Gazdaság
rendszám (Array)

A fideszesek szerint hülyeség az új rendszám

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 05. 10. 18:21

A bringákat a kocsi végében szállító autósoknak könnyebbség lett volna, a Fidesz-frakció szerint szimplán hülyeség a plusz rendszám.
Korábban a témában:

Takarja a rendszámot az autók hátuljára szerelt kerékpártartó, ezért kezdeményezték a szürke színű pótrendszám jogi bevezetését. ELlenben a kormánypárti frakció hülyeségnek nyilvánította az egészet, így úgy tűnik, ennyi volt az ügy – foglalható össze dióhéjban az InfoRádió cikke.

A harmadik rendszám tehát logikus lépés lett volna, 5500 forintot kóstált volna, még január elején beszélt róla Révész Máriusz kerékpáros kormánybiztos. Révész akkor azt mondta, a rendszer áprilistól működni fog, a törvényi feltételeleket elfogadták, csak a részletszabályokat kell kidolgozni. Aztán április elején Szalay lászló Imre belügyi szakreferens mondta azt, hogy egyszerűen lehet majd igényelni a szürke rendszámot.

Később kiderült, plusz 2300 forintba kerül majd a harmadik rendszám beírása a kocsi papírjaiba. Ezen felüli költség lehet, hogy a nem állami vizsgaállomásokon műszakiztatni kell az autót újra, de egyes esetekben a rendszámtáblát is meg kell világítani. A lényeg, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csak annyit mondott, a Fidesz-frakció

hülyeséggé nyilvánította

a szabályt. Az InfoRádió nem tudta elérni Révészt, hogy reagáljon erre.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 7.
A győztes Győri Audi ETO KC csapata, miután hosszabbítás után 31-30-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopjét a női kézilabda Bajnokok Ligájának döntőjében a Papp László Budapest Sportarénában 2017. május 7-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.