Sokkal jobban nézünk, mint a moziban
Nos, igen. Minden a nézettségtől indul, anélkül hiába kulturális hatások és rajongói klubok, az igazán komoly impakt elmarad. A Trónok harcánál viszont felfoghatatlan nézőszámokról beszélhetünk még úgy is, hogy teljesen pontos számokat nem ismerhetünk. A cikkünk előző részében említett elkötelezett rajongóbázis epizódonként 25 millió nézőt jelent csak az HBO hálózatán – ugyanis a sorozatot nem mindenütt az HBO vetíti, Nagy-Britanniában például a Sky Atlanticon lehet nézni, és bizony, az sem egy kis ország. Emellett ott van a ki tudja, hány millió illegális letöltő: a Trónok harca az utóbbi öt év legtöbbet torrentezett tévésorozata cím tulajdonosa, ha nem is túl boldog tulajdonosa, hiszen a kalózfelvételek értelemszerűen pénzt vesznek ki a stúdió zsebéből, ezért a csatorna mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb potenciális nézőt átterelje valamilyen legális – és fizetős – csatornára.
De számoljunk csak az HBO hivatalos számával, és gondoljunk bele kicsit: ha nem is teljesen egy időben, de huszonötmillió ember nézi ugyanazt a sorozatepizódot hétről hétre – ez egy közepes méretű ország lakossága. Egy országnyi emberrel jajdulunk fel egyszerre az aktuális kínzáson, döbbenünk meg a haláleseteken, drukkolunk a sárkányoknak, és így tovább, és ez a rengeteg ember szét van szórva a világ különböző pontjain. Ehhez kellett a csatorna okos tervezése és némi technológia is. A televízió ugyanis a legutóbbi időkig elsősorban lokális médium volt, így aztán eleinte a Trónok harca is, mint minden más sorozat, úgy került adásba, hogy először hazájában mutatkozott be, és csak néhány nap, netán hét vagy hónap késéssel érkezett meg a további piacokra.
Igen ám, de a Trónok harca már az internetes kor gyermeke, és a nézők akartak is a neten beszélni, írni, olvasni róla, ami egyet jelentett a brutális spoilerveszéllyel. Az a tény, hogy várni kellett volna az epizódokra napokat, heteket az amerikai premierhez képest, önmagában is fokozta a közönség kísértését a kalózkodásra, a spoilerveszély erre tett rá egy lapáttal – és ahogy nőtt a sorozat népszerűsége, úgy nőttek az illegális letöltésszámok is. Így aztán az HBO, ha kényszerből is, de komoly lépéseket tett azért, hogy átalakítsa az addigi tévés gyakorlatot, és kiharcolja, hogy a világpremier tényleg világpremier legyen, hátha kevesebben lopják le a részt, ha az amerikai premierrel egy időben náluk is nézhető lesz legálisan is.
Arra, hogy egy sorozatepizód egyszerre debütáljon több piacon, volt már korábban egy-egy ritka példa, de azt, hogy hosszú távon is összehangolja az epizódok bemutatását, csak az HBO tudta meglépni, a cég ugyanis gyártója és forgalmazója is a sorozatnak. Ez azért fontos, mert alapesetben a gyártói és a forgalmazói érdekek nem feltétlenül járnak kéz a kézben: a gyártónak az az érdeke, hogy jó sok forgalmazónak el tudja adni a sugárzás jogát, és ha szimultán kerül adásba több piacon ugyanaz a sorozat, az rontja az esélyeit az ilyen eladásoknak, a forgalmazónak meg az az érdeke, hogy legyen olyan tartalma, amit tömegek akarnak nézni. Az HBO-nál ez a két funkció, így a két érdek egy kézben összpontosul, tehát akkor debütáltatják a sorozataikat, amikor akarják.
Így aztán 2015-ben, az ötödik évad kezdete előtt bejelentették, hogy 170 piacon sikerült elérniük, hogy az amerikai premierrel egy időben kerüljenek adásba a Trónok harca részei. A csatorna ráadásul a világ rengeteg országában jelen volt már akkor is, így nem is kellett utakat keresni, csak megoldani, hogy a dolog technikailag is működjön. Az meg ezen a ponton már igazán semmiség volt.
A tévé blockbusteresedése
Ekkora nézettségnél és globális őrületnél nem kellett sokáig várni, hogy néhányan megpróbálják megismételni a show sikerét – még meg sem lepődött senki a sorban érkező nyilvánvaló utánérzéseken. Ugyan a Trónok harca receptje jóval összetettebb – no meg költségesebb – annál, mintsem hogy csak úgy le lehessen koppintani, azért próbálkozók akadnak szép számmal. A brit The Last Kingdom 2015-ben, tehát négy évvel a Trónok harca után indult, fantasy nélkül, de erős középkori stílussal operál, és népes rajongótáborral büszkélkedhet. Kicsit talán kisebb, de elég elkötelezett rajongótáborral a Vikings, a Marco Polo és a Da Vinci démonjai is ezen a vonalon halad, ez utóbbi már fantasyelemekkel is közelít a nagy előd stílusához. A The Bastard Executioner című FX-sorozat nemcsak a felvonultaott erőszak és undormányok tekintetében, de büdzséjében is közelített a Trónok harca súlycsoportjához, ám a képlet sajnos nem vált be, és egy évad után kaszálták a sorozatot.
Sorolhatnánk még hosszan – még az alig két éve indult Amerikai isteneknek is a Trónok harca formálta a stílusát –, de a lényeg már talán átment: hol a szakállas férfiak kardozását, hol a vérre menő hatalmi intrikát, hol a furcsa, misztikus hátteret, hol a teljesen beteg erőszakos jeleneteket, de a stúdiók igyekeznek összecsipegetni, amiről úgy vélik, az lehet a Trónok harca sikerének könnyen lopható oka. És a trend még folytatódni látszik: a Hulu Sarah J. Maas fantasy-bestsellerét, az Üvegtrónt tervezi tévére adaptálni, a Netflix a hasonlóan népszerű Andrzej Sapkowski Vaják-sagájának feldolgozását The Witcher címen, és az HBO sem hagyja békén dolgozni a Trónok harca szerzőjét, George R. R. Martin lesz ugyanis az executive producere A halálmegvető című Nnedi Okorafor-regényből készült sorozatnak. És akkor a szintén előkészítés alatt álló Trónok harca-spinoffokról még nem is beszéltünk. Nagyon úgy néz ki, hogy a következő pár évben ömlesztve kapjuk majd a grandiózus fantasy-sorozatokat, csak győzzük emészteni.
Ha nem is a Trónok harca kezdte, de a Trónok harca járatta a csúcsra tehát azt a folyamatot, ami a következő években alighanem a tévés tartalomgyártás egyik kulcstrendje lesz: a tévé blockbusteresedését. A Trónok harcával az HBO megmutatta, mit jelent, ha embertelen pénzekből, felfoghatatlanul nagypályás megoldásokkal, óriási léptékkel, elit színészgárdával és száguldó marketinggépezettel készülnek történetvezetésükben is grandiózus sorozatok – ami korábban, ugye, csak a nagy hollywoodi blockbuster mozifimekre volt jellemző. Ahogy a The Ringer fogalmazott:
a Trónok harcának, ami fogalom és átgondoltan vezetett gép egyszerre, sokkal több köze van a Star Warshoz, mint, mondjuk, Az alelnökhöz.
Az HBO áttette a fókuszt a presztízs-sorozatokra, amelyek szinte átmenetet képeznek a tévé és a mozi között: a Trónok harca új évadában már szinte játékfilmes hosszúságú epizódok lesznek, de a virálisan terjedő szállóigék és az egyre gyakoribb felbukkanás a popkultúrában is mind-mind a kultfilmek sajátja volt egykor. Ma már sorozatot akar gyártani mind, aki nagyban játszik, a globális elérés sem lehetetlen, de azért egyelőre az új Trónok harca – egy sorozat, ami legalább megközelítőleg ekkora hype lesz – még várat magára.
Trónturizmus
A Trónok harca irdatlan mértékű hatásait a konkrét fizikai világban is tapasztaljuk: a sorozat körüli globális hype felforgatta a turizmust is. A történet ugyan fantasy sárkányokkal és lovagi erkölcssel, ám a forgatás helyszíeni nagyon is valósak, és a készítők nem is akarták CGI-jal eltakarni a felismerhető tájelemeket. Így aztán a legfontosabb forgatási helyszíneket adó országok – Horvátország, Izland, Észak-Írország és Spanyolország – gazdaságában szabad szemmel is jól látható tételeket jelent a széria nyomán érkező turistatömeg. Ha nem is kizárólag, de nem kis mértékben a „Trónok harca-effektus” hatására is 2011 és 2018 között Horvátországban például megtöbbszöröződött a turisták száma: míg 2011-ben nagyjából kilencmillió ember utazott a horvátokhoz, addig tavaly a Telegraph szerint ez a szám már 18,4 millió fő volt. Alig nyolc év alatt ez kicsivel több mint kétszeres turistamennyiséget jelent.
A dolognak egyfelől valamelyest biztosan örülnek a turizmusból élők, ugyanakkor a Dubrovnikba, a sorozatbeli Királyvárba érkező utazók száma egy ideje átlépte az egészséges határt. „Tizenöt éve könyörögtem az embereknek, hogy jöjjenek el Dubrovnikba. Ma meg már azért könyörögöm, hogy menjenek valahova máshova” – nyilatkozta egy idegenvezető a lapnak, és ezzel alighanem számos helyi gondolatát fogalmazta meg. A tömeg ugyanis magával hozott mást is, mint némi bevételnövekedést: a város nem bír lépést tartani a nevökvő szemétmennyiséggel, és a látványosságokhoz való bejutás is nehézkessé vált, a kígyózó sorok jócskán rontanak az élményen, így a városvezetés már azt tervezi, hogy korlátozza az óvárosba egy nap alatt beléptethető turisták számát.
Izlandon hasonlóan kettős helyzet alakult ki, sőt, ott a turistaszám növekedése még drasztikusabb: 2010 és 2018 között több mint háromszáz százalékos. Ez a növekedés egyrészt megmentette a gazdasági világválságot nyögő ország gazdaságát, másrészt viszont a turistaáradat lassacskán épp azt veszi el az országtól, ami miatt szerethető volt: a nyugalmat, a természeti környezetet, és az északi hangulatot. Ahogy Horvátország esetében, itt is „disneyfikáció” zajlik: a főváros bevásárlóutcáját ellepték a turistacsalogatók és szuvenírárusok. A dolog pedig alighanem tovább romlik majd, mivel a most induló utolsó évadban az országnak megint fontos szerep jut majd, Vik fekete homokos partjai és a Vatnajökull gleccser is látható lesz a sorozatban, ami újabb turistatömeget vonzhat az országba. Észak-írország és Spanyolország is érintettek a Trónok harca-effektusban, ám ezek az országok egyelőre megúszták a túlpörgött turizmust, népszerűségük növekedett ugyan, de nem olyan mértékben, hogy az ártott volna nekik.
A Trónok harca tehát sosem látott globális rajongóbázist épített túl a geekségen, tett érte, hogy az ingerküszöbünk a vér, szex és gonoszság ügyében még magasabbra csússzon, ugyanabban az időpontban tévé elé ültette a fél világot, átformálta a turizmust és a teljes televíziós szcénát. És még véget sem ért! Az utolsó évad április 15-én érkezik, és abban már most biztos vagyunk, hogy még jócskán ad majd beszéd- és cikktémát.
Kiemelt kép: HBO
