Ebből láthatja a szülő, hogy jól csinálja-e a dolgokat

A párom szokott rajtam nevetni, mivel minden alkalommal kifertőtlenítem a kádat, ha a lányunkat fürdetem.

– mesélte Bolla Viktória a 11ground bloggere arra a kérdésre, hogy mi az, amit egy kicsit túlzásnak tart a környezete.

Viki egy kétéves kislány édesanyja, aki blogjában a divattanácsok mellett rendszeresen ír gyereknevelésről is. Magát túlaggódó típusnak tartja. “Ha a szeretteimről van szó, akkor túlaggódó vagyok. Édesapámat a mai napig felhívom, hogy hazaért-e. A kislányom esetében főleg akkor aggódom, ha nem az én kezemben van az irányítás, például, ha valaki más vigyáz rá.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Viktória Kálnoki-Kis (@viktoriabolla) által megosztott bejegyzés, Júl 24., 2018, időpont: 7:55 (PDT időzóna szerint)

Más a helyzet Mariannáék esetében, ahol inkább az apa félti jobban a kislányukat.

A férjem, ő talán kicsivel aggódóbb típus, ezt a gyerek cipővásárlásánál vettem észre. Ugye, egy idő után feláll a gyerek, de még nem jár, viszont benned felmerül a kérdés, hogy mikor kell a gyerekre cipőt adni? Én megkérdeztem a körzeti orvost, míg a férjem utánanézett a témának, még az ortopéd szakorvos ismerősünket is megkereste.

Marianna és a férje egy egyéves kislány szülei. Nem tartja magukat különösebben aggódósnak, bár hozzáteszi, náluk van orvos a családban, ami egy külön biztonságérzetet ad számukra. A környezetükben viszont már látott olyan esetet, amin meglepődött. „A játszótéren az egyik anyuka a homokozóból kijövő gyerekét tetőtől talpig áttörölte fertőtlenítőkendővel. Nemcsak a gyerek kezét, hanem az arcát és a testét is. Én is híve vagyok a fertőtlenítésnek, de a szülők többsége azért nem fürdeti fertőtlenítőkendőben a gyerekét.”

Heller Csilla krízistanácsadó szakpszichológus szerint teljesen normális jelenség, ha friss szülőként jelen van bennünk az aggódás. „Az első gyereknél kezdetben sokszor túlaggódó és túlféltő a szülő, a kérdés inkább az, hogy ez meddig marad így. Ilyenkor nagyon gyakori jelenség, hogy meg akarunk felelni mindenkinek, egészen addig, míg rá nem találunk saját szülői szerepünkre, hangunkra, magabiztosságunkra. Ha van bennünk megfelelési kényszer, érdemes dolgozni rajta és elengedni, mert idővel még több nehézséget okozhat.”

Heller Csilla rengeteg érdekes esettel találkozik munkája során. Előfordul, hogy a szülők hívják fel őt, hogy segítséget kérjenek a már felnőtt gyermeküknek. „Akadt olyanra is példa, hogy egy hetvenéves édesanya hívott fel időpontot kérni a 48 éves lányának. Ezekben az esetekben mindig azt kérem, hívjon fel a felnőtt “gyermek”.”

Mikortól beszélhetünk káros túlféltésről?

A túlféltésről gyermekkorban beszélünk, de a hatása felnőttkorban érezhető. Személyiségünket sok dolog határozza meg, köztük a neveltetésünk, a szüleinkhez való viszonyunk, az, hogy mit hozunk magunkkal a gyerekkorunkból, a sikereink, a kudarcaink és még sorolhatnánk.

Nem kell rögtön pánikba esni, ha lebetegszik a gyerek (X)

A szülő rémálma, hogy a pici gyerek egyik napról a másikra belázasodik. Ugyan lehet szó egyszerű vírusról, megfázásról, a kisgyerekeknél semmilyen betegséget nem szabad elbagatellizálni, hiszen az komolyabb szövődményekhez is vezethet.

Az egészséges gyermek, aki biztonságosan kötődik a szüleihez, fel akarja fedezni a környezetét, mert érdekli.

Akkor vagyunk jó szülők, ha a gyermekünk imádja felfedezni a körülötte lévő világot. Ez azt jelenti, hogy megbízik a szülőben. Belefeledkezik a játékba, mert tudja, hogy biztonságban van. Ebből láthatja a szülő, hogy jól csinálja-e a dolgokat.

– mondta Heller Csilla pszichológus.

Viki is tisztában van a túlféltés negatív hatásaival, de próbál tenni ellene. “Igyekszem saját magamban dolgozni ezen, nem szeretném ezt a kislányomra, Laurára kivetíteni.”

Ha a gyermek nem kötődik biztonságosan, annak egyik jele, hogy csimpaszkodik az anyjába, vagy folyamatosan az anyjától várja a megerősítést. Ha a szülő túlféltő, azt gondolja, ez így helyes, pedig nem.

A túlvédés valójában nem a gyerekről szól, hanem a szülő saját pszichés szükségleteinek kiéléséről, hiányainak elkendőzéséről.

Mi lesz azokkal a gyerekekkel felnőtt korukban, akiket túlvédett a szülő?

Egy szülőnek feladata, hogy határokat és korlátokat szabjon a gyermeknek, de lehetőséget kell adnia a negatív tapasztalatok megszerzésére is. Ha a gyermek azt tanulja meg, hogy a világ veszélyes hely és ő képtelen egyedül boldogulni, akkor a szakember szerint két dolog alakulhat ki az egyénben. Az egyik az inkompetencia érzése: vagyis nem tudja megvalósítani önmagát, a másik a személyes kapcsolatok sérülése: például nem alakulhat ki a partneri viszony, nem lesz kölcsönösség a párkapcsolatban.

Ha gyermekkorban nem tanulja meg a frusztráció leküzdését, a kudarc kezelését, a felelősségvállalást és az alkalmazkodást, ha a szülő mindent megold, elintéz, a túlvédett gyerek felnőttként jó eséllyel nem lesz képes beilleszkedni a szociális közegbe, nem lesz eszközkészlete az önmegvalósításhoz: harcolni az álmaiért és kiteljesíteni az életét.

A jó hír, hogy a szülők önmagukban is képesek felismerni azokat az élethelyzeteket, amikor már a túlféltésük, túlvédésük átlépte az egészséges határt. A túlvédő magatartás egyfajta szorongással jár együtt, így ha konkrétan nem is tudják megfogalmazni vagy beismerni, hogy mi okozza a problémát, mégis érzik, hogy gond van.

Bennragadunk a kamaszkorban

Rengetegen keresik meg Heller Csillát az érzelmi leválás okozta problémákkal, akár ötvenéves korukban is. „A legtöbb kliensemmel az érzelmi leváláson dolgozom. Tapasztalatom szerint általános probléma, hogy a fiatalok nem kezdenek önálló életet, a többségük még otthon lakik az úgynevezett mamahotelben. Egy adott kamaszszerepben ragadtak, és ugyanazokkal a szabályokkal élik az életüket, amik még a kamaszkorban beváltak.”

A túlféltés nem a gyermek szükséglete, hanem a szülőnek saját igénye.

A szakember szerint ennek egyik oka, hogy a világ felgyorsult, túlárad az információ, és ezáltal kissé lelassult az érzelmi érés. A legújabb elméletek a kamaszkor határát 18 évesről 25 éves korra írnák át.

Tényleg elég csak elég jó szülőnek lenni

Honnan tudhatjuk, hogy vajon túlféltjük-e a gyermekünket, vagy éppen nagyon lazára vesszük a dolgot? Sok édesanya felteszi magában a kérdést, hogy ha most nem segítek neki, akkor rossz anya vagyok? Abban minkét édesanya, Viki és Marianna is egyetértett, hogy a cél, megadni a gyereknek a biztonságérzetet, a védőhálót úgy, hogy közben nem korlátozzuk a gyerek szabadságát.

“Igyekszem úgy vigyázni Abigélre, hogy az én – alapvetően komplexusokkal táplálkozó – démonaim ne keserítsék meg az életét. Ha nem engedem a vizes homokba, az csak nekem jó, mert megnyugszom, hogy ezt a veszélyforrást is kikerültük. Pedig ezt pont nem kellene. Akkor vagyunk rendben mindketten, amikor a realitás talaján maradok és engedem, hogy a világot a maga teljességében fedezze fel.” – mondta Marianna.

A szakemberek gyakran használják az “elég jó szülő” fogalmát. De mikor elég jó szülő valaki? A pszichológus szerint a szülők nagy része elég jó szülőnek számít. “Azt mondják, hogy egy szülő 80 százalékot hibázhat, és csak 20 százalékot kell tökéletesen csinálnia” – mondja a szakember.

Ha hibázik a szülő, akkor azt a gyermekkel együtt kell helyrehozni. A legjobb módja a bocsánatkérés, a hiba beismerése, ezáltal is tanítva a gyermeket.

Az olyan híres gyermekpszichológusok, mint Vekerdy Tamás azt javasolják, hogy hagyni kell esni és bukni a gyermeket.

„Az a jó szülő, aki összeszorított foggal akkor sem megy oda lekapni a gyereket a mászókáról, ha abból leesés lesz.” – mondta Heller Csilla, aki szerint fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a szülőnek nem kell minden idegszálával gyermekre figyelnie. „Ott kell lenni fejben, de nem szükséges minden alkalommal közbeavatkozni, akkor sem, ha elesett a játszótéren. Nem szabad őrjöngve odarohanni, hogy jaj, mi történt. Hagyni kell, hogy a saját bőrén keresztül tapasztalja meg a dolgokat, még ha az fáj is.”