Székely Éva 1927. április 3-án született Budapesten. Négyévesen tanult megúszni a csillaghegyi strandon, ahol 1936-ban a hangosbemondón keresztül hallgatta a berlini olimpia közvetítését, és azt, ahogy Csík Ferenc megnyerte a 100 méteres gyorsúszást.
„Elhangzott a himnusz, nagyon nagy hatással volt rám. A strand tele volt, még a palik is megkönnyezték. Akkor határoztam el, hogy én olimpiai bajnok akarok lenni! Ha ő nem nyer akkor, talán én sem lettem volna olimpiai bajnok. Ő volt az ideálom” – emlékezett vissza korábban a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának adott interjújában.
1938-ban egy KISOK-versenyen (Középfokú Iskolák Sportköreinek Országos Központja) figyelt fel rá későbbi edzője, Sárosi Imre, aki a Ferencvárosi Torna Clubhoz hívta. Első felnőtt magyar bajnoki címét az 1940-es folyambajnokság csapatversenyében szerezte, 1941-ben 100 és 200 mellen is országos csúcsot úszott.
Az egyik legnagyobb úszóreménység volt, amikor második világháború alatt zsidó származása miatt eltiltották, és nem sportolhatott. 1945-től az Újpesti TE, 1947-től a Neményi MADISZ, 1949-től a Bp. Lokomotiv, majd 1955-től a Bp. Törekvés versenyzője.
1945-ben 100 méter mellen országos csúccsal tért vissza, két évvel később – kihasználva a mellúszás szabályaiban lévő kiskaput – első nőként úszott versenyen 200 métert pillangózva. Az 1947-es monte-carlói Európa-bajnokságon 200 mellett ezüstérmet szerzett, 400 gyorson hetedik volt.
Az 1948-as londoni olimpián 200 mellen negyedik, a gyorsváltóval ötödik volt, négy évvel később azonban felért a csúcsra: olimpiai bajnoki címet szerzett.
„Tizenegyedik nap. Melyik győz a két Éva közül? – ez a kérdés a 200 m-es mellúszás döntője előtt. A pillangózó Székely Éva a forduló után eldönti: erőteljes hajrával tizenkét év munkájának gyümölcsét aratja le. Novák Éva a második, Killermann Klára csak centikkel esik el a bronzéremtől” – olvasható Kahlich-Gy.Papp-Subert: Olimpiai játékok 1896-1972 című könyvében.
A főiskolai világbajnokságokon 1947 és 1951 között nyolc aranyat és egy ezüstöt szerző versenyző 1954-ben gyermeke születése miatt nem indult az Európa-bajnokságon, az 1956-os, melbourne-i olimpián 200 mellen ezüstérmes lett. Akkori férjével, az olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezsővel az 1956-os olimpia után nem New Yorkba költözött, csak 1958-ban tértek haza Magyarországra.
1960-ban vonult vissza, pályafutása során hatszor állított fel világrekordot, 44-szeres magyar bajnoki címet szerzett.
Aktív sportpályafutása befejezése után rövid ideig gyógyszerészként a MÁV-kórház patikájában dolgozott. 1965-ben szakedzői diplomát szerzett, így a BVSC, majd az FTC utánpótlásában is dolgozott, 1966-tól leánya, Gyarmati Andrea edzéseit is irányította.
Több sikeres könyvet írt, a leghíresebb, a „Sírni csak a győztesnek szabad” című műve 1981-ben jelent meg. 1976-ban bekerült az úszó Hírességek csarnokába, 2006-ban nemzetközi Fair Play-díjat kapott, 2014-ben a magyar úszósport halhatatlanjává vált.
2004 óta volt a Nemzet Sportolója, erről így nyilatkozott két éve a MOB honlapján.
Nagyon büszke vagyok rá, nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy én is közéjük tartozom. Számomra az olimpiai bajnoki cím és a Nemzet Sportolója-kitüntetés szinte egyenértékű
„Bár azt soha nem felejtem el, amikor hazajöttünk Helsinkiből, a magyar emberek szabadnapot kaphattak, hogy kijöjjenek a Keletibe bennünket fogadni. Még a tetőkön is emberek voltak. Hatalmas szeretet áradt felőlük. Csodálatos érzés volt! Az akkori olimpia sikere nemzeti ügy volt. Ha rossz a kedvem, ez jut eszembe, és megnyugszom.”
Kiemelt képünkön Székely Éva és unkája, Hesz Máté látható. Forrás: Gyarmati Andrea archívuma
