Tudomány

A vérszivattyú vége (1916)

Verdun, 1916. december 18. – Tíz hónap és háromszázezernél is több halott után véget ér az I. világháború leghosszabb ütközete, a verduni csata.


Német katonák támadása 1916 márciusában

Miután a németek franciaországi inváziója 1914 szeptemberében – az első marne-i ütközet után – megakadt, a szembenálló felek között állóháború alakult ki. Az 1915-ben (mindkét fél részéről) elkövetett sikertelen kitörések után a német stratégák úgy gondolták, hogy az egyetlen fennmaradó lehetőség a francia hadsereg legyőzésére, ha annak nem marad menekülési útvonala és szép lassan felmorzsolódik.

A Verdun északi részére vezényelt német hadtesteknek az előbbi stratégia alapján az volt – az előrenyomulás mellett – az elsődleges célja, hogy nagyobb veszteségeket okozzanak, mint amekkorát elszenvednek.

A Gericht (Ítélet vagy Igazság, bár ebben az esetben inkább Kivégzés) kódnevű támadást a német parancsnokság eredetileg 1916. február 12-re időzítette, azonban a köd, az erős szelek és a zuhogó eső miatt bő egy hetet kellett várni.

A bő egy héttel késleltetett offenzíva végül 1916. február 21-én, reggel 7 óra 15 perckor indult meg egy tíz órán át tartó tüzérségi támadással – ez idő alatt a 808 ágyú összesen körül-belül egymillió löveget használt el egy 30-szor 5 kilométeres terület letarolásához. A fél napon keresztül elkövetett Trommelfeuer (a sortűz helyetti „dobtűz”-ben az ágyúk folyamatosan és véletlenszerű sorrendben türelnek) az első világháború megkezdése óta elkövetett leghosszabb és legkeményebb tüzérségi támadás volt – az ágyúk hangját 160 kilométeres körben lehetett hallani.

A tíz órán keresztül tartó német támadást három hadtest bevonulása követte – lángszórókkal és gránátokkal számolták fel a francia árkokat. Mivel a tüzérség és gyalogság közös bevetésének taktikája új volt a francia védők számára, eleinte viszonylag sok teret vesztettek – február 22-re a németek már 5 kilométerrel beljebb voltak.


Douaumont erőd a csata előtt
Forrás: német légi felvétel

A gyalogság gyors előrenyomulása azonban egyet jelentett azzal, hogy a német katonák elvesztették a hatékony tüzérségi támogatást – az ágyúk a hegyes-völgyes vidéken lassabban tudtak csak haladni. Ez, együtt a francia seregek állhatatos ellenállásával és az erős hóeséssel már 1916. február 29-re állóháború kialakulásához vezetett.

Az elkövetkező hónapok megpróbáltatásait legjobban a védekező francia seregek parancsai jellemzik. Míg 1916 áprilisában Pétain tábornok a Courage! On les aura! (vagyis Bátorság! Elkapjuk őket!) jelmondattal buzdította a katonákat, addig Nivelle tábornok júniusban annyit mondott: „Vous ne les laisserez pas passer, mes camarades!” – Ne engedjétek át őket, bajtársaim!

A morál fenntartása érdekében a franciák folyamatosan cserélték a frontvonalon lévő katonákat – a francia seregek 75%-a megjárta Verdunt (és egyben borzalmait), míg a németeknél ez az arány csak 25%-os volt.

Az előbbi Nivelle tábornok volt az is, aki megtervezte az 1916 októberében indított első francia ellentámadást is – a következő két hónap lassú, de szisztematikus támadásai miatt a németek elkezdtek visszaszorulni.

A szintúgy Nivelle által kieszelt, de Mangin tábornok által végrehajtott végső roham – ami a németeket a februári kezdőállásba tolta vissza – 1916. december 15-én kezdődött. A franciák 36 óra alatt 11 387 foglyot és 115 tüzérségi állást ejtettek el – mikor számos német tiszt panaszkodni kezdett Mangin tábornoknak a fogság körülményeire, ő annyit felelt: „Tényleg sajnáljuk, uraim, ugyanakkor nem számítottunk arra, hogy ilyen sokan lesznek.


Douaumont erőd a csata után
Forrás: német légi felvétel

A csatát taktikailag a franciák nyerték, hiszen a németeknek egyrészről nem sikerült bevenni Verdun városát, másrészről az eredetileg tervezett kiemelkedő veszteségeket sem érték el, azonban a győzelem pürrhoszi volt, hiszen a tíz hónap végére a francia oldalon 163 ezer, a német oldalon 143 ezer halottat számoltak – az ütközetet nem hiába hívják verduni vérszivattyúnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik