Közélet

Tízmilliós tartozások, százmilliós megtakarítások – így gyarapodtak politikusaink 2018-ban

Czunyiné dr. Bertalan Judit 17 ingatlant örökölt, Rogán Antal találmánya egyre jobban fizet, Szijjártó Péter pedig egyetlen fillért sem törlesztett szüleinek. Megnéztük az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatait.
Korábban a témában:

Orbán Viktor miniszterelnök 402 ezer forinttal, Áder János köztársasági elnök pedig 7 millió forinttal növelte vagyonát egy év alatt, Czunyiné dr. Bertalan Judit fideszes képviselő pedig 17 ingatlant örökölt Bokodon – derült ki a Parlament honlapjára feltöltött vagyonnyilatkozatokból.

Rogán Antal Miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter lakása 2017 óta nem nőtt, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása viszont nagyon is: míg 2017-ben még csak 691 ezer forintot takarított meg így, tavaly már 39 millió 371 ezer forintnak örülhetett. Megmaradtak jelentős erdőterületei is és két festménye is. Magánszemélyeknek 18,2 millió forinttal tartozik. Bevallásában továbbra is szerepel egy egyedi kifizetés: a miniszter találmányi hasznosítási díjat kap Mobilsign Kft.-től egy digitális aláírással kapcsolatos találmány révén: 2017-ben ez még csak 25 millió forintot hozott a konyhára, tavaly már 42,7 milliót.

Lázár János ugyan már nem kancelláriaminiszter, viszont tavaly májusi vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy nagytőkéssé avanzsált. 2018 júniusában robbant a hír, hogy 10 százalékos van az értékes Andrássy úti Divatcsarnokot birtokló projektcégben, vett egy 5-ös BMW-t és megszerezte a családi földekkel körbevett, rejtélyes batidai vadászkastélyt építő vállalkozás 8,1 százalékos tulajdonrészét. Lázár vagyonnyilakozatában oldalakon át sorolja hódmezővásárhelyi, mindszenti és mártélyi ingatlanjait, szántóit, legelőit, erdőit, de akad mocsár és töltés is a vagyonelemek között. 2018-ban vásárolt egy XIII. kerületi, 96 négyzetméteres ingatlant.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a Fidesz-frakció zárt alakuló ülésére a Képviselõi Irodaházhoz 2018. május 3-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az egykor a Miniszterelnökséget vezető Lázár májusi bevallásában 54,8 millió forintnyi megatakarítást, illetve 87 millió forint banki és magántartozást tüntetett fel. Tartozásai jelentősen csökkentek: 35 millió forinttal tartozik pénzintézeteknek, 20 millió forinttal pedig magánszemélyeknek.  A friss dokumentum szerint Lázár megtakarításai elolvadtak: 5 millió forintot tart kötvényben, 6 milliót törzsrészvényben, 6 millió forintot készpénzben, további 6 milliót tüntetett fel pénzintézeti számlakövetelésként. Vagyonnyilatkozata szerint 16 millió forintért értékesített műtárgyat, egyszeri alkalommal. A kormánybiztos gazdasági érdekeltségei nem változtak: a vadászkastélyt építő cég résztulajdona mellett 10 százalékos részesedése van a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ben, 2 százalékos hányada nagybátyja vállakozásában és a kolzsvári Erd Conditor SRL 100 százaléka is az övé.

Szijjártó Péter értékpapírokban 1,8 millió forintot tart, biztosítási eszközalapokban pedig 734 ezer forintot, ez összesen kétszázezer forintos előrelépést jelent egy év alatt. Tavaly még csak 4,9 millió forintot tüntetett fel pénzintézeti követelésként, ezt egy év alatt 8,1 millióra sikerült feltornáznia.

Egy fillérrel sem lett kevesebb szüleivel szemben fennálló tartozása: még mindig adós 30 millió forinttal.

A külügyminiszternek sem autója, sem gazdasági érdekeltsége nincsen.

Németh Szilárd vagyoni helyzete nem sokat változott., továbbra is három ingatlan rész-, illetve egyedüli tulajdonosa: a Fidesz alelnöke két háznak és egy gyümölcsösnek örülhet. A csepeli politikus negyedévente nyugdíjkötvénybe 162 ezer forintot, biztosításra pedig 125 ezer forintot fizet be. A tavalyi 3,3 millióról 5,4 millió forintra gyarapította megtakarítását, a Fidesz által sokat szidott lakáskasszába pedig havi 20 ezer forintot fizet be. Hitelkártya-tartozását 600 ezerről 272 ezerre apasztotta.

Kövér László házelnöknek tavaly óta nem sikerült csökkentenie a 10 millió forintos banki hiteltartozását, igaz, most már 2,5 millió forint értékben van életbiztosítása. Más változás nincs, ugyanannak a szigetszentmiklósi ingatlannak a tulajdonosa és ugyanazzal a Skoda Superbbel jár, mint 2017-ben.

5660 forint megtakarítás a bankban

A bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsított Simonka György anyagi helyzete romlani látszik. A fideszes képviselőnek még mindig megvan a 6,2 hektáros pusztaottlakai szántója (itt haszonbérlő) és egy 2500 négyzetméter feletti medgyesegyházai kivett udvara. 1,5 millió forint készpénze 500 ezerre olvadt, 2017-es 400 ezer forintos követelése pedig szerény 5660 forintra csökkent. Megmaradt a kezességvállalás miatti kötelezettsége: 85 877 580 forint. Autója nincsen, pedig egy éve még egy lízingelt Volkswagen Phaetont vallott be.

Nem panaszkodhat viszont Seszták Miklós egykori fejlesztési miniszter: kincstárjegyben 3,1 millió forintot tart, készpénzben pedig 23 milliót, utóbbi 3 millió forintos gyarapodást jelent. Számlakövetelése forintban 329 millió forint, devizában pedig 19,9 millió. Ingatlanállományban nem történt változás, ahogy a Ramiris Autó Kft.-nek és a Seszták és Társa Ügyvédi Irodának is tulajdonosa maradt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter továbbra is két budapesti és két karcagi ingatlant tudhat magáénak részben vagy egészen, és nincs autója sem. 1,1 milliónyi kincstárjeggyel, 2,5 milliónyi kötvénnyel és 3,2 milliónyi befektetési jeggyel rendelkezik. Tartozása 3,7 millió forintról 211 ezer forintra csökkent.

Egy 240 négyzetméteres családi házban pihenheti ki a képviselői munka fáradalmait a 2018-ban a parlamentbe jutott Bajkai István ügyvéd, aki korábban több esetben is az Orbán-család jogi képviselőjeként járt el. Bajkainak több ingatlanja van Gombán, például a helyi kultúrház, amely egyben műemlék is. Autója nincs, van viszont a birtokában 42 millió forint értékű nemesfém, 1,2 millió forint összértékű festmények, és egy tekintélyes könyv- (3000 darab) illetve cd-gyűjtemény (2700 darab). Az SBGK Ügyvédi Irodán kívül, amelyből tavaly 161 millió forintot vett ki, még két másik cégben érdekelt, az Archeon Kft.-ben és az Aponius Kft.-ben.

Semjén Zsolt továbbra is két II. kerületi ingatlan felét és egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja, továbbá antik bútorokat, születésétől fogva. A fideszes politikus 4 millió forintot tart készpénzben, 1,5 milliós banki megatakarítása van.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke (j) és és Istrate Stetco román víz- és erdõügyi államtitkár egy preparált medve elõtt a 25. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2018. február 15-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Rétvári Bence 2012-ben vásárolt egy 138 négyzetméteres lakást Budapest XI. kerületében. 16,5 millió forintért vett állampapírt, 1 milliót pedig életbiztosításként tett félre. Sem tartozása, sem autója nincsen. Tasó László fideszes képviselő tavaly vett egy Opel Insigna-t és összesen 25 millió forinttal tartozik banknak, illetve magánszemélyeknek. Emellett19,5 milliós pénzkövetelésre, 8,1 milliós megtakaírtásra és az Euro-Kom 99 Kft. 40 százalékára lehet büszke. Tasó László őstermelő, eseti bruttó jövedelme ebből 3,5 millió forint.

