A hazai bencés gyógynövénykultúra egyidős a pannonhalmi monostorral. A középkori kolostorkertekben a szerzetesek a veteményesek mellett gyógynövénykerteket is fenntartottak, hiszen akkoriban a szerzetesrendek egyik legfontosabb feladatának – főleg a kezdetleges egészségügyi viszonyok miatt – a gyógyítás számított. A szerzetesek manufakturális körülmények között, a középkori eredetű kolostorkertekben termesztettek, elsősorban a kiszámíthatóság miatt gyógynövényeket: zsályát, rutát, izsópot, a 17. századtól pedig levendulát is. A régi korok szerzetesei nagy gonddal gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket, hiszen a gyógyítás kezdettől fogva a monostorok fontos szolgálatai között szerepelt. Pannonhalmán például már 1201-ből van erre vonatkozó oklevél a levéltárban.
Mióta világ a világ, a bencés szerzetesek életében nagy szerepet játszik a kertművelés, ami nem mellesleg hozzájárult egy olyan szintű tudásimport létrejöttéhez, ami a középkori viszonyok között egészen páratlan volt. A kolostorok hálózata a kertészeti ismeretek folyamatos cseréjét is megvalósította, új növényfajok jutottak el egyik országból a másikba, és a rend egymástól távol élő tagjai a növények mellett a sikeres termesztéshez szükséges feldolgozási technológiákat is átadtak egymásnak.
A Szent Márton-hegy keleti lejtőin található gyógynövénykert különlegessége, hogy már a középkorban is megművelt terület volt és jól átvészelte az évszázadok viharait. A szerzetesek híres és nagy gonddal ápolt gyógynövénykertjeinek kincsét szélesebb körben azonban csak az 1920-as évektől ismerhették meg hazánkban, amikor Bittera Gyula, a kor neves gyógynövényszakértője több ültetvényt is kialakított egyházi földterületeken.
Napjainkban a szerzetesek az elődök lejegyzett ismereteire alapozva, de már a kornak megfelelő tudományos és technológiai színvonalon folytatják a gyógynövények felhasználását. Az ismert receptúrák alapján az apátság munkatársai külső partnereikkel karöltve számos gyógynövény alapú terméket kezdtek el gyártani az elmúlt években, többek között olajat, szappant és teát – többek között levendulából.
De mégis mire jó a levendula?
Amellett, hogy rendkívül kellemes és jellegzetes illata van, a levendula az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövény. Közismert nyugtató, lazító és fertőtlenítő hatása, így a fejfájás mellett ugyanúgy hasznos a stressz, a levertség és a hirtelen hangulatváltozások kezelésében is. A levendulaolaj tisztaságot és frissességet ad használójának, így a depresszió ellen is hatékony fegyver lehet. Aromaterápiás hatása miatt elsősorban illóolaj formájában használják, de ma már széles körben elterjedtek a levendula aromájú tisztálkodó szerek, sőt az üdítők és a likőrök is.
A belső mellett pedig külsőnkre is igen jótékony hatással lehet. A levendula tartalmú szappanok és krémek megnyugtatják a bőrt és közben táplálják is azt, valamint serkentik az anyagcsere-folyamatait. A legfrissebb tanulmányok szerint pedig levendulával felvértezve a hajhullás ellen is eredményesen vehetjük fel a versenyt, így nem túlzás azt mondani, hogy a növénynek van egyfajta szépségmegőrző funkciója is.
Mindezek mellett azt is meg kell jegyeznünk, hogy bár furán hangzik, a levendulának remek közösségteremtő ereje van, amit a Főapátságnál is felismertek.
A gyógynövényes kultúra és a levendula emberek ezreit vonzza évente Pannonhalmára, ez pedig remek lehetőséget biztosít a szerzeteseknek arra, hogy elvégezzék missziós feladataikat. Hiszen mint minden keresztény közösségnek, a pannonhalmi szerzeteseknek is küldetésük van: hirdetni Isten emberek iránti szeretetét. Itt pedig nem kell mindenáron csak az imádságokra gondolni.
Ez a szeretet ugyanúgy megnyilvánulhat az apátság szerzetesei által a látogatóknak készített olajokban, kozmetikumokban és italokban, amivel a bencés szerzetesek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Pannonhalmára látogató vendégeknek egy kicsivel boldogabb legyen az élete.
