Belföld

„A vádirat egy magyar népmese 18-as karikával” – felmentették a darnózseli hentest

A Tatabányai Törvényszék pénteken bizonyítottság hiányában ismét felmentette azt a darnózseli férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd szétszórta.

Szabó Ferenc bíró a nem jogerős elsőfokú ítélet indokolásában azt mondta, nincs bizonyíték az emberölésre. Elmondása szerint nem derült ki, hogy a sértett mikor és hogyan vesztette életét.

N.  Jánost azzal vádolták, hogy 2014. május 27-én este megölte feleségét a nő munkahelyének udvarán, majd közös otthonuk pincéjében feldarabolta, a lágy részeket pedig egy húsdarálóval ledarálta. A nő el nem égett maradványait pedig szétszórta a háztól pár kilométerre.

Az ügyben 2016 decemberében született elsőfokú felmentő ítéletet a Győri Ítélőtábla tavaly év végén hatályon kívül helyezte. Az újrakezdett tárgyalás mai, hatodik napján a bíróság elsőként a vádlott testvérét hallgatta meg. Ő elmondta, hogy az ominózus estén a férfi fél órát töltött náluk. Ezt követően annak a rendelőnek a tulajdonosát és feleségét hallgatták ki ahol az áldozat dolgozott. Mivel a férfi nem sokkal a gyilkosság előtt sósavat vásárolt egy vegyészt is meghallgattak tanúként. Ő arról beszélt, hogy a sósav nem tünteti el a vért.

A hentes annak ellenére sem ismerte be a bűnösségét, hogy a korábbi tárgyaláson kiderült, hogy a genetikai szakvélemény szerint 99,9995%-ig biztos, hogy a megölt asszonytól származnak a darnózseli réten talált emberi maradványok.

A megismételt eljárásban a Tatabányai Törvényszék pénteken hozott ítéletet. A gyilkossággal vádolt férfi az utolsó szó jogán azt mondta, hogy azért tagadta meg a válaszadást, mert nem ölte meg a feleségét és nincs miért magyarázkodnia. Az ügyészség vádairól ezt mondta:

A vádirat egy magyar népmese 18-as karikával.

A férfi ügyében ezúttal is felmentő ítélet született. A bíró indoklása szerint ugyanis nincs bizonyíték arra, hogy az asszony halálát valóban idegenkezűség okozta. A bíróság ugyanakkor egyetértett az ügyészséggel az előzményeket illetően, tehát nem vonja kétségbe, hogy a vádlottnak volt motívuma a bűncselekmény elkövetéséhez, de ez nem bizonyítja, hogy el is követte.

A hentes egy a bíróság által elfogadott tényt tagadott; a bíróság elfogadta az egyes számú különösen védett tanú vallomását, miszerint 100%-ig biztos, hogy a férfit látta a háztól pár kilométerre lévő réten, amint egy zsákból valamit kiszór. Ezt a férfi tagadta. A bíróság azonban megállapította, hogy a holttest maradványainak eltüntetésében a férfi is részt vett. Ez azonban büntetőjogilag nem minősül bűncselekménynek.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész megalapozatlansági okok miatt, a bűnösség kimondása érdekében fellebbezett. A hentes és védője tudomásul vette az ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik