Két éve ismertem meg a pasimat, együtt élünk egy éve, és egészen egyedi a problémám: képtelenség vele bármin is veszekedni. Ő 38 éves, külföldön élt sokáig. Mint kiderült, az édesapja gyerekkorában verte őt és az édesanyját, rendszeresek voltak a veszekedések, kiabálások. Amikor összejöttünk, elmondta, hogy mi történt vele, és én elfogadtam őt olyannak, amilyen, nagyon szeretem. Csakhogy a párkapcsolat szerintem együttjár azzal, hogy időnként vannak konfliktusok, amiket aztán megbeszélünk, megoldjuk együtt. Ő nem hajlandó a legkisebb vitára sem, ha bármiért kérdőre vonom, például, hogy mikor viszi el a kocsit a szervízbe, vagy megkérdezem, hogy miért nem vitte még le a szemetet, máris azt hiszi, hogy veszekszem vele, és bezárkózik. Néha kimegy a lakásból, otthagy, és fogalmam sincs, hogyan kezeljem ezt az egészet. Megértem, hogy olyan a gyerekkora amilyen, de egy életen át lehetetlen úgy élni, hogy az ember ne kerülne konfliktusba másokkal.
Az olvasói levelet Klára küldte nekünk, akinek természetesen álnevet adtunk, hogy védjük a személyét.
Mit lehet tenni?
A konfliktusok valójában nem óriási problémák, hanem megoldandó feladatok. Sok múlik azon is, hogy hogyan hozzuk fel a problémát, hogyan beszélünk egymással, és ha valakinek olyan a múltja, hogy érzékenyebben reagál a legkisebb problémára is, akkor érdemes utánanézni, hogyan kezeljük az ilyen helyzetet. Az emberi kapcsolatok folyton változnak, és ehhez elengedhetetlen, hogy időnként belássuk, a másiknak van igaza, és ne csak azért mondjuk, hogy béke legyen. A folyton hajbókoló, másiknak nagyon megfelelni vágyó partner nem a rugalmasságot mutatja meg a viselkedésével, hanem inkább egyfajta alárendeltséget. Az eltérő vélemény sok párnál nehezen kezelhető dolog a mindennapokban, de ennek az oka leginkább az, hogy hogyan állnak a problémához: szeretettel vagy haraggal.
A „de miért vagy ilyen”, „miért tetted vagy nem tetted ezt” kérdések helyett a „hogyan tudnánk együtt megoldani azt, hogy” a megoldáskereső kérdés. Ezt könnyű mondani, és nehéz csinálni, amikor az ember benne van a helyzetben. Azonban mi döntünk arról, hogy szeretettel közelítjük meg a gondot és elfogadjuk a másikat olyan embernek, aki fejlődőképes és esendő bizonyos helyzetekben. Ez a szeretetteljes hozzáállás, és ez vezethet oda, hogy két ember közösen képes megoldani a gondokat.
A bizonytalan élethelyzetekre a sértődés és a harag könnyen előhúzható érzelmek, mondhatni sokakban alapjáraton ez a program indul el ha olyan a szituáció. Nehezebb az az út, ami a szeretetről szól, és bárki képes rá. Első körben gondoljuk végig, hogy mégis, mit szeretnénk elérni a vitával, megoldást keresünk, vagy valójában arra vágyunk, hogy a másik úgy viselkedjen, ahogyan mi elvárjuk? Valójában mennyire bántjuk meg a másikat azzal, ha napokig nem szólunk hozzá, és ő arra kényszerül, hogy bűntudatában (a semmire) kedvünkre tegyen, amíg meg nem bocsátunk?
A megoldás az, ha elmondjuk a tényeket egymásnak, ha megpróbáljuk megérteni, mi a partner félelme, mik a vágyai. A saját érzéseinkről kevesen képesek beszélni, pedig fontos lenne kommunikálni, éppen mi minden járja át az embert: harag, félelem, féltékenység, bizonytalanság, szomorúság, bánat, csalódottság, düh. A vitában fontos beismernünk, ha a másiknak van igaza. Ettől senki sem lesz kevesebb, és a saját önértékelésünkön sem esik csorba.
Olvasónk levelére visszakanyarodva, a méltányos igazságosság érvényesül ilyen szituációban: hogy olyasmit vár el a partnertől amire neki nincs, csak egyféle megoldása, ami a gyerekkorából adódik. A feljebb írtakat tudomásul véve érdemes háromszor átgondolni, hogy milyen témában kezdenek vitát egymással, és idővel a partner is fog annyit változni, hogy nagyobb horderejű gondokat is képesek lesznek együtt megbeszélni és megoldani. A te miért nem, a te soha, a te mindig helyett inkább kérjünk a másiktól: a megtennéd, hogy leviszed a szemetet például sokkal előremutatóbb, mint a felhánytorgatás. A kérések, a szívességek teljesítése a szeretetteljes, békés otthoni légkör alapjai, erre bárki képes, függetlenül attól, milyen volt a gyerekkora, csak akarni kell.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
