Pénzügy

38 százalékkal drágább az egyetemi élet, mint öt éve

Felveteli-diploma(1)(210x140)(1).jpg (felvételi, diploma)
Felveteli-diploma(1)(210x140)(1).jpg (felvételi, diploma)
A tandíj, a lakhatás és az egyéb kiadások alapján több milliós költségre számíthat az a hallgató, aki most kezdi tanulmányait.

A tandíjak és az albérletárak ugrásszerű növekedése miatt a CIG Pannónia Életbiztosító adatai szerint az elmúlt öt évben jelentősen nőttek egy felsőoktatási tanulmányait most kezdő hallgató kiadásai. A diploma megszerzése sokba kerül még az államilag támogatott képzésben részt vevőknek is, és még többe azoknak, akik tandíjat is fizetnek.

Egy költségtérítéses formában tanuló diáknak 2011-ben 200 ezer forint volt félévente a tandíj. Akkor az egyetemek, főiskolák átlagosan ennyit kértek az oktatásért. Mára ez az összeg csaknem 300 ezer forint, de van, ahol akár 400 000 forintra rúghat az önköltség. Ha a hallgató vidékről Budapestre nyert felvételt, akkor költségei megsokszorozódnak. Az albérletárak az elmúlt két évben ugrásszerű növekedésnek indultak.

Ha egy diák naponta 2 500 forintot szán élelmiszerekre, hetente 12 000 forintot kultúrára, sportra, szórakozásra, havonta 11 000 forintért vásárol magának ruhákat, akkor az említett kiadásai 2011-hez képest 8,4 százalékkal nőttek.

Az elemzés alapján minden kiadást összesítve 2016-ban 38 százalékkal több egy első éves egyetemista teljes éves költése, mint öt évvel korábban.

Egy 2016 év elején végzett nemzetközi felmérés alapján a magyar szülőknek jelenti a legnagyobb nehézséget gyermekük felsőoktatási tanulmányainak finanszírozása. A szülő jövedelmének 92 százalékát elviszi az egyetemi tandíj, így az egyetemi tanulmányok sok családnak jelentenek nagy anyagi megterhelést. Az életbiztosító szerint előtakarékossággal mindenki előtt nyitva áll a továbbtanulás lehetősége, ami fontos, mert az alapszakos hallgatók több mint fele, még kizárólag a családtól kapott pénzből gazdálkodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik