Németországban is megtörtént az első súlyos terrormerénylet hétfő este. Egy vélhetően pakisztáni férfi egy elrabolt lengyel kamionnal egy karácsonyi vásár kellős közepébe hajtott a nagyváros központjában. 12 halottról és 48 sérültről tudnak. Berlinben rengeteg magyar él, megkérdeztünk néhányat, mit tapasztalnak most a városban.
Egy, a német fővárosban élő nő, aki barátjával költözött ki, nem sokkal korábban járt a Breitscheidplatzon, a célpontnak kiszemelt vásárban. Kürtőskalácsért.
Ott vettem a párom ajándékát. Aztán szarakodtam a vásárban, mert rá vártam és ott tudtam, hogy van kürtőskalács a vásárban. Keresgéltem őket, de nem találtam, amikor meg meglett, kiderült, hogy nincs nálam elég pénz. Nem volt 4 euróm, tehát eljöttem. 7 körül. Mit lehet ilyenkor csinálni? Semmit. Elkerülni a hüledezés után a nagyon forgalmas helyeket. Mi sem mászkáltunk semmi ilyen felé direkt. Aztán lehet, holnap bejelentik, hogy nem terror. A szüleimet alig tudtam felhívni, mert annyian telefonáltak itt, gondolom. Azt hittem, nyugodt vagyok, ahogy anyáékat nyugtattam, de most nem tudok aludni. Kürtőskalács…
Gyuri, a 21 éves karmester két éve él Berlinben. Ő életerőt sugároz, azt írta nekünk, nem tört meg a város, mindenki kitart és dacol, ő és barátai is el fognak továbbra is járni nyilvános rendezvényekre. A rendőrség és a média pedig pazarul végezte a munkáját, talán ennek is köszönhető a nyugalom a városban:
Este az első hírek sokkoltak, viszont a hatóságok kommunikációjának köszönhetően nem tört ki pánik a városban, a közösségi médiát használva azonnali tájékoztatást és utasításokat kaptunk, így próbálták meg a berliniek biztonságérzetét megtartani, ami azt kell, hogy mondjam, sikerült. Pár sarokra lakom a helyszíntől, és eddigi tapasztalataim szerint a város és lakói meglepően nyugodtak. Ez nagyban köszönhető a német sajtó és rendőrség munkájának. A berliniek arcán látszik az üzenet, miszerint nem hagyják magukat megtörni és megfélemlíteni. A következő napokban én és a barátaim bár nagyobb elővigyázatossággal, de továbbra is látogatni fogjuk a nyilvános rendezvényeket, bízva a hatóságok fokozott figyelmében.
Írt nekünk a két éve Berlinben élő, programozóként dolgozó Kovács Tamás is, aki nyugalmat és profizmust észlelt maga körül:
Sok mindent nem tudok mondani, az élet megy tovább, nincs pánikhangulat. Az emberek teszik a dolgukat. Kutyasétáltatás közben találkozom emberekkel, mindenki megemlíti, szörnyülködünk. Viszont sehol sem tapasztalok dühöt, bosszúvágyat vagy félelmet. Este ismerősöktől értesültünk a dologról, viszonylag közel lakunk a helyszínhez, de nem láttunk semmi felhajtást. A német hatóságok profin megoldották a dolgot, pánikkeltés nélkül. Továbbra is biztonságban érezzük magunkat.
Egy név nélkül nyilatkozó, Budapest és Berlin között kétlaki életet élő férfi azt mondta, őt nem lehet legyőzni:
Reggel mentem volna, de berendeltek dolgozni, nyolckor már villogott a telefonom, jelentkezzek, hogy jól vagyok-e. Megrendít az egész, de nem félek, nem győznek le. Ezek nem. És ezt minden berlini így gondolja. A mi városunk a szabadság fővárosa. Nem vagyunk hajlandóak félni.
Rita is Berlinben él, öt éve már, regionális vezető egy szoftvercégnél. Ő azt mesélte, hogy:
Mielőtt helyi ismerősöktől értesültünk volna a történtekről, éppen az épületünkben lévő felgyújtott bárt néztük. A rendőrök, ha tudtak is az esetről, nem mondták. Amiről már régóta beszélnek, hogy a közbiztonság romlik, viszont nincs elég rendőr a városban. Mi már több karácsonyi vásáron is voltunk, és ha elképzelem, mekkora tömeg lehetett, szörnyű belegondolni is. A mai nap arról szól, hogy mindenki felveszi a kapcsolatot ismerőseivel és megbizonyosodik róla, hogy mindenki jól van.
