Az expedíció tagjai azonban nem fordulnak vissza, új célként a 8516 méter magas Lhoce északi gerincét tűzték ki. Szlankó Zoltán társának, Cleo Weidlich-nak és az expedíció másik két amerikai tagjának Kína nem engedélyezte a belépést, így le kellett mondaniuk a Sisapangma megmászásáról. Barack Obama amerikai elnök nemrég a Fehér Házban fogadta a dalai lámát, amire Kína az amerikai állampolgárok belépésének megnehezítésével válaszolt – közölte az expedíció kommunikációs vezetője.
Barabás László elmondta: a nap folyamán telefonon beszélt a jelenleg társaival együtt Nepál fővárosában, Katmanduban tartózkodó Szlankó Zoltánnal, aki arról tájékoztatta: a történtek ellenére nem fordulnak vissza, hanem új célként a nepáli területen fekvő, tehát határátlépést nem igénylő Lhoce északi gerincének megmászását tűzték ki.
Fotó: Thinkstock
Ez az eredetinél jóval nehezebb feladatnak ígérkezik, hiszen eddig mindössze négy amerikai mászónak sikerült a csúcsot elérni ezen az útvonalon – fogalmazott a kommunikációs vezető. Jelezte: a csapat hétfőn indul tovább, tehát mindössze ennyi idő marad a felkészülésre. A nemzetközi Lhoce-expedíciót Szlankó és amerikai társa mellett az ugyancsak amerikai John Gray és egy helyi serpa mászó alkotja.
Barabás László emlékeztetett: Szlankó Zoltán a harmadik magyar, aki az idei szezonban egy nyolcezres csúcs megmászására vállalkozik: az aradi Török Zsolt jelenleg az Annapurna 2-es táborában, míg Klein Dávid a Mount Everest alaptáborában tartózkodik. Szlankó Zoltánék is az Everest nepáli alaptáborából indulnak majd a Lhocéra.
A Lhoce a Mount Everest, a K2 és a Kancsendzönga után a világ negyedik legmagasabb hegycsúcsa. Magyar hegymászók 2011. május 21-én hódították meg először: akkor Erőss Zsolt és Gál László jutott fel a 8516 méteres magasságba.