Dr. Nagy István  vagyonnyilatkozata egy kicsit mozgalmasabb. Az agrárminiszter egy mosonmagyaróvári ház tulajdonosa felerészben, illetve egy újfehértói családi ház egyhatod része az övé. Mecséren egy 1,3 hektáros tanyát  és egy 6000 négyzetméteres gyümölcsöst tudhat a magáénak. Nagy Istvánnak ezeken túl van pincéje, erdeje, gyepe és legelője is. 2012-ben lízingelt egy Opel Astrát, 2013-ban pedig vett egy Toyota Dyna teherautót. A miniszter egy Honda horgászcsónakkal és egy százcsaládos méhészettel is büszkélkedhet. Bevallásában 8 millió forintos életbiztosítást, 8 millió forint megtakarítást és 2,1 millió forint magánnyugdíjpénztári megtakarítást tüntetett fel.

Tavaly szeptemberben 124 ezer forint támogatást kapott a Magyar Méhészeti Program keretében.

Elégedetten dőlhetett hátra 2018 végén Bánki Erik fideszes képviselő, hiszen a vagyonnyilatkozata alapján sikeres évet zárt. Ugyan van egy tetemesebb tartozása (225 millió forint a bank és 28 millió forint egy magánszemély felé), azért láthatóan gyarapodott a vagyona. Vett például több szántóföldet és szőlőt, összesen kilenc darabot, például Villányban. Ezen kívül az egyik erdélyi cégéből, a HP Agróból 95,7 millió forint osztalékot vett ki, míg a másikból, az Agro Future SRL-ből 8,6 millió forintot. Sőt, az őstermelő címmel is büszkélkedő Bánki földalapú támogatást is kapott 4 millió forint értékben, és a közel 10 millió forint készpénz mellett 8 millió forintot tart részvényekben.

Frissen került a parlamentbe a Nógrád megyei Becsó Károly, de nem lehet számára teljesen ismeretlen a közeg, hiszen testvére, Becsó Zsolt már rutinos képviselő, a napokban pedig azzal kerültek be a hírekbe, hogy közös cégük állami támogatást nyert szállodafelújításra. Becsó Károly a jelek szerint egy kisebbfajta ingatlancézár, igaz, a több mint egy tucat ingatlan egy részét csak bérli. A tulajdonában van viszont egy pásztói ház, egy salgótarjáni lakás és egy révfülöpi nyaraló. Autója nincs, van viszont 15 millió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítása és majdnem ugyanekkora hiteltartozása. Összesen három cégben teljes vagy résztulajdonos, az Ara-Coeli Kft.-ben, a Mátring Kft.-ben és a Kolostorkert Kft.-ben.

Ugyan Kósa Lajos édesanyja újabb bizniszbe kezdett, a vagyonnyilatkozatából ítélve a politikus nem dőzsöl, 2017 óta mindössze annyi történt, hogy 2-2 millióval csökkentette a pénzintézetek, illetve magánszemélyek felé fennálló tartozását.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter

Simicskó István még mindig ingatlanmentes és még mindig egy Ford Focust vezet. Megtakarítások terén viszont jól áll: 38,1 millió forintért államkötvénye (37,1 millióról nőtt meg), 9,2 millió forintért kamatozó kincstárjegye (9,1 millió volt tavaly), 10,2 millió forintért OTP befektetési jegye van (5,2 milliója volt), 3 milliót tart takarékbetétben.

Négy év után jutott vissza a parlamentbe Kocsis Máté, ennek örömére 2019. januárban felerészben vásárolt egy 683 négyzetméteres ingatlant, egészen pontosan lakóházat udvarral a VIII. kerületben. Egy ajándékba kapott Szász Endre-festményen kívül nincs más vagyona, viszont a családon belül kölcsönadott 28 millió forintot.

Az ellenzék

Sneider Tamásnak, az Országgyűlés jobbikos alelnökének nincsen megtakarítása, viszont szép számmal rendelkezik mezőgazdasági ingatlanokkal: hét Aldebrőn, egy szántó Tófalu külterületén található. A politikus egy Fiat Puntót vezet és egy traktort is vásárolt, még 2004-ben. Pénzintézetnek 1,5 millió, magánszemélyeknek 3 millió forinttal tartozik.

Az MSZP-s Molnár Zsoltnak képviselői fizetése mellett havonta 100 ezer forint jövedelme van ingatlan bérbeadásából. A szocialista politikus egy II. kerületi pince mellett résztulajdonos több ingatlanban, például egy budapesti, XIII. kerületi lakásban, és egy 119 négyzetméteres zamárdi lakásban is.

A 2017-es állapotokhoz képest sikerült gyarapítania a vagyonát Gyurcsány Ferencnek. A vagyonnyilatkozata alapján a DK elnöke 2018-ban kicsivel több mint 298 millió forintot vett ki az Altus Portfólió Kft.-ből.

A szintén DK-s Gréczy Zsolt egy budapesti XI. kerületi lakás tulajdonosa, ezen kívül haszonélvezettel terhelt tulaja egy siófoki lakásnak, valamint felesben az övé egy másik, XI. kerületi lakás is. Van két autója, egy Mercedes és egy Hyundai. A képviselői fizetésén felül időszakosan kap szerzői jogdíjat, 2018-ban 90 ezer 666 forintot, és társtulajdonos egy közkereseti társaságban.

Ellenzéki képviselők a parlamentben 2019. január 3-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Volner János független országgyűlési képviselő tavaly vett egy Ford Mondeót, ingatlannal viszont még mindig nem rendelkezik. Az egykori jobbikos politikus 3,4 millió forintot tart készpénzben, magánszemélyektől 2,8 millió forintot kért kölcsön, pénzintézeti számlakövetetlésként 3,2 millió forintot tüntetett fel. Volner Jánosnak 10 százalékos részesedése van a Magyar Gárda Pest Megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft.-ben.

A Párbeszéd pártigazgatójának, az újonc Kocsis-Cake Oliviónak a XVI. kerületben van egy lakása, és két autója, egy 2014-ben vett Volvo S60 és egy tavaly vásárolt Toyota Prius. A megtakarítása 715 ezer forint, a banki hiteltartozása pedig 19,5 millió forint.

Szél Bernadett független képviselő az előző két évhez hasonlóan résztulajdonos egy budakeszi családi házban, és az övé egy pátyi ingatlan is. A politikus 2 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek, autója, megtakarítása, gazdasági érdekeltsége nincsen.

Bár sok képviselőnek a tavalyihoz képest semmi érdemleges változás nem történt a vagyonnyilatkozatában, a legkevesebb információt tartalmazó dokumentum Bősz Anetté (Liberálisok), aki mindössze annyit írt bele, hogy van 1,8 millió forint diákhiteltartozása.

Az LMP-frakció tagjainak vagyonnyilatkozatait korábban külön cikkben mutattuk be:

Ungár Péter cégeket, Keresztes könyveket gyűjt
Nyilvánosak a megfogyatkozott LMP-frakció és családtagjaik vagyonnyilatkozatai. Van, aki autóhitelt törleszt, más a nyugdíjas éveire spórol.

És egy érdekesség a végére: úgy tűnik, a parlamenti képviselők körében pártállástól függetlenül a Volkswagen Tiguan volt a legnépszerűbb autótípus, ugyanis ilyet vett vagy kezdett el lízingelni Font Sándor, Hiszékeny Dezső és Hoppál Péter is.

Kiemelt kép: Bokros György

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.