Nagyvilág

Stockholmi merénylet: hét embert hallgat ki a rendőrség

Hét embert hallgat ki a svéd rendőrség a stockholmi gázolás ügyében – közölték a hatóságok vasárnap.

A svéd főváros központjában péntek délután egy teherautó nagy sebességgel egy sétálóutca járókelői közé hajtott, majd egy bevásárlóközpontnak ütközött. A tettes négy embert – egy brit, egy belga és két svéd állampolgárt – gázolt halálra, 15-öt pedig megsebesített. Stefan Löfven miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy “minden jel szerint” terrortámadást követtek el.

A rendőrség még pénteken őrizetbe vett egy 39 éves üzbegisztáni férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő vezette a tömegbe hajtó teherautót. A férfi ismert volt a svéd hatóságok előtt, de iszlamista csoportokkal való kapcsolatairól nem tudtak.

Az eseményekkel kapcsolatban hét embert állítottunk elő kihallgatásra

– közölte vasárnap Jonas Hysing, a svéd rendőrség műveleti parancsnoka az SVT svéd köztelevízióval, miután a rendőrség több házkutatást hajtott végre a hét végén a svéd fővárosban.

Hysing a házkutatásokról további részleteket nem árult el, de megerősítette, hogy “igen helytállónak látszó bizonyíték” van arra, hogy az üzbég férfi vezette a lopott teherautót.

A pénteken terrortámadás gyanújával őrizetbe vett üzbég férfi a jelek szerint egyedül követte el tettét, de a rendőrség nem zárta ki, hogy cinkosai lettek volna – közölte újságírókkal szombaton Dan Eliasson országos rendőrfőnök.

Vasárnapra visszatért a szokott rend a svéd fővárosba, lebontották a rendőrségi torlaszokat a Drottninggatan utcában, ahol a támadás történt. A gázolás helyszínének közelében virágcsokrok százai borították az áruház bejáratához vezető lépcsőket, vasárnap kora délután pedig megemlékezést tartanak.

A szomszédos Norvégiában gyanús, pokolgépnek vélt szerkezetet találtak Oslo belvárosában szombat éjjel. Ellenőrzött körülmények között felrobbantották, az üggyel összefüggésben pedig egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.
A stockholmi gázolás után fokozott riadókészültséget vezettek be a skandináv államokban.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik