Az ELTE Etológia Tanszékén több mint húsz éve folyik egyedülálló munka, az eredményekről mi is számos alkalommal beszámoltunk.
A Family Dog Projekt kutatócsoportról van szó, tagjai arra keresnek válaszokat, hogy a kutyák tulajdonságait, emberhez való viszonyukat mennyiben “örökölték” a farkastól, illetve mik azok, amelyekre a generációk ezrei óta tartó domesztikáció során tettek szert. Ennek érdekében a tudósok
Legfrissebb publikációjukból pedig kiderül, hogy az emberhez való személyes jó viszony nagyon ősi, a farkasokra is jellemző, így alighanem ez volt az egyik fontos kritérium, ami miatt az ordasból lett az ember legjobb barátja.
Az erről szóló tanulmány a Royal Society Open Science szakfolyóiratban jelent meg, a részletekről Ujfalussy Dorottyát, a kutatócsoport tagját, a tanulmány egyik szerzőjét kérdeztük.
Egy farkaskölyök nem eshet pánikba
A farkasok viselkedésének vizsgálatát nagyban megnehezíti, hogy ezek az állatok még ha fogságban is születtek, félnek az embertől, rettegnek azoktól a szituációktól, amelyek a kutyák számára hétköznapiak.
A szakemberek ezért két alkalommal összesen 16 darab néhány napos farkaskölyköt vettek magukhoz, és kézben nevelték őket. Ez azt jelenti, hogy együtt aludtak, bevitték őket a tanszékre, zajos, zsúfolt előadókba, tömegközlekedéssel, autóval utaztatták.
Négyhónapos korukban jött a nagy teszt, mennyire kötődnek nevelőjükhöz? A hivatalos eredmény pedig: semennyire.
Ha egy hasonló korú kiskutyát a gazdája magára hagy, főleg idegen helyen, az eb pánikba esik. Másrészt a kutyus hiába barátságos mindenkivel, a gazdit már ilyen ifjan is kitörő örömmel üdvözli. Nos, a farkas nem. A kölykök nem jöttek zavarba, ha egyedül hagyták őket, és bármilyen idegent hasonló módon fogadtak.
Ebből ugye az következik, hogy Saját tapasztalatuk a nevelt állatokkal és a farkasok életmódja alapján az etológusok viszont kételkedtek. A négyhónapos farkaskölyköket családjuk már sokszor magára hagyja a több órás, esetleg egy-két napos vadászat idejére. Ha a kicsi ilyenkor “bepánikol”, szűkölni, szaladgálni, hangoskodni kezd, azzal gyakorlatilag aláírja saját halálos ítéletét: a természetben hamar felfigyelne rá egy ragadozó, és bizony nem teketóriázna sokat.
Ez a viselkedés indokolhatja, hogy a 16 hetes farkas a teszteredmények szerint látszólag nem alakít ki szoros kapcsolatot nevelőjével sem
– magyarázza Ujfalussy Dorottya.
Túláradó öröm fogadja a jóbarátot
Folytatták hát a vizsgálódást egyre finomítva a módszereken. Négy-öt hónaposan a farkasokat elvitték egy telepre, ahol saját falkát alkotva éltek egy nagy területen viszonylagos szabadságban. Gondozóik gyakran látogatták őket, de
Az újabb teszteket fél-, egy- és kétéves korukban végezték el velük ebben a számukra stresszmentes környezetben. A lényeg az volt, hogy a farkasok által különböző mértékben ismert emberek látogatták meg őket, és figyelték reakcióikat. Hogyan üdvözlik az illetőt, mennyi időt töltenek a közelében vagy mennyire keresik vele a fizikai kapcsolatot.
Az eredmények egyértelműek: a farkasok kitörő örömmel fogadták egykori nevelőiket, majd’ felfalták őket szeretetükkel. Itt a bizonyíték:
A lényeg tehát, hogy szociális tulajdonságainak, a családszerű falkának köszönhetően a farkas is erős érzelmi kötődést képes kialakítani az emberrel. Eredendően kiváló alapanyag arra, hogy az ember “kialakítsa belőle” legjobb barátját, a kutyát.
Bármilyen megható, és ebtulajdonosoknak nagyon is ismerősek a fenti képek, amit látunk, az nem a klasszikus “kutyaszeretet”. A kutya egész életére dependens kötődés jellemző, ami azt jelenti, hogy A farkasok dependens kötődést nem mutatnak, de tény, hogy szoros kapcsolatot képesek kialakítani nevelőjükkel, és még évek múltán is kitörő örömmel fogadják.
(Kiemelt képünkön Bence, a farkas. Fotó: Ujfalussy Dorottya)
