Belföld

Vagyonnyilatkozatra köteleznék az oligarchákat

A Párbeszéd a politikusok rokonait, a közpénzből gazdagodó cégek tulajdonosait, vezetőit is átvilágítaná.

A Párbeszéd politikusai határozati javaslatot nyújtottak be, hogy átláthatóvá tegyék a közhatalmat gyakorlók és a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodását. Tordai Bence és Kocsis-Cake Olivio azt szeretné, ha a fideszes többségű Országgyűlés felkérné az Orbán-kormányt, hogy dolgozzon ki egy valódi átláthatóságot biztosító javaslatot.

A törvény elfogadása után kereshetőek és összehasonlíthatóak lennének a vagyonnyilatkozatok; létrejönne egy egységes, állami adatbázis. A parlamenti képviselőknél, politikai vezetőknél (miniszterek, államtitkárok) a velük egy háztartásban élő rokonok vagyonnyilatkozata is nyilvános lenne. Magyarázatot kellene adni arra is, milyen forrásból gyarapodtak. Mindezt az adóhatóság ellenőrizné. Vagyonosodási vizsgálat indulna a megmagyarázatlan gazdagodás felderítése érdekében.

Bűncselekményt követne el, aki megsérti a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét. A börtönbüntetés mellett a közhatalmi, a közpénzről döntő foglalkozásoktól is eltiltanák azt, aki hamis, vagy valótlan tartalmú vagyonnyilatkozat tesz, azt nem nyújtja be.

Nyilvános vagyonnyilatkozatra köteleznék a közbeszerzéseken évi 500 millió forintnál többet elnyerő cégek tulajdonosait, tisztségviselőit.

Az ellenzéki politikusok javasalatukat azzal indokolták, hogy az utóbbi időben többen trükköztek a vagyonnyilatkozattal.

Legutóbb 17 politikusról derült ki, hogy a vagyonnyilatkozataikból kihagyták az államtól kapott agrártámogatásokat, holott azokat fel kellett volna tüntetniük. De korábban voltak olyan esetek is, amikor a bevallott ingatlan nagysága nem felelt meg a
valóságnak. Emellett rendszeressé vált az is, hogy a közeli hozzátartozók nevére kerülnek a nagy vagyonok.

Ezek is mutatják, hogy a korrupció óriási mértéket öltött, ezért kell mindent megtenni azért, hogy a közhatalmat gyakorlók
vagyonosodása minél átláthatóbb legyen. A Párbeszéd képviselői elfogadhatatlannak tartják, hogy a milliárdos közbeszerzések nyertesei, a közpénzből gazdagodó oligarchák vagyonosodása nem átlátható.

Tízmilliós tartozások, százmilliós megtakarítások - így gyarapodtak politikusaink 2018-ban
Czunyiné dr. Bertalan Judit 17 ingatlant örökölt, Rogán Antal találmánya egyre jobban fizet, Szijjártó Péter pedig egyetlen fillért sem törlesztett szüleinek.

Kiemelt kép: Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik