Kultúra

Tananyag lett az „Evvel a dalban” Sickratmantől

Arany János és Szabó Lőrinc közé került az egyik tankönyvben.

Időről időre irtózatos hiszti kíséri, hogy a klasszikus kanonizált irodalom mellett játékosabb kortárs költemények is felbukkannak az iskolai tankönyvekben, elég Varró Dániel gyerekversére gondolni, amiről képesek voltak azt hinni emberek, hogy konektorba nyúlkálásra biztat, illetve a költő olyan hülye, hogy egy n-nel írja a konnektort.

Ilyenkor szeretik azt is figyelmen kívül hagyni, hogy egy tankönyvbe nem feltétlenül csak annak kell bekerülnie, amit legalább száz éve írtak, és az irodalomoktatás szerepe épp az, hogy megtanítson értelmezni és értékelni az olvasottakat, legyen szó Ady Endre művéről, vagy a májkrémkonzerv dobozáról.

Ezt csak azért éreztem fontosnak leszögezni, mert biztosan kitör a kommentforradalom amiatt is, hogy Sickratman zseniális paródiája tankönyvbe került. Erről a művész, polgári nevén Paizs Miklós számolt be a Facebookon.

Még mielőtt igazán kicsúcsosodna a felháborodás, tegyük mellé azt is, hogy nem az állami iskolákban fogják elemezni a művet, az ugyanis a tankönyvpiac államosításával háttérbe szorult Mozaik Tankönyvkiadó kötetébe került bele. A Mozaikról korábban megírtuk, hogy az M1 műsorában büszkén számoltak be arról, hogy a kiadó termékét nagyon szeretik például Erdélyben, de az már kimaradt abból a műsorból, hogy a cég szinte csak határon túli magyar iskolákban rúghat labdába az előbb vázoltak miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik