Szépség, ragyogás, dráma, mélység, mocsár, pokol. Minden volt az életemben
Ezt a július 7-én 50. születésnapját betöltő Szabó Győző nyilatkozta nemrég. Az 1970-ben, Nyírbátoron született színészt valószínűleg azok is ismerik, akik egy darabját vagy filmjét sem látták, esetleg csak a Valami Amerikát. Szabó egy időben nagy port kavart a bulvárlapokat megtöltő, drogproblémáiról szóló hírekkel, annál azonban érdemes egy kicsit mélyebbre mennünk.
A Képzőművészeti Főiskolán végzett, pályáját reklámgrafikusként kezdő Szabó Győző Vajdai Vilmos ajánlására került a Tilos az Á-ba, ahol először csaposként dolgozott. Utóbbiról úgy nyilatkozott korábban, hogy meghatározó időszak volt ez az életében,
a budapesti éjszakai élet egy alternatív világ volt számomra.
Nem sokkal később, bár színházi tapasztalata még nem volt, de mivel érdekelte ez a világ, Szabó Vajdai Vilmossal közösen megalakította a Táp Színház elődjeként ismert Tilos az Á performance színházat. 1995-ben aztán, az underground világából bekerült a Katona József Színházba, ahol először egy néma szerepben láthatta ott a közönség, később azonban kereskedelmi televíziós szereplései miatt menesztették a társulatból.
Lehet, hogy még mindig ott ülnék a cserepadon […] Mindent a Katonában tanultam a színházról. Azokat a csomagokat viszem tovább, amiket a nagy rendezőktől, kollégáktól, színházi dolgozóktól tanultam, úgymint alázat, minőségi munka. A Valami Amerika főszerepe révén országosan ismert, népszerű, híres lettem, mindeközben a Katonában nem voltam elkényeztetve szerepekkel. Zsámbéki Gábor bölcs ember, pontosan tudta, hogy az lesz a legjobb nekem, ha megválok a társulattól. Szabadúszóként olyan szerepeket játszottam el, amilyeneket szerettem volna. Huszonöt éve megállás nélkül dolgozom a fővárosban, vidéken.
– fogalmazott arról az időszakról, amit négy év szabadúszás követett.
Az országos ismertséget a 2001-es Valami Amerika hozta a színész számára, aki akkor már több mint tíz filmben szerepelt, például a Balra a nap nyugszik, a Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája vagy Rosszfiúk című filmekben, a Filmszemlén pedig ekkor már a filmkritikus díjára is jelölték. Ahogy Toxikoma című könyvében is írja, Szabó Győzőnek a film rendezője, Herendi Gábor azt mondta, csak akkor szerepelhet benne, ha leteszi a drogokat. A színész így tett, köztudott, hogy a forgatás előtt egy hónappal élt utoljára droggal.
Az ember sokszor le akar állni, de ez nagyon nehéz, főleg úgy, ha nincsen motivációd. Számomra a Valami Amerika forgatókönyve és a felkérés elég erős motiváció volt, nem beszélve arról, hogy ha nem csinálom meg a rehabilitációt és az elvonókúrát, akkor összedől körülöttem a világ: a színházból kirúgtak volna, a családom elhagyott volna, gyakorlatilag az egész életem szétesett volna, így szó szerint és képletesen is, ha életben akartam maradni, nem is volt más választásom. Más kérdés, hogy ezzel együtt a poklok poklát jártam meg, mert lejönni a drogokról borzasztó nehéz, a fizikai és pszichés elvonásokat is beleértve
– nyilatkozta egy interjúban.
Szerinte soha nem felejti el az ember, hogy kinek köszönheti a tisztaságát és, tulajdonképpen az életét, ettől függetlenül nem érzi úgy, hogy örökké hálálkodnia kellene emiatt Herendi Gábor rendezőnek, mert az olyan, mintha nem tudná elengedni a múltat.
Gyakorlatilag ez volt a választó vonal az életemben: egy konspiráció áldozataként kerültem be a Lipótra, elvettek tőlem szerepeket, amiket játszottam, csak azért, hogy bevonulhassak a Lipótra, illetve ez az egyik feltétele volt annak, hogy eljátszhattam a szerepet a Valami Amerikában.
Ettől függetlenül Szabó Győző is úgy gondolja, a Valami Amerika-filmek tényleg emblematikusak az életében. Amúgy azt mondja, nagyon szeret minden általa alakított karaktert, nem tudna kiemelni egyet közülük. A bajok szerinte ott kezdődnek, ha majd azt érzik rajta, hogy nem szereti a munkáját, és csak kényszerből vállal szerepeket. Nem a Valami Amerika az egyetlen, nagy közönségkedvencnek számító film a színész pályáján. Ezt követte a hasonló népszerűségnek örvendő Kontroll, majd a Magyar vándor.
2008-tól a szombathelyi Weöres Sándor Színház vendégművésze, majd 2012-től a Thália Színház színésze lett, Az ember tragédiája Ádámja szerepében debütált. Szabó azt mondja azokra a kritikákra, melyek szerint a Tháliának szakmailag alacsonyabb a presztízse, mint a Katonának, hogy a Thália az igényes szórakoztatást tűzte ki céljául.
Nem a gatyaletolós műfajt művelem […] Nem a műfaji besorolás számít, hanem a minőség, az igényesség.
Ebben az időszakban már rég nem élt velük, a sajtó mégis a drogokkal kapcsolatos múltjáról faggatta, szinte kikerülhetetlen témának számított egy-egy vele készült interjúban. Pedig Szabó ekkor már egészen más dolgokban élte ki szabadságvágyát, melyről úgy fogalmaz, az határozza meg az életét.
Jóval kevesebben tudják róla például, hogy erősen vonzza a gasztronómia és a vendéglátás. Járt főzőiskolába, főzőversenyeket nyert, néhány évvel ezelőtt pedig megnyitotta Steamboo nevű éttermét a Hold utcai piacon, ahol rizsszendvicseket készít maga is, ha ideje engedi. Fontos számára, hogy minden lépést ő csináljon, a készítéstől a kiadásig, szeretné látni, hogy tetszik az embereknek.
2018-ban Szabó teljesen új és merész dologra vállalkozott élettársával, Rezes Judit színésznővel. Loveshake – Az élet összeráz címmel saját párkapcsolatukról készítettek előadást. Mindenképpen vagány és értékelendő húzás ez a részükről, hiszen – ha nem is a mélysékegbe menően – de elég nagy bepillantást enged a darab a pár életébe, némileg keverve a fikcióval. A Loveshake hasonló őszinteséggel beszél azokról a sokszor egyáltalán nem kellemes, sőt, rendkívül fájdalmas történésekről és érzésekről, mint amilyen kendőzetlen stílus jellemzi a Toxikomát is. Utóbbiból film is készül, melyet októberben láthat majd a közönség. Szabó, aki a film executive producere, sok időt töltött a forgatáson, ami eléggé felkavaró élmény volt számára
Bármikor kint vagyok, libabőrös vagyok tényleg, hogy hogyan szalad felém a múlt. A durván kemény, drogos jelenetek nagyon felkavaróak voltak.
Hogy nem fog feljönni többet egy-egy interjúban a múlt, abban nem vagyunk biztosak, de úgy tűnik, Szabó Győző számára egyérteleműen lezárult ez a korszak, először a könyvvel, most pedig a filmmel. Népszerűsége viszont töretlen, ő pedig ugyanolyan hévvel veti bele magát teljesen különböző projektekbe, legyen szó főzőműsorban való megmérettetésről, tehetségkutató zsűrizéséről vagy színészetről. Talán meglepő, hogy utóbbit illetően még mindig vannak kételyei.
Én szeretnék egyszer majd – nem is legendás színész lenni – de soha nem fogom ezt az életérzést kimaxolni, hiszen még az első fázison sem léptem túl. Mert aki tudja pontosan, én nem végeztem főiskolát és nincs papírom erről a szakmáról, az tudja azt is, hogy az milyen érzés. Még most is egy papír néllküli outsidernek érzem magam, még a második lépcsőfokon sem állok.
Kiemelt kép: Bielik István /24.hu
