Kultúra

Löktek egy nagyot a Szigeten

Kisebb áfakulcs terheli a belépőket, de a jegy idén nem lesz olcsóbb.

Már júliustól kedvezőbb, 27 helyett 18 százalékos áfakulcs terheli a nemzetközi jelentőségű szabadtéri zenei fesztiválok belépőjegyeit – döntött az országgyűlés.

A módosítás viszont csak azokat a rendezvényeket érinti, amelyeket legfeljebb tíz egymást követő napon tartanak meg, és a résztvevők száma várhatóan egyszer meghaladja az ezret. (Vélhetően nem akarták, hogy ilyen hivatkozással minden szabadtéri szórakozóhely magát ebbe a kategóriába sorolja.)

Gerendai Károly, a Sziget főszervezője már korábban elmondta: veszélyezteti a rendezvényt a kontinens legmagasabb 27 százalékos kulturális áfá-ja mellett, a Malév becsődölése, a főszponzor visszalépése, és az olimpia miatt lefoglalt charter-járatok és általában a gazdasági válság is.Ebből legalább az áfára kisebb gondjuk lesz.

A főszervező az új fejlemények után lapunknak elmondta, hogy ez a döntés mindenképpen javítja a fesztivál versenyképességét (ezzel együtt is, mivel Európában átlag 10 százalékos az ilyen rendezvények áfakulcsa, 8 százalékkal még mindig magasabb lesz Magyarországon), de igazán csak jövőre fogják érezni ennek a hatásait. Egyelőre nem döntötték el, mire fordítják az adócsökkenésből felmaradó pénzt, de velószínűleg a programok, a szolgáltatások minőségének növelése, vagy  a reklámkampányok megerősítése jöhet szóba.

A jegyek árát idén már biztosan nem lehet csökkenteni, hiszen a heti bérletek 55-60 százaléka már elkelt. A napijegyeknél pedig, ha visszaosztjuk a fennmaradó pénzt, akkor nagyjából 7 százalékos csökkenést lehetne végrehajtani. Mint Gerendai Károly elmondta, már eddig is rengeteg kedvezményes jegyet árulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik