A Manchester United vezetősége december közepén, közvetlenül a hagyományos angliai karácsonyi hajtás megkezdése előtt döntött úgy, hogy kirúgja állásából a csapat edzőjét, José Mourinhót. A portugál helyére átmeneti jelleggel kinevezett korábbi klublegenda, a norvég Ole-Gunnar Solskjaer megbízása eleinte nem borzolta különösebben a kedélyeket, ám az új menedzserrel a United valószínűtlen szárnyalásba kezdett: december 22-e óta a manchesteriek öt mérkőzésükből ötöt nyertek meg – közte zsinórban négy bajnokit, amire korábban még nem volt példa a szezonban –, a gólkülönbségük pedig egészen impozáns, 16-3-as.
Az angol sajtó ennek megfelelően most a United lábai előtt hever, sorra születnek a cikkek és az elemzések arról, hogyan talált vissza a klub ahhoz az identitáshoz, amelynek alapjait még a legendás Sir Alex Ferguson tette le a csapatnál. Tény, hogy Solskjaer – és a vele együtt visszahozott Mike Phelan, aki Ferguson utolsó segítője volt a manchesteri kispadon – remekül kezdett a csapat élén, ugyanakkor eddigi ellenfelei (Cardiff, Huddersfield, Bournemouth, Newcastle, Reading) alapján messzemenő következtetéseket talán korai lenne levonni arról, mennyire jó ez a csapat valójában.
Az irány biztosan helyes
Annyi viszont a látottak alapján bizonyosnak látszik, hogy Solskjaer helyes irányba indult el a rendelkezésére álló kerettel. A napokban a tekintélyes Telegraph például belső informátorokra alapozott elemző cikket közölt arról, milyen változásokat hozott a norvég menedzser kinevezése a Unitednél:
Mourinho már kilenc hónappal a kirúgását megelőzően elveszítette az öltöző java részének a bizalmát. Elengedhetetlen volt, hogy az utódja kellő empátiával és megértéssel forduljon a játékosokhoz, hogy létrehozza azt a személyes kapcsolatot, amelyet Mourinho sosem akart ápolni. Solskjaer pontosan ezt tette: villámgyorsan megnyerte a szíveket és a fejeket is
– írta az anyagban a szerző, James Ducker, aki régóta foglalkozik a lapnál az észak-angliai csapatok belső ügyeivel, úgyhogy egészen biztosan megvannak a maga forrásai.
Solskjaer elsősorban abban hozott változást, hogy szakított elődei, Louis van Gaal és José Mourinho vaskalapos módszereivel. Ebben sokat számíthat, hogy ő korban is közelebb áll a keret tagjaihoz – februárban lesz 46 éves –, de talán az sem mellékes, hogy elképesztő legendáriumot ápolnak vele kapcsolatban a Unitednél. Nem véletlen, hogy a csapat fiatal támadói szinte vallásos buzgalommal csüngenek a szavain, amit Marcus Rashford Twitter-bejegyzése is bizonyít:
https://twitter.com/MarcusRashford/status/1082356194247929856?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1082356194247929856&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.telegraph.co.uk%2Ffootball%2F2019%2F01%2F11%2Fole-gunnar-solskjaer-restored-feel-good-factor-man-utd-hairdryer%2F
Nagyon jó abban, hogyan kezelje a játékosokat. Rengeteget kommunikál velük, és kifejezetten jól használja fel saját tapasztalatait ahhoz, hogy elmagyarázza a keret egy-egy tagjának, miért nem játszik éppen, és mikor fog legközelebb. Ebben egyértelműen Ferguson mintáját követi, ő volt az, aki tökéletes pontossággal adagolta ezeket az információkat a játékosainak annak idején, ezzel tartva tűzben és élesen őket akkorra, amikor szüksége lesz rájuk
– mesélte Solskjaerról a klub egyik munkatársa. Mourinho és Van Gaal korábban soha nem tárgyalta meg a játékosaival ezeket a részleteket.
A korábbi edzőkhöz képest az is nagy különbség, hogy Solskjaer nem akar türannoszként a klub fölé magasodva minden egyes apró részletet a markában tartani, mint például Mourinho. „Csapatban gondolkodik” – mesélik róla munkatársai. Ha úgy adódik, simán átengedi az edzések vezetését Michael Carricknek, vagy Kieran McKennának (a nyáron távozó Rui Faria helyett ők már Mourinhónak is segítői voltak), hogy aztán egészen sokáig kint maradjon a külön gyakorló támadókkal, részletesen elmagyarázva nekik a tizenhatoson belüli helyezkedés, a jó testtartás, vagy éppen a helyzetkihasználás mentális rejtelmeit.
Megváltozott a csapatnál meccsekre való felkészítés is. Mourinho és Van Gaal órákon keresztül elemezte az ellenfél taktikáját, és a játékosoknak is elsősorban azt adta tovább, hogyan kellene elrontani a másik csapat játékát. Solskjaer és Phelan ehelyett a United erősségeire koncentrál, a videós elemzések is erről szólnak, a játékosok pedig taktikai felkészítés címszó alatt saját magukra vonatkozó tanácsokat kapnak.
A United elég erős ahhoz, hogy ráerőltesse akaratát az ellenfélre, ezért a saját játékát kell tökéletesre csiszolnia, nem az ellenfélét tönkretennie
– szól a mögöttes üzenet. Nem véletlen, hogy a játékosok lubickolnak az önbizalomban, mióta Solskjaer a főnök.
Nem csak a hangulat változott, Solskjaer taktikailag is lepipálja Mourinhót
Utóbbit könnyen lehetne úgy is fordítani, hogy a keret tagjai szimplán megbuktatták Mourinhót, és most, hogy tervük diadalmasan sikerült, egyszerűen azzal emelik fel az új főnököt, hogy képességeiknek megfelelően hajlandóak játszani. Lehetne – ha nem lenne ott mellette az a jó pár jelentős szakmai-taktikai változtatás, amit a Solskjaer vezette stáb alkalmazott a Unitednél az utóbbi hetekben.
1) Labdakihozatalok
Mindjárt egy komoly különbség Mourinhóhoz képest: ugyan Solskjaer alatt a United a vasárnapi Tottenham elleni mérkőzésig nem játszott még kifejezetten erős – értsd: a tabellán felsőházi – csapattal, így is sokatmondó, hogy átlagosan 67 százalékban birtokolja a labdát a meccsein. A portugál edzővel ugyanez az arány csak kevéssel kúszott 50 százalék fölé az idei évadban.
Az egy dolog, hogy a United játéka kezdeményezőbb és aktívabb, mint korábban, sokkal fontosabb tanulság, miszerint Solskjaernak konkrét eszközei is vannak arra, hogy kivitelezze az elképzeléseit a pályán. Egyrészt, sokkal magasabban használja Pogbát, mint Mourinho – a francia játékos erősen a bal oldalvonal irányába toltan, szinte irányítóként szerepel –, másrészt kifejezetten nagy szabadságot ad a hátvédjeinek is a támadások szervezésében (ezzel hozható összefüggésbe Lindelöf viszonylagos kivirágzása).
Pogba labdakihozatalok alóli felszabadításával többször kaphat labdát az ellenfél védekezési vonalai között, azaz az eddigieknél jóval hatékonyabban lehet kiaknázni az erősségeit a pályán. Ennek persze ára van: egyfelől az, hogy Solskjaernak mindig két védekező középpályást kell a pályán tartania (Herrera + Matics), másfelől, hogy közülük az egyiknek általában egészen a két hátvéd közé kell visszalépnie a labdatartás folyamatossága érdekében.
Végre van tehát séma, elképzelés, a kulcsemberek a saját komfortzónájukban mozoghatnak – nem láttuk viszont még a Unitedet komolyabb letámadás ellen szerepelni. A vasárnapi Tottenhammel vívott meccs ebből a szempontból komoly teszt lesz, a Spursnek ugyanis az egész ligában az egyik legjobb, legtudatosabb, legszervezettebb a presszingje.
2) Támadójáték
Korábban a United támadásainak alapja a hosszú indítások-beadások-egyéni megoldások háromszögre épült. Solskjaer ezen is változtatott: sok mozgásos, helycserés, rengeteg rövid passzra építő stratégiát igyekszik megvalósítani a csapattal, mutatjuk, hogyan.
A cél az, hogy a csapat a pálya statisztikailag is alátámasztottan legveszélyesebb részén, angol szakszóval a halfspace-ben kerüljön emberfölénybe az ellenféllel szemben, és onnan tudjon kapura törni. Bővebben értelmezve ez a magyarra fordítva „félterület”, vagy „összekötő zóna”, a modern futball kulcsa: ezt a legnehezebb jól levédekezni, hiszen a szélső területek és a pálya centruma között elhelyezkedő sávot jelenti mindkét oldalon. A legtöbb csapat tehát itt próbál meg áttörést kierőszakolni, megbontani az ellenfél védekezését, ezért ide koncentrálja erőit. Mostantól a United is.
Solskjaer – elsősorban Pogba miatt – főleg a baloldali félterületre fókuszál. A sablon nagyjából a következő: a jobbszélen a hátvéd (Dalot, Valencia, Young) magasra tolva játszik, amit a két védekező középpályás (Fred/Herrera + Matics) mélyebb helyezkedése ellensúlyoz.
A balszélen eközben a szélső (Martial) a vonal mellől indul, a félterületbe befut Pogba, mögöttük alig valamivel már összjátékra kész a balhátvéd (Shaw, Young) is. A kulcs a csatár (Rashford) visszamozgása, illetve az, hogy a jobbszélső (Mata, Lingard, Alexis) egészen középre húzódik – ezzel a játékosok között minimálisra szűkül a távolság, miközben a lehetséges passzopciók száma a maximális. Ilyen kis területen ráadásul a játékosok technikai képzettsége közötti különbség is hatványozottan érvényesül.
A szemléletváltást a statisztikák is mutatják: a United Solskjaer regnálása alatt a korábbi 15 helyett meccseként átlagban csupán 9,5 beadással próbálkozott eddig (azaz, amikor csak lehet, inkább az összjáték lehetőségét keresi a csapat), miközben sokkal többet fut, mint az eddigi meccseken. Az is beszédes, hogy a United góljai, helyzetei többségét Solskjaer alatt a 14-es zónát használva alakítja ki.
3) Kulcsemberek használata
Pogba reneszánszáról már volt szó, ezt most néhány számadattal is érdemes megtámogatni. A korábban tapasztaltakhoz képest sokkal támadóbb szellemben használt francia középpályás négy bajnokin összesen 12 helyzetet alakított ki a társainak Solskjaer alatt, három kiosztott gólpassza pedig pont annyi, amennyit korábban 14 mérkőzésen produkált Mourinhóval.
Azzal, hogy a United az „összekötő zónát” támadja leggyakrabban, Pogba szerepe felértékelődik. Egyrészt lubickolhat az összjátékban, másrészt a korábbiaknál jóval magasabb minőségű lövőhelyzetek teremtődnek számára (meccsenként most 4 lövést vállal átlagosan a korábbi 2,5 helyett), harmadrészt gyakran odaér a kapu elé is második hullámban.
A másik „zenész” Rashford, a saját nevelésű tehetség, akit Mourinho többnyire szélsőként (vagy csereként) használt, Solskjaer viszont azonnal centernek tolta fel. Megtehette, a United ugyanis már nem céltalanul ívelgeti a labdákat támadásban – ehhez kellett Mourinhónak Lukaku mindenképp –, hanem kicsiben játszik, sok mozgással, ami a támadóktól a magas szintű technikai képesség mellett rengeteg helyváltoztatást követel.
Rashford az új érában meccsenként 4 sikeres cselt átlagol (ez kiemelkedő mutató), miközben hat kialakított helyzete mellett gólpasszt is adott már az új rendszerben – mindezt úgy, hogy Solskjaer alatt
4) Letámadás és visszatámadás
Rashford szerepe nem merül ki a gólok lövöldözésében, a fiatal támadó a labda elleni játékban is kifejezetten hasznos szereplője Solskjaer rendszerének. Annak a rendszernek, amelyik a letámadást és a visszatámadást is sokkal gyakrabban alkalmazza, mint azt a Unitedtől a szezon korábbi részében láthattuk.
A labdavesztés utáni azonnali és nagyon intenzív visszatámadás elsődleges célja, hogy kontra ellen ne legyen sebezhető a United. Ezt segíti az a szemlélet, hogy már labdabirtoklás esetén is nagyon közel helyezkednek egymáshoz a játékosok (értsd: hamarabb odaérnek egy elvesztett labdára is nyomást gyakorolni), arról nem is beszélve, hogy egy ilyen, gyorsan visszaszerzett labdával mennyivel könnyebb támadást vezetni az ellenfél rendezetlen védelmével szemben. A Cardiff elleni meccsen például – amelyik az első volt a sorban a Solskjaer-érában – a United azonnal képes volt arra a bravúrra, hogy
Ha az ellenfél hátulról építkezik, a United akkor is előszeretettel gyakorol nyomást a labdás játékosra már a túlsó térfélen. Ebben a rendszerben Rashford az ellenfél középhátvédeit abajgatja – és igyekszik egy szélre irányuló passzt kikényszeríteni -, miközben Lingard a védekező középpályást szigeteli el. Miután kikerül a labda a vonalak mellé, a United kvázi emberfogásra vált, és azonnal levédekezi az automatikus passzopciókat, hogy az ellenfélnek fel kelljen emelnie a labdát – ezeket az előrevágott passzokat aztán 60%-ban a United játékosai szerzik meg.
Mire lehet ez elég a Spurs ellen?
Arról már volt szó, hogy a United új labdakihozatali sémáit és bevállalósabb passzjátékát egyelőre még egyik ellenfél sem tesztelte komolyabb letámadással, de arról még nem, hogy a Tottenham Hotspur ezt vasárnap délután hazai pályán egészen szinte biztosan megteszi. Emellett az is igaz, hogy a londoni csapatnak van az egyik legkomolyabb középpályás játéka a ligában, így vélhetően a Wembley Stadion oldalvonalai mellé próbálják majd szorítani a United játékát. Ezt a hétközi, Chelsea elleni Ligakupa-meccsen hibátlanul megtették, így van esély arra, hogy a Tottenham argentin edzője, Maurizio Pochettino (akit rendületlenül tippelnek a United kispadjára a következő szezontól) ismét hasonló tervvel áll elő.
Az is látszik emellett, hogy Solskjaer Unitedje feltűnően sebezhető pontrúgások ellen – erre vélhetően külön készül majd a Spurs. Arra is lehet számítani, hogy Phil Jones védelemből való kimozgatása lesz az elsődleges célja a Tottenham támadási sémáinak – Harry Kane remekül lépeget vissza és mozog el a klasszikus center pozíciójából –, illetve a United szurkolói tarthatnak majd attól is, mennyire gyorsan megy át védekezésből támadásba az ellenfél. A Spurs ráadásul masszívan ellenáll a letámadásnak is, nem lenne meglepő, ha simán kipasszolnák a United presszingjét, amely egyelőre csak kiscsapatok ellen működött igazán hatékonyan.
Mindent egybevetve, simán benne van a pakliban, hogy a Tottenham három belső védővel kezd, de az is, hogy Solskjaer a vélhetően passzívabb játék és a több ívelés/beadás miatt esetleg Lukakunak szavaz bizalmat Rashford helyett centerposzton. Kísérletezni mindenesetre akadt ideje és lehetősége, mert a United az utóbbi napokat Dubajban töltötte, edzőtáborozással.
Ősszel a Spurs bántóan simán nyert az Old Traffordon, szóval ezt is számításba kell majd venni, amikor egy esetleges vereség miatt veszítene varázsából Solskjaer. Mourinho nem sok alapot hagyott neki az építkezésre, a Tottenham pedig a liga egyik legjobb csapata, amely ellen semmiképp nem a jelenlegi Manchester United az esélyes.
Kiemelt kép: MTI/EPA/NTB SCANPIX/Svein Ove Ekornesvaag
