nem lehet alkudozni (próbáltam, hogyne), nem érdemes vitatkozni (meg se próbáltam, ő a szaki), nyavalyogni lehet, de minek, csak fogy a drága idő és a négy kör az négy kör. Hiszti után hat.
Az összes elképzelésem odalett. Nem röhögtek ki, nem mutogattak rám ujjal, nem nagyseggű zsírdisznóztak le, nem cikizték a szerelésem. A tizenkettedik percben nem foglalkozom azzal, hogy festek a gyakorlat közben, mert az életemért küzdök, ez érdekel legkevésbé. Nem igaz, hogy rengeteg időt elvesz, nem igaz, hogy nem tudom beilleszteni az életembe, nem igaz, hogy a majd azt jelenti, majd. A majd azt jelenti: soha.
Ja, igen. Nézem magam a tükörben, igen, de nem a zsíromban gyönyörködöm, hanem azt nézem, jó-e a mozdulat. Mert ha nem jó, megette a fene. Legközelebb akkor írok, ha megvan az első öt kilométer. Hogy a többi meglesz, már nincs kétségem. Menjenek edzeni. Közben nem lesz jó, én szóltam.
