Sir Arthur Conan Doyle összesen négy regényt és ötvenhat novellát írt, melynek főszereplője, Sherlock Holmes több, mint négy évtizeden át oldott meg elképesztőnél elképesztőbb rejtélyeket. De ki volt ez a Vidocq?
A gazdag kereskedő fia hat testvérével ellentétben nem volt épp ey mintagyerek: félelmet nem ismerő, éles eszű, ugyanakkor lusta gyerekként írták le, aki feltűnő tehetséget mutatott a vívás terén. Tizenhárom évesen ellopta a szülei ezüsttányérjait, és az értü kapott pénzt még aznap elköltötte. Ezért két hétre börtönbe zárták, de ez nem igazán hatotta meg a fiút. Egy évvel később egy rakás pénzt lopott el otthonról, hogy azzal előbb egy tengeri kikötőbe, majd Amerikába juthasson, de azt hamar kicsalták tőle, így hirtelen nincstelenné vált. Túlélése érdekében egy utazó cirkuszhoz csapódott, ahonnan munkaadója feleségével való sorozatos flörtjei miatt kicsapták. Rövid ideig egy házaló ügynök asszisztense lett, de végül bocsánatért esedezve visszatért a szüleihez.
Az 1792-ben kezdődött Első koalíciós háború több csatájában is részt vett, de személye egy idő után egyszerűen nemkívánatossá vált, így egy évvel később elhagyta a sereget. Nőcsábásszá vált, de ezek a hódítások sokszor párbajokba torkolltak, így egy időre börtönbe zárták. Kiszabadulva Brüsszelbe, Párizsba, majd Rotterdamba indult, ahol jórészt apró csalásokkal és lopásokkal tartotta fenn magát, de az apróbb börtönbüntetések egész sorát itt sem kerülte el. Leleményességének köszönhetően persze mindig megszökött. Apja halálának hírére visszatért szülővárosába,
és átvette az üzletet, de rövidesen hamis osztrák papírokkal elhagyta a várost, és egy özveggyel Rouenbe költözött. Üzletemberként ekkor már jelentős tiszteletre tett szert, így édesanyját is magához vette, de utolérte a múltja, így épp megenekült egy korábban rá kirótt halálos ítélet elől.
Egy Párizsban látott kivégzés azonban megváltoztatta az életét, így megpróbált becsüetes kereskedőként élni, de sokan emlékeztek rá, és újabb lopásokra bíztatták, sőt, egykori felesége is zsarolni kezdte.
1809-ben újra letartóztatták, de Vidocq ekkor felajánlotta szolgálatait a rendőrségnek, így rövidesen már informátorként segítette a francia rendőröket – közel két éven át a Bicêtre, majd pedig a La Force börtönben gyűjtött bizonyítékokat a megoldatlan bűnügyek gyanúsítottjairól.
Szabadlábra helyezése után a párizsi rendőrség titkosrendőreként folytatta a pályáját, ami a francia alvilágban szerzett korábbi kapcsolatainak köszönhetően óriási sikert hozott neki.
1812-ben megalapította a Brigade de la Sûreté-t, melynek tagjai civilben szereztek információkat a városban folyó ügyekről. Két évvel később a csapat Bonaparte Napóleon engedélyével a nemzeti titkosrendőrség részévé vált, taglétszáma pedig 1824-re 28 főre – jórészt egykori bűnözőkre – nőtt, melyek mindegyikét ő maga képezte ki a feladatra.
Néhány év alatt számottevően csökkentették a párizsi esetek számát, sőt, egyedül 1817-ben 811 letartóztatást könyvelhettek el. Csapatával képesek voltak Sherlock Holmes-hoz hasonlóan akár már néhány pillanat alatt is felmérni egy bűntény helyszínét, sőt, a megoldás is legalább olyan hamar kipattant a fejükből, mint Doyle hősének.
Vidocq-nak köszönhetjük a ballisztikai vizsgálatokat, a bűnügyi laboratóriumokat, a lábnyomok bűnjelként való kezelését, valamint a bűnözőkről vezetett nyilvántartások megjelenését is.
A csapat a rendőrség vezetőjének lecserélése miatt lassan tönkrement, hiszen az ambiciózus Marc Duplessis megállás nélkül kritizálta a csoport módszereit. 1827-ben Vidocq végül felmondott, gazdag kereskedővé vált, majd egy rövid életű, börtönviselt nőket és férfakat foglalkoztató papírgyárat alapított. 1831-ben, Duplessis lemondása után újra a Sûreté élén találta magát, de a támadások nem szűntek meg, így a következő évben a csoport végleg megszűnt.
A férfi persze még ekkor sem adta fel: 1833-ban létrehozta az első modern detektívügynökséget, a Le bureau des renseignements-t, melyben addigi szokásához hasonlóan ismét frissen szabadult, de jó útra tért emberekkel dolgozott együtt. 1837 végén letartóztatták, az irodában tárolt dokumentumait pedig lefoglalták, de az összes vádpont alól sikerült tisztáznia magát. Az ügynökség széthullt, a tagjai szétszéledtek, de Vidocq ezek után is gazdag ellenségek egész sorát szerezte, így többször is a törvény előtt kellett felelnie: sikkasztásért, nők elrablásáért, valamint több rendbeli csalásért.
Mindezeknek köszönhetően hírneve megkopott, a drága perköltségek megfizetése miatt pedig a vagyona is elveszett. 1848-ban felajánlotta szolgálatait a frissen megalakult Második Köztársaság átmeneti kormányának, így azok politikai ellenfeleikről – mint például Louis-Napoléon Bonaparte – szereztek információkat a segítségével. Az első törvényes választáson aztán épp Bonaparte győzött, aki értelemszerűen nem tartott már igényt Vidocq-ra.
1849-ben utoljára is börtönbe vonult, de a csalás bűntettét sokadszorra sem tudták alátámasztani, így néhány hét után kiengedték. Élete utolsó éveiben jórészt visszavonultan élt, noha néhány kisebb ügyet azért vállalt. Befektetései csúnyán bedőltek, utolsó éveit tehát bérelt lakásokban töltötte. 1857-ben, 81 éves korában hunyt el. Végső nyughelye nem ismert.
