Cuki nagyapóból szadista szociopata?
John Demjanjuk, az Ukrajnából bevándorolt, tisztességben megőszült egykori Ford-gyári munkás békés clevelandi nyugdíjas évei akkor értek véget, amikor 1985-ben az amerikai kormány megvádolta azzal, hogy ő valójában egy náci háborús bűnös, aki annak idején nem csupán részt vett, de örömét is lelte a haláltáborokban folyó népirtásban. Ami azonban elsőre az amerikai hírszerzés diadalának tűnt, végül egy olyan szövevényes ügy nyitányának bizonyult, amelyben teljesen egyértelmű, minden kétséget kizáró válasz máig sem született. A Netflix a találó The Devil Next Door – nagyjából Az Ördög a szomszédban – címet viselő ötrészes dokumentumsorozatával próbálja felfejteni a történteket, amivel a november 4-i megjelenés óta lázban tartja az amerikai közönséget, tágabb értelemben a fél szórakoztatóipart.
Az értékelések többnyire pozitívak, némi kritikai éllel, a sorozat hatására pedig felélénkült a holokauszttal és általában a háborús bűnökkel kapcsolatos közbeszéd. Bekerült a hírekbe az is, hogy a lengyel miniszterelnök gyakorlatilag történelemhamisítónak nevezte a sorozatot, és annak módosítására kérte a Netflixet, a sorozatban látható térképeken ugyanis lengyelországiként hivatkoznak azokra a területekre, amelyek a világháború alatt a náci Németország fennhatósága alá tartoztak. (A legfrissebb hír, hogy a szolgáltató kijavítja a kifogásolt térképet.) A sorozattal kapcsolatos felemás értékelések jellemzően nem a minőséget érintik, hanem a kérdésfeltevés megúszós voltát firtatják, hiszen Demjanjuk esete ismét a fókuszba helyezi azt a sokat tárgyalt kérdést, miként vannak jelen ma az Egyesült Államokban a szélsőséges eszmék. A sorozat ugyanis azt a rendkívül kényelmetlen témát is feszegeti, miért engedi meg az ország, hogy belesimuljanak az amerikai társadalom szövetébe olyan emberek, akiknek múltját megbocsáthatatlan bűnök terhelik, miközben ezek az emberek valamilyen szempontból hasznosak az állam számára. A Demjanjuk-eset mindennek ékes példája. De kávét elő, előre szólunk, bonyolult történet következik.
Bár a The Devil Next Door az utóbbi időben jócskán felívelt true crime tartalmak sorába illeszkedik, a szereplők sokkal többen vannak, mint egy átlagos bűnügyben. Ott van maga Demjanjuk és családja, az amerikai Különleges Nyomozati Osztály, amelynek tagjai gyakorlatilag nácivadászok, de érintett a KGB is, nem beszélve arról, hogy az elkövetett bűncselekmények áldozatai minimum több százezren vannak, ha pedig a holokauszt egészét nézzük, akkor több millió áldozatról beszélhetünk. A Netflix sorozata ott veszi fel a fonalat, amikor John Demjanjukot, aki akkor már mintegy harminc éve amerikai állampolgár volt, letartóztatták, mert az említett Különleges Nyomozati Osztály (Office of Special Investigations, rövidítve OSI) olyan dokumentumokkal állt elő, melyek azt bizonyítják: Demjanjuk megegyezik azzal az Ivan Demjanjukkal, aki egykor a treblinkai haláltábor őre volt. Mint kiderült,
A táborok kevés túlélője jól emlékezett „Rettegett Ivánra”, és Demjanjuk perében – mely jóformán az utolsó esély volt arra, hogy megszólajanak – élénk, részletes képekben idézték fel a horrort, amit a férfi a rábízott raboknak okozott. De a per nem a rémtettekre keresett bizonyítékokat, hanem arra, hogy ez a bizonyos Ivan Demjanjuk megegyezik-e azzal, aki John Demjanjuk néven ott ül a vádlottak padján. Ugyanis az ügyből per lett, ha nem is Amerikában. Ott nem citálhatták bíróság elé, hiszen egy másik országban, ráadásul nem amerikai állampolgárok ellen követte el a bűntényeket, így az amerikai kormány egyetlen dolgot tehetett: John Demjanjukot állampolgárságától megfosztva kiutasította az országból, és kiadta Izraelnek. Ott felelősségre vonhatták háborús bűnökért.
A példátlan nyilvánosság előtt zajló tárgyaláson – melyhez csak az Eichmann-per hasonlítható – egy éven keresztül próbálták kinyomozni, hitelesek-e, illetve valóban róla szólnak-e azok a dokumentumok, amelyekkel a férfi személyazonosságát próbálták meghatározni. A fotókról, igazolványokról és egyéb papírokról hamar kiderült, hogy azok a KGB-től származnak, ami újabb nehézséget okozott: egyik oldalról azzal érveltek, hogy a KGB-nek érdekében állt az ukrán-amerikai és a zsidó-amerikai közösségek közé éket verni, másrészt az is a szovjet állambiztonsági szervek érdekében állhatott, hogy soha ne derüljön ki az igazság John Demjanjukról.
Ő maga természetesen végig ártatlannak vallotta magát, azt állítva, hogy nem azonos a másik Demjanjukkal, sosem volt semmilyen koncentrációs táborban semmilyen szerepe, pláne nem ő Rettegett Iván. A perben minden bevetettek. A szemtanúk felismerni vélték, arcfelismeréssel foglalkozó szakértők foglaltak állást – ellene és mellette – abban a kérdésben, hogy ő látható-e az Ivan Demanjukot ábrázoló igazolványképen. Védője, a botrányhősként viselkedő Yoram Sheftel gyenge hamisítványnak nevezte az állítólagos igazolványképet – ami kétségkívül hasonlított az ügyfelére –, és arra igyekezett terelni a tárgyalást és a közvéleményt is, hogy Demjanjuk pere afféle showműsor, melynek célja nem az igazság megtalálása, hanem a még életben lévő túlélők megnyugtatása.
Holodomortól a holokausztig
A per végül 1988-ban arra jutott, hogy Demjanjuk bűnös: ő Ivan Demjanjuk, Rettegett Iván, a treblinkai tábor őre, és ezért akasztás általi halálbüntetést érdemel. Ám messze nem volt még vége a történetnek. Demjanjukék fellebbeztek, melynek helyt is adtak, mondván, nem lehet hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Demjanjuk lett volna Rettegett Iván, aki alighanem egy Ivan Marcsenko nevű férfi volt. Így – bár a perben megszólalt túlélők és a közvélemény is felháborodásának adott hangot – az ítéletet megsemmisítették, a vádlott 1993-ban visszatérhetett az Egyesült Államokba, az ügyvédje által írt könyv pedig bestseller lett. Pedig Demjanjukkal szemben ekkorra már feléledt egy újabb gyanú: a berlini fal leomlása után E miatt azonban az izraeli hatóságok nem akarták beperelni, és a döntés ellen megfogalmazott számos petíció ellenére hagyták hazatérni a férfit, sőt, amerikai állampolgárságának visszaállítását is kezdeményezték.
Csakhogy a Demjanjuk-ügy ezzel még mindig nem ért véget: 1999-ben új eljárás indult ellene, ami 2001-ben került bíróság elé, ebben már nem azzal vádolták, hogy Rettegett Iván lenne, hanem azzal, hogy a sobibóri és más lágerekben is szolgálatot teljesített. 2002-ben az állampolgárságát ismét elvették, mivel a bíróság szerint Demjanjuk nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy hol tartózkodott a háború alatt, ellene viszont megállt a vád, hogy több náci koncentrációs táborban is szolgált, így hamarosan elrendelték a kiutasítását az Egyesült Államokból, amit többszöri fellebbezés és kérelem után végül 2009-ben végre is hajtottak. Németország kérte a férfi kiadatását, hogy felelősségre vonhassák: meg is vádolták őt a sobibóri megsemmisítő tábor huszonhétezer fogvatartottjának meggyilkolásában való részvétellel.
Demjanjuk ezúttal is megpróbált kibújni a felelősségre vonás alól, ám végül 2009 novemberében Németországban is bíróság elé kellett állnia. Az évekig elhúzódó perben – melyben már nem a teljes tagadás volt a stratégiája, hanem arra hivatkozott, hogy kényszer alatt cselekedett – végül is bűnösnek mondták ki a sobibóri tábor őreként elkövetett háborús bűncselekményekben. Börtönbüntetésébe beszámították az izraeli éveit, idős korára is tekintettel voltak, de az újabb fellebbezése miatt sem kellett börtönbe vonulnia az akkor már kilencvenéves Demjanjuknak, aki nem sokkal később, 2012. március 17-én egy németországi idősek otthonában meghalt. Családja kérésére, némi nemzetközi tiltakozás ellenére az Egyesült Államokban temették el. Hogy az volt-e, azt a fennmaradt dokumentumokból, vagy éppenséggel a Netflix dokumentumsorozatából most már az utókornak kell – vagy nem kell, de érdemes – eldöntenie. Nevéhez még halála után is perek kapcsolódnak, családja próbálta visszaszerezni az amerikai állampolgárságát – sikertelenül. Egyik ügyvédje megvádolta a Demjanjukot ápoló idősotthon dolgozóit, hogy egy fájdalomcsillapító gyógyszerrel elősegítették ügyfele halálát. Az ügyet bizonyíték hiányában ejtették.
Ugyanakkor Demjanjuk valódi kiléte továbbra is foglalkoztatja az embereket. Miközben amerikai tartózkodásának története egy példás polgár képét idézi, idős korának történései pedig a nyilvánosság előtt zajlottak, addig fiatal éveiről jóval kevesebbet tudunk. Amit bizonyossággal állíthatunk, hogy Demjanjuk élete igen keményen indult: Szovjet-Ukrajna nyugati részén született, és a holodomor néven emlegetett nagy ukrajnai éhínség alatt volt gyerek, amikor 1932–33-ban több millióan haltak bele a sztálini politika katasztrofális intézkedéseiből fakadó élelmiszerhiányba. Demjanjuk 1941-ben, a Szovjetunió német megszállása után lépett be a Vörös Hadseregbe, és nem sokkal később hadifogságba esett.
Eddig a pontig lehet viszonylag pontosan ismerni a történetét, innentől kérdőjelek sorakoznak. A 2011-es perében arra jutottak, hogy a hadifogságban Demjanjuk jelentkezett a trawniki koncentrációs táborba, ahol hadifoglyokat képeztek át arra, hogy a harmadik birodalom lágereit üzemeltessék, így került kapcsolatba az SS-szel, és így került végül a haláltáborokba is. Amit biztosan tudunk, hogy ’45-ben Demjanjuk csatlakozott az orosz felszabadítókhoz, ’48-ban pedig regisztrálta magát, mint kitelepített ukrán, így egy kitelepítetteknek fenntartott táborba került. Itt ismerte meg a későbbi feleségét. A család, melynek ekkorra már egy lánya is született, 1952-ben érkezett meg az Egyesült Államokba, ahol először Indiana államban laktak, majd Cleveland Seven Hills nevű kertvárosába költöztek, ahonnan Demjanjuk a közeli Ford-gyárba járt dolgozni. Ott laktak, amikor 1958-ban megkapták az amerikai állampolgárságot, de később a botrány kitörésekor is. Ami egyébként valójában nem ’85-ben kezdődött, hanem már a hetvenes években, amikor Demjanjuk neve először merült fel potenciális náci kollaboránsként. A történet többi részét már felidéztük. Az viszont, hogy értjük-e, és hogy mi a teljes igazság, már egy jóval kevésbé egyértelmű és roppant kényelmetlen kérdés.
…
A The Devil Next Door már látható a Netflixen, öt darab negyvenöt peres epizóddal, magyar felirattal is.
Kiemelt kép: Netflix
