Közélet

Van remény a balatonfűzfői uszoda felújítására

uszoda(210x140)(1).jpg (uszoda, )
uszoda(210x140)(1).jpg (uszoda, )

Úgy tűnik, mégis felújítják a vizes vb egyik edzőhelyszíneként működő balatonfűzfői Balaton Uszodát. A Balatontipp úgy értesült, hogy miután tavasszal eredménytelen volt a 35 éves létesítmény felújítására kiírt közbeszerzés, a vizes vb után újra kiírják a pályázatot. A korábbi tervekben szerepelt például a fűtés és szellőző rendszerek teljes átépítése, vízgépészeti rendszerek szükséges felújítása, cseréje, erős- és gyengeáramú szerelési munkálatok, közönségforgalmi részek felújítása, akadálymentesítéssel összefüggő lift telepítése.

A pályázatot az Mfor beszámolója szerint rendkívüli sürgősséggel, az eljárást megindító hirdetmény nélkül folytatták le. Három cég be is adta a jelentkezését, ám április közepén kiderült, hogy a kiíró BMSK Kft.-nek nincs elég pénze a projektre. Egy tavaly szeptemberi önkormányzati jegyzőkönyv szerint Balatonfűzfő 1,2 milliárd forintot lobbizott ki a projektre, két hónappal később 1 – 1,5 milliárdos állami támogatásról beszéltek. A három pályázó 2 milliárd forint körüli értékben végezte volna el a munkát.

A Balatontipp most megkereste a BMSK-t és azt a választ kapták, hogy a vizes világbajnokság után új közbeszerzést írnak ki. Az uszoda működési engedélye pedig 2017-ig érvényben van, de a szükséges karbantartási munkákat az üzemeltető azt követően is el fogja végezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik