Tech

Leépíti fényképezőgépeit a Samsung

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 11. 20. 13:00

Először szeptemberben röppentek fel olyan pletykák, melyek szerint a Samsung azt fontolgatja, hogy hamarosan leállítja a digitális fényképezőgépek gyártását, aztán pedig november elején egy koreai lap számolt be ugyanerről. A Samsung hivatalos formában eddig nem nyilatkozott a témával kapcsolatban, most azonban végre megtört a csend.

A Samsung német részlege ugyanis arról számolt be, hogy mivel mostanság egyre kisebb érdeklődés mutatkozik a piacon a digitális fényképezőgépek iránt, a vállalat fokozatosan leépíti az ezen termékkategóriával kapcsolatos eladási és marketing tevékenységeit. A fényképezőgép piacról egyelőre csak Németországban távozik a vállalat, mindenesetre jól értesült források szerint hasonló lépésre készülnek a cég egyéb országokban található központjai is. Lapértesülések szerint a Samsung jelenleg még fényképezőgépekkel foglalkozó munkatársai a jövőben a vállalat orvosi, optikai és okostelefonos részlegeinél kaphatnak majd munkát.

A Samsung fényképezőgépek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó részlege az első NX sorozatú termék piacra dobása óta állítólag minden egyes esztendőben veszteséget termelt, és vélhetően ez állhat a fotómasina-gyártás közeljövőbeli leállításának hátterében. Emlékezetes, hogy a cég 2010 elején jelentette be az első ilyen termékét, a 14 megapixeles felbontású APS-C szenzorral szerelt NX10-et, és akkor azt ígérték a vállalat vezetői, hogy a cég 2012-re a MILC-piac éllovasa lesz, és 2015-re a Samsung adja majd el a legtöbb fényképezőgépet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.