A magyar krónikák egyetértenek abban, hogy Hunor és Magor révén a hun és a magyar két testvérnép, sőt Árpád nagyfejedelem Attila király örökségének birtokba vételére érkezett a Kárpát-medencébe. Ezek alapján azt gondolhatnánk, a szomszédok is így fogadták őseinket, és ragasztották hazánkra a Hungaria, Hungary, Ungarn, Vengrija, Wegri nevet, sorolhatnánk hosszasan.
A lényeg, mintha a kívülállók a hunból származtatnák a magyarokat, és van is benne logika: Isten ostora rettegett hírnevet szerzett népének az ázsiai sztyeppéktől egész az Atlanti-óceánig, a magyarokkal pedig mintha a szilaj, harcos hunok tértek volna vissza évszázadok múltán. Csakhogy nem minden az, aminek látszik – derül ki rögvest, amikor Dr. Thoroczkay Gábor történészt, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszékének habilitált egyetemi docensét kérdezzük a hun nép és a Hungaria, hungarus szó közötti kapcsolatról.
Nem hun, hanem tíz ogur
Maradjunk a középkorban hivatalosnak tekinthető latinnál, és a Hungaria, mint ország, a hungarus mint nép megnevezésnél – a mai szláv és az újlatin nyelvek is innen vették át nevünket.
A szó töve pedig nem a hun, hanem a legvalószínűbb elmélet szerint az onogur népnév
– mondja a 24.hu-nak a történész.
Jelentése tíz ogur, és egy tíz tagból álló törzsszövetségre utal, akárcsak a magyarság esetén a hétmagyar a hét törzsből álló alakulatra. Sztyeppei eredetű bolgár-török népről van szó, amely az V. században jelent meg az európaiak, bizánciak látókörében, vagyis a mai Dél-Oroszország, Dél-Ukrajna területén.
Az onogur név pedig főleg akkor rögzülhetett a korabeli vezető réteg és az írástudók fejében, amikor a VII. században erős, de nem túl hosszú életű birodalmat hoztak létre Kuvrat fejedelem vezetésével.
Az onogur ragadt ránk
Az állam szétbomlásával az onogurok egy része északra vonult, belőlük lettek a volgai bolgárok, akiknek szomszédságában Julianus barát a XIII. században megtalálta a keleten maradt magyarokat. Nagy tömegük a mai Bulgária területére ment, ahol az ott élő szláv többségre rátelepedve maguk is elszlávosodtak.
Kuvrat öt fiának egyike, Kuber egy kisebb csoporttal a Kárpát-medencébe költözött. Messzire vezetne, ha részleteznénk, de érdemes megjegyezni: az utánuk maradt grifes-indás motívumok nem csekély kavarodást okoztak a kettős honfoglalás nem bizonyított, ámde nem is cáfolt elméletében.
Számunkra a lényeg, hogy a kor nem ismert etnikai térképeket, sőt nem is igen törődött ilyesmivel. Pláne, ha a végtelen keleti pusztákról egymás után felbukkanó népekről volt szó, a kívülálló számára idegen és egyformának látszó kultúra, életmód, harcmodor, külsőségek okán még nehezebb lehetett különbséget tenni. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár például türkökként hivatkozott őseinkre, mert ismeretei szerint rájuk hasonlítottunk az ő szemében nyilván a megszólalásig.
Pontos magyarázat nincs arra, a számos lehetőség közül, huntól a türkön át az onogurig miért ez utóbbi ragadt rá a magyarságra, de nyelvészetileg alátámasztható módon így történt. A folytatás, vagyis a nyugati latin forrásokban a h-kezdőhang, a szlávban pedig a v-kezdőhang később jelenhetett meg ugyancsak a nyelv változásával járó hangtani szabályként. Illetve Thoroczkay Gábor más lehetőséget is említ, elképzelhető, hogy a hun szónak is lehet benne szerepe:
Magyar és hétmagyar
Érdekes még, miként nevezték önmagukat őseik, hogyan mutatkoztak be a szomszédoknak? A válasz egyértelmű: „önmagukat a kezdetektől fogva magyarnak, a törzszövetséget, a Kárpát-medencébe bejövő katonai államot pedig hetümogernak, azaz hétmagyarnak nevezték” – fogalmaz a szakember.
A finnugor szó összetétel eredménye, vagy beszélő embert jelent, vagy manysi embert (ez egy közeli rokon finnugor nép), esetleg mindezeknél kisebb valószínűséggel két uráli nép, a magy és az er egyesülésére utal. Latinul írt forrásaink is fontosnak tartották kiemelni, hogy a „hungarusok” saját nyelvükön magyarnak nevezik önmagukat, ezt pedig Magor, az „ősapa” nevéből származtatják.
Az egy Anonymus kivételével ettől függetlenül meg sem próbálták feloldani a magyar és a hungarus közt feszülő ellentétet, de a Névtelen jegyző sem ragozta túl. Kissé rosszindulatúan azt is mondhatnánk feltűnt neki, nem akart felette átsiklani, de túl sok energiát nem is fektetett a kutatásba. Magyarázata így hangzik:
„Hungárusoknak Hungvárról nevezték el őket azért, mert a szlovének meghódítása után a hét fejedelmi személy Pannónia földjére lépve, ott jó soká időzött. Innen az összes környező nemzetek Álmost, Ügyek fiát, hungvári vezérnek hívták, katonáit meg hungvárusoknak.”
Kiemelt kép: a Feszty-körkép részlete. Forrás: Wikipedia
