Tech

Igazi Holdversenyben van a magyar Puli

A címben több elírást is felfedezhetnek az olvasók, pedig minden így helyes, ahogy van. A Google Hold-kutató versenyéről jelentünk, és az ezen induló hazai Puli csapatról is szó esik.

A Moon Express még október 1-én közölte, hogy 3 indításra kötött szerződést a Rocket Lab fejlesztés alatt álló Electron rakétarendszerére. Ezt december 8-án az XPRIZE Alapítvány hivatalosan is megerősítette, így már legalább két magán-holdexpedíció indulása várható 2017-ben. A GLXP izraeli csapata, a SpaceIL, október 7-én jeruzsálemi sajtótájékoztatóján, Rivlin izraeli elnök jelenlétében jelentette be, hogy holdszondájuk 2017 második felében egy Falcon 9-es fedélzetén indul el a tervek szerint a Hold felé.

A Google Lunar XPRIZE órája 2017. december 31-ig ketyeg, addig kell sikeresen végrehajtani a kiírás szerinti feladatokat: az égi kísérőnkre eljuttatott robotnak legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre. A 2017-es határidő feltétele volt, hogy legalább egy csapatnak le kell tenni az asztalra egy rakétaindítási szerződést (“launch contract”) 2015. december 31-ig, ezt most a SpaceIL után a Moon Express is teljesítette.

Minden többi csapatnak, aki benn akar maradni a versenyben – így a verseny egyetlen magyar résztvevőjébek, a Pulinak is – 2016. december 31-ig kell bemutatnia saját indítási szerződését. Dr. Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője egyrészt gratulációját fejezte ki a Moon Express csapatnak, és elmondta: a mostani mérföldkő is jelzi, hogy a GLXP csapatai már a célegyenesre fordultak, a Hold kézzelfogható közelségbe került magán-űrexpedíciók számára is.

“Mi amerikai és német partnereinkkel együtt minden erőnkkel dolgozunk a Puli Holdra jutásának biztosításán, és bízom benne, hogy hamarosan izgalmas hírekkel tudunk ezzel kapcsolatban jelentkezni. A Puli, a magyarság összefogásával meg tudja mutatni, hogy egy kis ország is, mint hazánk, képes ott lenni a világ innovációs élmezőnyében” – fogalmazott a szakember, aki kiemelte: ahhoz, hogy Magyarország negyedik nemzetként eszközt juttasson a Holdra, a Puli önereje nem elég, emellett feltétlen szükségünk van a magánemberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is.

A Puli a Holdra jutást 2017. második felében tervezi megvalósítani, egyik versenytársának leszállóegységén utazva. Jelenleg egy amerikai és egy európai GLXP résztvevő csapattal folynak tárgyalások az ún. “ride sharing”-ről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik