Tudomány

Nagyobb a Tejútrendszer, mint eddig gondoltuk

NASA / CXC / SAO / M.Weiss
Ez az illusztráció felülnézetből ábrázolja a Tejútrendszert. Kék színnel a korábbi adatok alapján becsült spirálkarok láthatók, míg erre rávetítve pirossal, szaggatott vonalakkal határolva szerepel az új modell, amely a két külső spirálkar eltérő helyzetét mutatja.
NASA / CXC / SAO / M.Weiss
Ez az illusztráció felülnézetből ábrázolja a Tejútrendszert. Kék színnel a korábbi adatok alapján becsült spirálkarok láthatók, míg erre rávetítve pirossal, szaggatott vonalakkal határolva szerepel az új modell, amely a két külső spirálkar eltérő helyzetét mutatja.

Jóval távolabbra nyúlhatnak el a Tejútrendszer spirálkarjai, mint azt korábban gondoltuk – derül ki a NASA közleményéből. A szakértők a Chandra űrtávcső és az XMM-Newton műhold megfigyelései alapján határozták meg a spirálkarokban található porfelhők távolságát, gamma-kitörések körül megjelenő gyűrűk vizsgálatával. Eredményeik alapján ideje lehet újragondolnunk galaxisunk szerkezetéről alkotott elképzeléseinket.

A gamma-kitörések az univerzum legfényesebb fényjelenségei közé tartoznak, és nagy tömegű csillagok összeomlásakor vagy neutroncsillagok összeolvadásakor keletkeznek. A Földtől rendkívül messze, bőven galaxisunk határain túl találhatók, de fényük visszaverődik a spirálkarokban található porfelhőkről, ezzel a röntgentartományban érzékelhető gyűrűket hoznak létre. A gyűrűk átmérője alapján meghatározható a porfelhők távolsága bolygónktól: minél nagyobb egy gyűrű, annál közelebb van hozzánk a létrejöttében szerepet játszó porfelhő.

A kutatók összesen három spirálkar távolságát vizsgálták meg, a Perseus-, a Norma- és a Scutum–Crux-kart. Az eredmények arra mutatnak, hogy a Norma- és a Scutum–Crux-karok mintegy 10 százalékkal távolabb helyezkednek el, mint azt korábban gondolták.

A különbségek ugyan nem nagyok, de ezeknek a távolságoknak minden pontosítása rendkívül fontos, mert alapvető szerepet játszanak galaxisunk megértésében. Például előfordulhat, hogy újra kell számolni a Tejútrendszer tömegére vonatkozó becsléseket, mivel ezt is befolyásolja, hogy a spirálkarok milyen messzire nyúlnak

– árulta el Ilaria Fornasiero, a kutatás nyomán készült tanulmány társszerzője.

További csillagászati híreink alább elérhetők:

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik