Közélet

Stockholmi merénylet: razziázott a rendőrség

A rendőrség razziát tartott hétfőn a svéd főváros, Stockholm északi külterületén a pénteki teherautós gázolás miatt, amelyben négyen haltak meg.

A helyi sajtó értesülése szerint a rendőrség Sollentuna negyedben, egy azbesztet ártalmatlanító céghez szállt ki.
Lars Bystrom, a fővárosi rendőrség szóvivője nem árulta el, hogy lefoglaltak-e valamit. A gázolás fő gyanúsítottja egy 39 éves üzbég állampolgár. A férfi 2016-ban munkára jelentkezett ennél a cégnél, de nem vették fel.

A rendőrség szerint a férfi 2014-ben kért letelepedési engedélyt Svédországban, de kérelmét 2016 júniusában elutasították. Decemberben értesítették, hogy négy héten belül önként távozhat az országból, de idén februárban – miután keresni kezdték – eltűnt a hatóságok látóköréből.

A hatóságok egyelőre nem cáfolták, de meg sem erősítették, hogy az üzbég férfi menekültstátust kért.A támadás óta a rendőrség több helyszínen Stockholm kiterjedt területén, beleértve Sollentunában, egy másik cégnél, valamint a déli Varberg külvárosi negyedben tartott razziát, abban a lakásban is, ahol a férfi órákkal a merénylet előtt tartózkodott. Bystrom tájékoztatása szerint továbbra is két személy van őrizetben, egyikük az első számú gyanúsított.

A svéd főváros központjában péntek délután egy teherautó nagy sebességgel a járókelők közé hajtott az egyik sétálóutcán, majd egy üzletbe csapódott. A tettes négy embert – egy brit, egy belga és két svéd állampolgárt – halálra gázolt, tizenötöt pedig megsebesített. Hétfőn kilenc sebesült volt kórházban, köztük ketten súlyos állapotban – a kórházi tisztviselők szerint.
Hétfőn délben egyperces csenddel emlékeznek meg országszerte a támadás áldozatairól, míg a stockholmi városházán hivatalos virrasztást tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik