„Pontosan emlékszem arra a napra, amikor a világra jöttél. A magzatvíz elfolyt, és mivel semmi jelen nem volt összehúzódásnak, az orvosok úgy döntöttek, utadra indítanak…” – kezdi levelét a névtelenséget kérő, megtört édesanya. A brit asszony elmondása szerint hosszú évek óta nézi tehetetlenül fia szenvedéseit, ám most mégis úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba, és megosztja vívódásait nem csak gyermekével, hanem tanulságképpen egy egész világgal is.
„Hajnali 3 óra 50 perckor születtél meg, és mikor végre először a kezembe foghattalak, úgy éreztem, Te vagy a legszebb és legtökéletesebb kis lény, akit valaha láttam. Mindenki más körülöttünk elhasználtnak és mocskosnak tűnt, Te viszont ragyogtál, ártatlannak és tökéeletesnek tűntél. És attól a perctől feltétel nélkül szeretlek Téged.”
Az anya ezt követően bevallja, hibát követett el, mikor hagyta, hogy kisfia részese legyen a szülei csatározásának. „Csak későn fogtam fel, micsoda maradandó hatást gyakorolt rád mindez, amiért őszintén kérem a bocsánatodat.” Majd folytatja sorait:
„16 évesen, amikor elköltöztél tőlünk elveszettnek tűntél. Nem tartottalak vissza, mert akkoriban nem volt könnyű egy fedél alatt élni veled. Távolról figyeltelek csak. Figyeltem, ahogy lassan felnősz, ahogy egyre távolabb kerülsz tőlem és közelebb a mindenféle tudatmódosító szerek világához. Azért együtt ünnepeltük két gyermeket érkezését. Boldog voltam, hogy milyen csodálatos apa lettél: kedves, higgadt és törődő.
Aztán jöttek a sötét fellegek. Az állandó anyagi gondok, a tönkrement kapcsolatok – túladagolás, hajléktalanság, káosz és reménytelenség, míg végül bennem is tudatosult, hogy az imádott fiam, Te, heroin- és crackfüggő vagy. Az elmúlt négy évben, tehetetlenül néztem, ahogy tönkreteszed magad, ez pedig sokszor meghaladta már az erőmet is.
Ma azonban, amikor együtt mentünk a mosodába végre részem lehetett egy kevés anya-fia pillanatban, amire oly régóta vártam. […] Azt mondtad, tiszta ruhákra van szükséged, mert ahogy összegyűlik rá a pénz, elvonóra mész. Ez volt az egyetlen dolog, amit hosszú ideje hallani akartam Tőled, mégsem akartam, hogy lásd, mennyit jelent ez nekem. Nem akarok bizakodni, reménykedni, mert rettegek, hogy csalódni fogok, ahogy annyiszor már korábban.
Örülök annak, hogy kávéztunk, hogy nevetgéltünk együtt. Egy rövid időre olyanok voltunk, mint egy normális család. És jó érzés volt, hiszen ritkaság ez nálunk. Tudd, hogy bár külön utakon járunk is, nem telik el úgy perc, hogy ne gondolnék Rád.”
Az asszony levelét a brit Guardian magazinnak is elküldte, melynek különleges sorozatában, a „Letter to…”-ban az asszonyéhoz hasonló megrázó vallomások sorakoznak. Így többek között egy leendő volt feleségé, aki így ragadta meg az utolsó lehetőséget, hogy búcsút vegyen válni szándékozó férjétől, és egy fiatal lányé, aki bántalmazó testvérének írt levelében szabadult meg az őt hosszú évekig kínzó gondolatoktól.
