Élet-Stílus

A „tojások Pablo Escobarja” küzd a kiadatása ellen

Az ír férfi elég aktív volt a madártojások csempészetében

Három évtizeden át foglalkozott azzal az 58 éves Jeffrey Lendrum, hogy ragadózómadarak fészkeiből lopott tojásokat, amiket eladott a gazdag klienseinek. Ez idő alatt ötször tartóztatták le három különböző kontinensen a „tojások Pablo Escobárjaként” elhíresült férfit. Legutóbb 2018-ban, a londoni Heathrow-n, ahol próbált átjuttatni a határon 19 darab tojást, amelyek eszmei értéke úgy 40 millió forint volt – írta a Guardian.

Lendrum ekkor egy fásliból készült hevedert viselt, ami elrejtette és melegen tartotta a keselyű-, sólyom- és vörös kánya tojásokat, valamint a két, éppen csak kikelt lármás rétisas fiókát (nem azért lármás, mert hangosak, hanem ez a nevük, Haliaeetus vocifer).

Fotó: HO / CROWN PROSECTION SERVICE / AFP

A férfit három év egy hónap börtönre ítélték, de most ráadásul kiadatási kérelmet nyújtott be érte Brazília, ahol 2015-ben tartóztatták le, mert egy Sāo Paulóból Johannesburgba tartó repülőre próbált felszállni ritka madártojásokkal. Négy év hat hónap börtönre ítélték a vándorsólyomtojások átcsempészésének megkísérléséért, de lelépett, mielőtt foganatosíthatták volna a börtönbüntetését.

Szerdán tartották a kiadatási tárgyalását, Lendrum nem túl lelkes az ötlettől, hogy Brazíliába küldik, főleg nem úgy, hogy

egy több mint 20 rabot elszállásoló cellában kapna helyet, ahol nem jut egy rabra több úgy 2,25 négyzetméternél.

Lendrumot már 2010-ben is letartóztatták egyszer, akkor a birminghami repülőtérről akart elrepülni Dubajba, szintén vándorsólyomtojásokkal.  Ezek a tojások különösen keresettek a gazdag közép-keletiek körében a tradicionális solymászatuk miatt. Egy tojást több ezer dollárért lehet eladni.

Mivel 35 éve ezzel foglalkozott az ír férfi, ezért már elég jól ismert szereplője volt a csempészetnek. Kalandjairól könyvet is írt The Falcon Thief címmel Joshua Hammer, aki ebben a kötetben állítja, hogy a korábban a rhodéziai hadsereg különleges erőinél szolgáló Lendrum egyszer Észak- Québecben egy helikopterre rögzített kötélen leereszkedve próbált tojásokat lopni a fészkekből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik