A főváros építészetének sokszínűségét bemutató sorozatunk, az Ismeretlen Budapest epizódjaiban messzire kerüljük a jól megszokott, turistákat mágnesként vonzó helyeket, és a város rejtett rétegeit – épületeit, tereit és szobrait – mutatjuk be. A sorozat fókusza az elmúlt hetekben az épületekről inkább az azokat díszítő, vagy épp azok közt megbújó értékekre irányult, így meglátogattuk Újpest újjászületésre váró rakétameghajtású teknősét, az Üllői út pingvinjeit, valamint Vörösmarty Mihály vasszoborrá lett lányát. Ma is egy szobor felé indulunk, de ezért nem kell túl messzire eltávolodnunk a Duna vonalától, hiszen az a Honvédelmi Minisztérium mögött, a Vígszínháztól alig néhány lépésnyire fekvő Honvéd tér, a Honvéd utca, a Balaton utca és a Szemere utca közé szorult óriási bérháztömb városi dzsungellé terebélyesedett udvarában lapul.
A balatonvilágosi MSZMP-pártüdülőt (ma Club Tihany), illetve a pingvint rejtő Üllői úti lakóházcsoportot,valamint később önkéntes munkában a phenjani Operaházat és Zeneakadémiát is megtervező, a Lakóterv irodáját erősítő Zöldy Emil építészmérnök munkájaként 1951-1953 közt, az első ötéves terv időszakában épült tömb a Honvédelmi Minisztérium főtisztjeinek lakásait tömörítette magában.
Előtérben a minisztérium tömbje, a háttérben a lakások
A szocialista realizmus jegyeit mutató, de az utcáról nézve nem túl érdekesnek tűnő épületegyüttesben jó eséllyel ma is él még egy-egy, az átadás utáni években beköltözött család. Ők élvezhetik a belső udvar által adott árnyékot, kitelepülhetnek a nyári estéken a szocializmus lakótelepeiről jól ismert kőpadok és asztalok köré.
A szocreál, illetve a szocializmus évtizedeinek építészete ma azonban korántsem örvend akkora megbecsülésnek, mint ahogyan az indokolt lenne, annak ellenére, hogy a korban szép számmal születtek érdekes, sőt értékes, sokszor az európai építészet trendjeit követő épületek – ilyen ez a hatemeletes, a Nagykörút, illetve a Markó utca bírósági épületei közé szorult vasbeton doboz is, aminek helyén 1945-ig részben az ország számos pontján ma is látható polgári iskolaépületek egyik képviselője állt.
A nyolc lépcsőházon át járható, a kor igényeinek megfelelően már nem függőfolyosókkal elérhető lakások egy-, két-, illetve háromszobásak – ez önmagában nem jelent igazi meglepetést, az azonban igen, hogy az ide költöztetni kívánt főtisztekre való tekintettel egy háromszáz személyes kultúrterem, a családjaik kedvéért pedig egy jó ideig Anton Szemjonovics Makarenko nevét viselő óvoda is helyet kapott az épület földszintjén.
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A bejárat felett futó díszítősorok, illetve az ugyanezt a szögletes hullámformát utánzó erkélyek kivételével a ház teljesen díszítetlennek tűnik, a nagyterem és az óvoda felé közelítve azonban hirtelen megváltozik a kép:
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A háromalakos kompozíciók egyikén egy puskáján támaszkodó katonát zászlólengetéssel köszöntő, anyja karján ülő kisfiúval találkozhatunk, míg a másikon pedig talán egy családdal, ahol egy apa olvas fel az úttörő fiának és feleségének.
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Az alkotó szignóját is nélkülöző művekről semmiféle biztos információ nem áll rendelkezésre, a reliefek egyikének Köztérkép-adatlapján azonban valószínűsítik, hogy talán a Honvédelmi Minisztériumra 1951-ben bronz szoborcsoportot tervező, életpályája során számos érdekes alkotást, így a sugárkezeléses gyógyítás domborművét jegyző Vilt Tibor (1905-1983) munkái lehetnek.
Ennél valamivel többet tudunk azonban a mindössze néhány méternyire, az udvar közepén, egy kör alakú kőmedencében álló, egykor vizet lövellő talapzatú szoborról: az egyes rajtszámot viselő, somolyogva rollerező, résnyire szűkült szemű bocsnak még rajtszáma is van, ami talán teljesen véletlenül mutat hasonlóságot az 1946-1989 közt mindössze kisebb változtatásokkal vert egyforintos érmén látható egyessel.
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
A Honvéd tér 10. udvarra nyíló kapuján benézve is látható mű bal oldalán feltűnik ugyanis az alkotó szignója is: a tökéletes nevű Óra Sándor (1910-1963), akinek életműve egyáltalán nem tűnik feltérképezettnek, az azonban biztos, hogy a Budapesti Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakának 1937-es elvégzése után elég sokoldalú tevékenységet végzett: ő faragta újra a harmincas végén a biztos megsemmisüléstől megmentett, a második világháborúban súlyos sérüléseket szenvedett Szent Flórián templom szobrait, valamint az ország több évszázados épületének szobrait és plasztikáit, de Székesfehérvárra beton Szűz Máriát (1938), Pápára pedig Marx-szobrot (1959) álmodott meg.
A kapun belesve látszik a medve
A furcsa medve karrierje derekán, 1954-ben – alig néhány hónappal az azt ma rejtő ház születése után – született meg, de a Köztérkép szerint csak öt évvel később, 1959-ben került a helyére.
A Rákosi-kor derekán született főtiszti házat a szakma az építés kezdete előtt még üdvözölte, megszületése után azonban már fenntartásokkal kezelte, sőt, egyenesen a rendeltetéséhez méltatlan megoldásokat talált rajta:
Az Építés-Építészetben 1951 őszén Perényi Imre a frissen született új stílus, a magyar szocreál egyik úttörőjeként üdvözölte a terveket. Mint írta, az – akkor épp Moszkva utcának nevezett – Balaton utcai lakóház „jól értelmezi a nemzeti hagyatékunkat: a magyar klasszicizmust mint progresszív örökséget”. Ehhez képest meglepő, hogy két évvel később, 1953 elején Weiner Tibor már azt hányta a tervező szemére a Magyar Építőművészet hasábjain, hogy „alkalmazkodnia kellett volna kompozíciójában a Hild-féle épülethez”. Ráadásul olyan, a fontos lakótömbhöz méltatlan, nem eléggé nagyszabású megoldásokat is felfedezett, amelyeket kénytelen volt „a kozmopolita építészet utolsó hajtásaiként” értékelni.
– derült ki N. Kósa Judit a Népszabadságban 2002-ben megjelent cikkéből.
A városlakók jó eséllyel másfajta aggályai támadtak: az iskolaépület helyreállítás helyetti bontását például minden bizonnyal sajnálták, de jó eséllyel a szocreál, majd a szocialista modernizmus fuvallatainak érkezése miatt sem voltak boldogok. Ma, három évtizeddel a rendszerváltás után a ház ennek ellenére teljesen korrekt állapotnak örvend, tágas és csendes belső udvara pedig a Belvárosban csak ritkán érzékelhető csendet áraszt. És lassan talán a stílussal is megbarátkozunk majd.
