Védte már az újságírókat Friderikusztól, és most azt mondja, megdöbbentő, hogy Aczél Endrét kirúgták a Kiss-ügyről való véleménye miatt. Gerő András történész szerint sokfajta igazság lehetséges, és mivel véleményszabadság van, mindenkinek joga van a maga intelligencia szintjén kifejeznie magát. Aczél Endre is így tett. Villáminterjú.
Nemrég azt mondta egy televíziós műsorban, hogy nem ért egyet azzal, hogy Aczél Endrétől minden munkáltatója megszabadult.
Az a meggyőződésem, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága egy tisztelendő érték. Én mélyen nem értek egyet Aczél Endrével, de úgy gondolom, hogy véleményszabadság van, és ő nem a munkaadóit bírálta, hanem egy olyan ügyben nyilvánított véleményt, ami nem sért egyetlen egy alkotmányos értéket sem vagy munkahelyi lojalitást, ezért megdöbbentőnek tartom, hogy bármelyik munkaadója kirúgja.
Egy munkáltatónak, vagy ha úgy tetszik, egy közösségnek megvan az a joga, hogy azt mondja: aki az én alapvető erkölcsi elveimmel nem tud azonosulni, azzal én nem szeretnék együtt dolgozni.
De mi itt az alapvető erkölcsi elv? Ez az ember kifejtett egy véleményt, ami kétségbe vonja az ügy áldozatának állítását, kétségbe von valamilyen értelemben egy 55 évvel ezelőtti bírósági ítéletet. Mi ezen az alapvető elv?
Abban jelentős különbség van, ha valaki azt mondaná 55 év távlatából, hogy nem biztos, hogy úgy történt, mint hogy azt mondja egy nemi erőszak áldozatáról, hogy „szeretett kefélni”.
Semmilyen értelemben nem a vélemény tartalmát akarom védeni. Csak azt állítom, hogy mindenkinek joga van a maga intelligencia szintjén kifejezni magát. Aczél Endre így fejezte ki magát. De ez nem érint egyetlen olyan értéket sem, amely alapértéke lenne egy antik, zsidó-keresztény civilizációnak és demokratikus formájának. Épp ellenkezőleg! A demokrácia pont arról szól, hogy az ember még akkor is, ha mások nem értenek vele egyet, kifejezheti a véleményét. Történelmi példával, ha valaki a doni katasztrófáról azt mondaná, hogy itt egy fagysérüléses történetről van szó, akkor azt mondanám, hogy ezzel én nem értek egyet. Vagy, ha a Magyar Úszó Szövetség elnöke azt mondja, ahogyan mondta is, hogy itt egy „nőügyről” van szó, azzal nem értek egyet. De még egyszer: majd én elmondom, hogy miért nem értek ezzel egyet. Ebből viszont nem következik az, hogy a Magyar Úszó Szövetség elnökének ne lehetne ez a véleménye.
Fotó: MTI/Kovács Attila
A Magyar Úszó Szövetség elnöke, egy egykor jobb napokat látott újságíró, vagy bárki, aki vezető tisztséget tölt be a magyar társadalomban, tartozik akkora felelősséggel, hogy csak olyan mondatokat engedjen meg magának, amelyek erkölcsi kérdésekben nem vitathatóak.
Mert ön szerint létezik egy nem vitatható igazság? Én meg azt mondom, hogy sokfajta igazság lehetséges és nagyon nehéz út vezet oda, hogy az ember választani tudjon a sok lehetséges igazság közül.
Nem hiszem, hogy bizonyos erkölcsi vagy morális kérdésekben többfajta igazság létezne. És, ahogy nézem az elemi felháborodást, a polgárok el is várják azoktól, akik ilyen esetekben véleményformálóként megszólalnak, hogy a jó mellett álljanak.
Abban egyetértünk, hogy valóban azt tudom tisztelni, aki morális értelemben a jót választja.
Elnézve azt, hogy kik azok, akik mentegetik Kisst, illetve próbálják az áldozatot is valamiképpen hibássá tenni, azon gondolkodom, hogy ez nem lehet egy generációs szakadék? 50 felett valahogy másként szocializálódtak az emberek. Talán ezért nem érti Aczél vagy talán Kiss László sem, hogy miért ilyen durvák a reakciók vele szemben.
Ebben lehet, hogy van igazság, de nem mosnám össze a dolgokat. Az az újságíró, aki egyértelműen az áldozatot hibáztatja, az egy dolog. Egy másik dolog az a kérdésfelvetés, hogy meddig kell viselnie egy embernek a bűne terheit? Magyarul, egy kultúrában hogyan lehet megbocsájtani? Hogyan lehet elérni, hogy ne örökre stigmatizálódjanak az emberek?
Mondjuk úgy, hogy tudok arról, mit követtek el? Az emberek viszont nem tudták, hogy Kiss László 55 évvel ezelőtt két másik társával együtt megerőszakoltak egy lányt. Ahogyan azt sem, hogy lehet, nem is egyet.
Ez az ember valószínűleg egy olyan kultúrában szocializálódott, ahol ezt, hogy úgy mondjam, bocsánatos dolognak tekintették, persze nem jogi értelemben, és valószínűleg ezért nem beszélt róla. Ezért nem beszélt Kiss az őt az úszóválogatott élére kinevezőkkel erről. És ez döntő hiba volt. Ha Kiss ezt megtette volna, vagyis beszámol az előéletéről, akkor
De ha nincs ez a botrány, akkor ma talán nem beszélünk ilyen sokat az erőszakról, az áldozathibáztatás szörnyűségéről.
Ez tipikusan az a beszélgetés, ami nemcsak a médiában zajlik, hanem meggyőződésem, hogy otthon, ebédlőasztaloknál kanapékon, és ez valóban jó a magyar társadalomnak. Tisztázni, mihez mi a viszonyunk. És itt többről van szó, mint a nemi erőszak. Itt arról van szó, hogy hogyan vagyunk az egy és oszthatatlan emberi méltóság problémájával, hogy mit szabad a másik emberrel megtenni és mit nem, és nem csak a nemi erőszakról beszélek.
Kaphat ez a beszélgetés gellert azon, hogy ebben az országban a sport, vagy éppen a politika komoly identitást képző dolog? Hiszen egy sikeres trénerről beszélünk, aki nem mellesleg éveken át alpolgármester is volt.
A politika valóban mindenre megpróbál rátelepedni, de ez a diskurzus a kulturális értékeinket érintő diskurzus. Vagyis a politika lehetőségei elég korlátozottak. Nem pártalapon oszlanak meg az emberek ebben az ügyben.
