Lacourse és munkatársai egypetéjű és kétpetéjű ikrek szüleivel együttműködve értékelték és hasonlították össze a gyermekek viselkedését, környezetét és genetikai jellemzőit. “A gén-környezet elemzése azt mutatta, hogy a fiatalkori genetikai tényezők számítanak a legtöbbet a fejlődési trendek tekintetében, és ezek magyarázzák legnagyobb mértékben a fizikai agresszió stabilitását és változását” – magyarázta Lacourse.
“Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezek a genetikai összefüggések nem utalnak arra, hogy a fizikai agresszió korai fejlődési pályái rögzültek és megváltoztathatatlanok. A genetikai tényezők mindig kölcsönhatásba léphetnek más környezeti tényezőkkel a viselkedést magyarázó ok-okozati láncolatban.”
Az elmúlt 25 évben a fizikai agresszió fejlődését vizsgáló szakértőket nagymértékben befolyásolták a szociális tanulási elméletek, amelyek azt állítják, hogy a fizikai agresszió kialakulását és fejlődését főként a szociális környezetben és a médiában megjelenő agresszív példaképek halmozott behatása határozza meg. A kisgyermekkori fizikai agresszió vizsgálatainak eredményei azonban azt mutatják, hogy a fizikai agresszió csecsemőkorban kezdődik, és 2-4 éves kor körül tetőzik. A genetikai megközelítést is alkalmazó kutatások szerint a zavaró viselkedések és az agresszió különféle formái tekintetében az ember egész élettartama alatt a genetikai tényezők általában a populációban megfigyelhető eltérések körülbelül 50 százalékát magyarázzák.