Gazdaság

Egy éjszakáért 432 ezer forintot, egy oda-vissza útért 1,6 milliót is kifizetett az MNB

repulogep(1)(210x140).jpg (Array)
repulogep(1)(210x140).jpg (Array)

Akad még bőven furcsaság a három hónap alatt négyszeri jamaicai utazások mellett a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank vezetői és dolgozói külföldi útjainál.

Volt egy San Francisco-i rendezvény tavaly év elején, amelyre többen is kiutaztak pár napon belül: volt olyan utas, aki meg tudta oldani az oda-vissza repülőutat „mindössze” 532 ezer forintból, ugyanakkor egy másik utazó egy nappal korábban, újévkor 1,6 millió forintért repült ugyanoda és vissza – közölte Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja azok alapján az adatok alapján, amelyeket a jegybanktól megkapott a közérdekű adatigénylésére. De nem csak az egzotikus úti célok esetében derültek ki hajmeresztő árak: volt olyan frankfurti út, amelynél 800 ezer forint volt az utazási költség, illetve egy másik alkalommal egy éjszakára 432 ezer forintot fizetett ki az MNB.

Az Együtt politikusa szerint legalábbis megkérdőjelezhető, hogy a józan takarékosság szempontként érvényesült-e az utazások során több esetben.

Másfél év alatt 94 darab olyan utazás volt, amely 1 millió forintnál is többe került, a legdrágább – egy 7 napos japán út – költsége egy főre meghaladta a 4 millió forintot is, és több másik ázsiai utazás költsége is 3 millió fölé ugrott fejenként.

Ezen belül elképesztőek a repülőjegyárak: 48 esetben haladta meg az 1 millió forintot, e téren a rekorder egy 2,4 millió forintos kínai út.

Darabszámát tekintve az utazások legnagyobb része természetesen európai központokba irányult: Frankfurtba 408, Londonba 242, Párizsba 145 kiutazás történt. De több mint 100 alkalommal utaztak az amerikai kontinensre is és 38-szor jártak Kínában az MNB képviseletében. Ez alatt a másfél év alatt több mint 1700-szor utaztak külföldre jegybanki alkalmazottak, tisztviselők, összesen 665 millió forintért.

Az MNB közleménye

A Magyar Nemzeti Bank nemzetközi szerepvállalásának jelentős részét a jegybank nemzetközi szervezetekben betöltött tagságából adódó kötelezettségek teljesítése adja. Ennek megfelelően az MNB munkatársai rendszeresen részt vesznek – többek között – az Európai Bizottság, az EKB és a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) keretén belül működő fórumok és szakbizottságok, a BIS, az IMF, az OECD, az európai felügyeleti hatóságok és egyéb, az MNB tevékenysége szempontjából releváns nemzetközi szervezetek ülésein – ezt a közleményt adta ki az MNB az Együtt politikusa által tartott sajtótájékoztató után.

Azt is írják, hogy az MNB számára nemcsak a társintézményekhez fűződő kapcsolatok szorosabbra fűzése képez prioritást, de igyekszik mind jobban bekapcsolni tevékenységét a nemzetközi pénzügyi vérkeringésbe is – amint ezt már a 2014-ben elfogadott alapokmányában is célként határozta meg. Ahogy MNB-s kollégák részt vesznek nemzetközi konferenciákon, workshopokon és egyéb szakmai rendezvényeken, úgy a jegybank is számos nemzetközi rendezvénynek szolgál már helyszínéül.

A jegybanki munkavállalók az intézmény külföldi kiküldetésekre vonatkozó szigorú irányelvei alapján, az MNB Etikai Kódexét, és az MNB Gazdálkodási Kézikönyvének vonatkozó előírásait tiszteletben tartva vehetnek részt külföldi rendezvényeken. A kiutazások célja a résztvevők szakmai fejlődésének érdekében történő tapasztalatszerzés és információcsere. Az egyes programokra való delegálás elbírálásának szempontjai között a rendezvény szakmai nívója, a részt vevő intézmények jelentősége és a megszerezhető tudástőke szerepel, nem pedig a rendezvény helyszíne. A Magyar Nemzeti Bank határozottan visszautasít minden ezzel ellentétes, az MNB-t rossz színben feltüntetni próbáló, rosszindulatú spekulációt – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik