Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia 6687 tagot számlál, és biztosak vagyunk, legtöbbjük úgy szavaz, hogy nem látott minden alkotást, amely nominálva lett az Oscar-gálára. A Mindenki ha korábban egy filmfesztiválról elismeréssel tért haza, az legtöbbször közönségdíj volt, ezt pedig szokta értékelni az Akadémia. Avatatlan tagok tehát szavazhatnak a magyar filmre, mert tudják, a közönség szerette.
Az Akadémia általában a komolyabb filmeket szokta elismerni, így a Kaliforniai Álom hiába nyerte szénné magát a Golden Globe-on, az idei Oscar-gálán valószínűleg a társadalmi mondanivalóval bíró Holdfény nyer (legalábbis a legjobb film kategóriában), s a musical inkább kisebb díjakat nyer. Ezt kompenzálandó az amúgy szintén zenés film, Mindenki lehet a legjobb kisjátékfilm.
Külföldi filmet nézni olyan, mint bekukkantani az ismeretlen szomszéd ablakán. Hiába választ el csupán egy fal tőle, semmit sem ismerünk életteréből és a lakásában lévő tárgyak is mind-mind mást jelentenek számára, mint nekünk. A Mindenki 1991-ben játszódik, a kislányok az udvaron kiszámoló mondókákkal és ugrálókötelekkel játszanak, egyiküknek karkötője meg menő cipője van Bécsből, bumszli hajráfja a nagynénitől, másikuk pedig Párizsi és Melba kockát majszol. Ezek számunkra retro dolgok, de mit ért ebből egy nem magyar? Valami fura káerupai bukét, ami pont elégséges a győzelemhez.
Nem kimondottan amerikai elvárás, hanem majdnem általános nézői hozzáállás, hogy egy film legyen kerek, lezárt, a jó elnyerje jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Ilyen értelemben a Mindenki klasszikus hollywoodi film, hiszen a maximalista tanárnő, aki mindenáron győzni akar énekkarával, s emiatt tátikázásra kényszeríti a kevésbé jól éneklőket a végén jól hoppon marad, amikor a gyerekek kiszúrnak vele.
Mindenkinek van emléke geciző Erika nénikről, akik általános vagy középiskolai évek alatt megkeserítették az ember tanulóéveit. A random ember random Erika nénije lehetett depressziós, frusztrált, teljesítménynáci vagy csak csak simán és egyszerűen mizantróp senkiházi, a lényeg, hogy tett vagy mondott valami olyat, ami 10, 20 vagy 30 év múlva is tüske az emberben. Ezzel pedig könnyű azonosulni.
A Mindenki az igazságtalanság elleni harc szinonimája is lehet, amely filmben a gyerekek EGYÜTT lépnek fel a despota ellen. Donald Trump még viszonylag rövid ideje van hivatalban ahhoz, hogy objektíven lehessen meghatározni munkásságát, de tett és mondott ordas ostobaságokat, amiért a szociálisan érzékeny/épelméjű emberek felcsesszék magukat rajta. Mivel a Mindenkinek van egy tágabb értelmezési tartománya is, ebbe a Trump-ellenesség is belefér.
Sok rosszat lehet mondani Andy Vajnáról, lehet kritizálni a Filmalapot, de azt egyszerűen nem lehet elvitatni, hogy 42 darab film készült el a Filmalap hat éves fennállása óta, ami átlagosan hét nagyjátékfilmet jelent évente. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mind a 42 film hibátlan alkotás, mégis beszédes, hogy az elmúlt években több, mint 190 díjat nyertek, köztük egy Oscar-díjat is a Saul fia révén, egy héttel ezelőtt pedig Arany Medvét a Berlinalen a Testről és lélekről révén. A Mindenkinek ugyan nincs köze a Filmalaphoz, de az utóbbi időben újra van súlya a magyar filmnek, nem lehet lefitymálóan kezelni, ezért is lehet most esélyes Deák Kristóf kisjátékfilmje.
A gyerekek és a cicák cukik. Ebben a filmben macskák ugyan nem szerepelnek, de a gyerekek szuperkirályak.
A lap összegző írásában azt latolgatja, mely kategóriákat kinek kell megnyernie a 89. Oscar-gálán, a legjobb kisjátékfilmek között pedig egyértelműen a Mindenki mellett foglalnak állást. Ellenfelei közül a Silent Nightsot túl klisésnek gondolják, az Enemies Withint elvarratlannak ítélik, a Timecode és a The Railroad Lady pedig hiába bír szép üzenettel, túl furcsák az általános közízlésnek. A Mindenkinek viszont van mondanivalója.
Az Oscar-átadást élőben lehet majd nyomot követni a Duna televízión február 27-e hétfő hajnalban 0:50-től. A házigazda a tévés-komikus Jimmy Kimmel lesz.