A pályáját a Közlekedésüzemi Épülettervező Vállalatnál rajzolóként majd segédtervezőként kezdő, majd az egyetem alatt a LAKÓTERV-nél folytató Rimanóczy Jenő 1958-ban, kezében építészdiplomájával lépett ki a Műegyetem küszöblén, azt azonban jó eséllyel sosem gondolta volna, hogy hat évtizedes karrierje során nem csak munkáival, de történetíróként is fontos részét képezi majd a modern magyar építészetnek.
Az Ipari Épülettervező Vállalatnál (IPARTERV) töltött két évtizede (1958-1978) alatt végül a főmérnöki pozícióig menetelt előre, majd 1989-ig az Általános Épülettervező Vállalat (ÁÉTV) műszaki igazgatóhelyetteseként, illetve főépítészeként folytatta pályáját. A tervezőirodákban töltött évtizedei, illetve a Magyar Építőművészek Szövetségének Mesteriskolájának vezető tanáraként töltött hat éve (1978-1984) alatt egész sornyi építészt indított el a pályáján, köztük a Kossuth-díjas Cságoly Ferencet, illetve a két világháború közti magyar építészet legfőbb ismerőjét, az építészettörténész Ferkai Andrást.
Rimanóczy az elmúlt három évtizedben is aktívan részt vett az építészeti közéletben, de az ATLANT Épülettervező Kft. berkeiben külső munkatársként egészen 1998-ig folytatta a tervezést. Ezt követően számtalan kerekasztalbeszélgetés mellett ideje egy részét a magyar Wikipédia modern építészeti szócikkeinek bővítésével, illetve megírásával töltötte.
Rimanóczy Jenő 2019. június 29-én, nyolcvanöt évesen hunyt el, ezzel pedig a magyar városok képére százötven éven át hatással lévő Rimanóczy-építészdinasztia az utolsó tervezőjét veszítette el, legfontosabb munkái, a Maros utcai OTP-társasház (1966), a Törökvészi úti óvoda és bölcsőde (1975-1978), a kormánykitüntetést hozó VERTESZ-irodaház (1963), illetve a Nyírségi Mezőgazdasági Kutatóintézet Ybl-díjat hozó épületei (1965) azonban továbbra is velünk élnek tovább.